Lanagrid a csaknem átlátszó pongyolájában egy meglehetősen rövid távot küzdött le a folyosón, így nem is láthatta meg senki. A mindössze három ajtóval odébb fekvő helyiség, amelyikbe kopogtatás nélkül benyitott, hajdanán az apja titkos vágyait szolgálta, de már majdnem egy évtizede nem volt használatban. Kalrund annak idején az ágyasait fogadta ott, néha kettőt-hármat is éjszakánként, de ilyesmire már régóta nem került sor.
A fejedelem anno hamar belenyugodott a megváltoztathatatlanba. Úgy vélte, az istenek büntetik a kicsapongó életviteléért, no meg azért, amiért a feleségét gyakorlatilag már az esküvő másnapján megcsalta, és hát ennek csakis az lehetett a következménye, hogy az égi hatalmak több évtizedes megbízható működés után megvonták tőle a férfierőt.
Voltaképpen ekkor lett belőle olyan uralkodó, akit a Belső-tenger északi partján minden rivális hatalomnak illett komolyan vennie. Először csak megyényi grófságokat és apróbb hűbérbirtokokat kebelezett be a közvetlen környezetében, de aztán megnőtt az étvágya, és mivel a hadserege egyre erősebb lett, hamarosan szemet vetett Királyrév kikötőjére.
A győzelemmel végződő ostrom nemcsak Kalrund életének volt az addigi legnagyobb hadi sikere és legjelentősebb hódítása, a vesztes hatalmak is hasonlóképpen élték meg a dolgot, csak persze ellenkező előjellel. Nehezen is törődtek bele a vereségbe azok az uralkodók, akik odáig kartellszerű részesedést kaptak a kikötőért, amely korábban afféle hatalmak fölötti, semleges városállamként működött, de hát nem volt mit tenni. Királyrév világítótornyán immár a Kalrund Fejedelemség zászlaja lobogott, így az addig jelentős sápot húzó uralkodóházak kénytelenek voltak beérni egy jóval szerényebb részesedéssel.
Természetesen Lanagrid fejében nem efféle dolgok jártak, amikor az átlátszó pongyolájában benyitott a hajdan masszív tivornyáknak helyet adó szobába, sokkal inkább azon morfondírozott, sikerült-e már az apjának rávennie Iniciusz pátert, hogy dobja félre az előítéleteit, aztán hágja meg őt, amilyen hatékonyan csak bírja.
Kalrund és a páter egy fölöttébb szűk asztalka két oldalán foglaltak helyet, de olyan intim közelségben, hogy ha egyszerre kellett volna előredőlniük, akkor összekoccan a homlokuk. Mindenesetre közös nevezőnek tűnt az előttük sorakozó kupák és palackok garmadája, így hát Lanagrid jogos optimizmussal érdeklődte meg:
– Sikerült már dűlőre jutnotok, atyám?
Legnagyobb csalódottságára a fejedelem lemondóan nyilatkozott:
– Sajnos egyelőre nem tudtam eljutni a lényegig, mert a derék páter folyton közbeszól, ráadásul kicsit sem röviden.
No igen, ez jellemző, gondolta Lanagrid. Hajdanán ő maga is sokszor unta el az oktatója szószátyár előadásmódját és végtelenbe vesző szónoklatait, esetenként el is szunnyadt rajtuk. Ráadásul most még a bor is fokozhatta Iniciusz vágyát a parttalan szövegelés iránt.
A lány jobb híján az ágyhoz ment, kedvetlenül végigdőlt rajta, és eltöprengett életének eme furcsa és komor éjszakáján. Az még hagyján, hogy egy idiótához adták hozzá. Megesik az ilyesmi uralkodóházak környékén, hallott efféle esetekről bőven, már kicsiny leányként is. Na de az már mégiscsak felháborító, hogy miközben ez az idióta egy fej káposztának akar gyereket csinálni, ő kénytelen végighallgatni, amint a saját atyja megpróbálja rábeszélni a hajdani oktatóját, hogy legyen már olyan kedves, és hágja meg az újasszonyt! Hát ez kész őrület!
Legszívesebben elaludt volna. Az ágynemű puha és illatos volt, mert bár a helyiséget már rég nem használták korábbi rendeltetése szerint, a szolgálók a hosszú évek alatt megszokták, hogy ugyanúgy kell gondozni ezt a furcsa vendégszobát, mint korábban. Ez jól is jött most, az esküvő éjszakáján, kivéve talán azt az aspektust, hogy Lanagrid ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy belefúrja az arcát az illatos párnába, és alaposan kipihenje ezt a fárasztó napot.
Ekkor azonban egy szempillantás alatt újra éber lett, az apja ugyanis így szólt:
– Nem kerülgetem tovább a forró kását, derék páter! Nyíltan megmondom neked, hogy mi történt a mai éjszakán. De vigyázz, mert amit elárulok, az szigorúan államtitok! Ha bárkinek is eljár a szád, ki kell vágatnom a nyelvedet!
Iniciusz erre úgy összerezzent, hogy megcsörrentek az asztalkán az üvegpalackok. Éppen bele akart kezdeni egy frappáns példabeszédbe, amikor a fejedelem váratlanul megszólalt, és ettől a páter kis híján ráharapott a már amúgy is nehezen mozgó nyelvére, ezért jobbnak látta, ha inkább visszanyeli a szavait.
– Úgy bizony! – erősítette meg Kalrund. – A legbizalmasabb államtitok, hogy az ifjú férj a mai éjszakán képtelen volt teljesíteni a kötelességét. Ha érted, mire gondolok. Ráadásul úgy áll a helyzet, hogy ez a fajta mulasztás egész biztosan nem csak a mai estére szól. Így tehát azzal kell szembesülnöm, hogy leányom ágán sohasem születhet leszármazottam.
– Ez rémes – nyelt nagyot Iniciusz.
– Nekem mondod? – dőlt hátra gondterhelt arccal a fejedelem. – Atyai szívem oly összetörötten hever most Rőtvár rideg kövezetén, hogy a legkiválóbb királyrévi mozaikkészítők sem bírnák újra összerakni.
Lanagrid kis híján felnevetett, jobbnak látta hát mégiscsak belefúrni a fejét a párnába. Számos oldaláról sikerült már megismernie az apját, de a költői vénával megáldott uralkodó nem szerepelt eme képzeletbeli listán. Ráadásul a poétikus hasonlatoknak még nem volt vége:
– Csak képzeld bele magadat a helyzetembe, derék páter – folytatta panaszosan Kalrund. – Egyetlen leánygyermekem menyegzőjén a szívem megtelik mindenféle örömmel, amely csak megmelengetheti egy szerető atya bensejét. Dalos csalogányok csivitelnek a lelkemben, látván drága leányom arcán a túláradó boldogságot, s közben a legpompázatosabb színekben festem fel magamban a jövőjét, afelett örvendezvén, hogy a jó sorsa immár örökre elrendeztetett… És akkor éjfél után arról kell értesülnöm, hogy a vőmnek nem áll fel a pömpölője.
Lanagrid most már nemcsak ráharapott a párna csücskére, de a paplant is a fejére húzta, mert attól tartott, hogy ha kirobban belőle a röhögés, mindent elront. Hálát adott az isteneknek, amiért Iniciusz ült háttal az ágynak, bár ez azzal is együtt járt, hogy jól láthatta a gyertyák fényében atyja ábrázatát, és azt képtelenség volt rezzenéstelen arccal kibírni.
– No de miért pont nekem meséled el mindezt, méltóságos fejedelem? – érdeklődött gyanakodva a páter. – Jómagam nem vagyok sem orvos, sem javasasszony, ki segíteni tudna eme bajságon.
– Jól érzékeled, derék alattvalóm – kezdett hozzá a tényleges megpuhításhoz Kalrund –, cseppet sem véletlen, hogy hozzád fordultam ebben a válságos helyzetben, ugyanis te vagy az, aki segíteni tudsz a gondon. Amely gond nemcsak az én gondom, de még csak nem is a lányomé vagy a családomé, hanem az egész fejedelemségé!
– Még mindig nem egészen világos, hogy…
– Hallgass végig, jó Iniciusz, és mindent meg fogsz érteni! Ugye, te is a szíveden viseled a fejedelemség sorsát?
– Hát persze, nagyuram!
– Ugye, neked is fontos a leányom, az egykori tanítványod jövője?
– Mindig is a legfontosabb volt!
– Ugye, te is azt szeretnéd, hogy Lanagridnak születhessen egy olyan gyermeke, aki egyszer akár még a trónomra is ülhet, mert minden jellemvonása és minden tulajdonsága alkalmassá teszi erre?
– Minden este könyörögni fogok az istenekhez, hogy így legyen – fogadkozott Iniciusz, és máris imára kulcsolta kezét, ám meglepődve tapasztalta, hogy a fejedelmet nem hatják meg a szavai, sőt! Igencsak összeráncolt szemöldök alól bámul rá:
– Itt a könyörgés már nem segít, páter – jelentette ki zordan Dörgedelmes Kalrund, és jobbját felemelve az ágy felé mutatott: – Szemléld csak meg a látványt, derék alattvalóm! Szerinted egyszülött leányomnak imára van most szüksége?
Lanagrid az apja szavai hallatán előbújt a takaró alól, fürgén kipattant az ágyból, és a csaknem átlátszó pongyolájában olyan csábos pózba vágta magát, amennyire csak bírta. Szó, ami szó, Iniciusz páternek nyomban tátva maradt a szája a látványtól, ám ebben az is közrejátszott, hogy egyáltalán nem emlékezett rá, mikor jött be a helyiségbe Lanagrid, sőt, eddig azt sem tudta, hogy egyáltalán ott van.
Mindenesetre Kalrund kihasználta a páter hátrafordulását, és a kék üvegcse tartalmát az utolsó cseppig beletöltötte Iniciusz boros kupájába.
