Osmosis – 142. fejezet

Kalrund a félhomályos trónteremben ült, szemben vele pedig, az asztal túloldalán Iva mama helyezkedett el, Lanagrid gyermekkori dajkája. Ugyan a fejedelem lánya már réges-rég kinőtt a dajkálandó kisdedek sorából, Iva mamát azonban mégsem bocsátotta el az udvar. Nem mintha újabb utódnál kívánták volna igénybe venni szolgálatait. Iva mama egyszerűen egy olyan jelenség volt, akit nem lehetett csak úgy elengedni egy uralkodóház kötelékéből.

A kövér asszonyság látszólag egykedvűen várta a fejleményeket, de sűrű szempillái alatt nagyon is élénken figyelte a fejedelem arcát, várva, hogy végre kiderüljön, miért is hívatta magához az uralkodó ezen a késői órán.

– Iva mama, te számtalan titok tudója! – szólalt meg nagy sokára Kalrund. – Régóta nem beszéltünk egymással, főleg négyszemközt. Először is tudni szeretném, hogy épp olyan jól érzed-e még magad Rőtvárban, mint amikor annak idején befogadtunk, és fejedelmi asszonyommal az egyik legdrágább kincsünket bíztuk rád, a csöpp kis Lanagridot.

– Az a kötelék örök és megbonthatatlan, felség – tette le a hűségesküt újra az egykori dajka. – Testemből tápláltam a kis csecsszopót, és bármily nagyra is növekedett, mindig is a szívemnek legkedvesebb gyermek marad egész Evilágon.

– Örömmel hallom szavaidat – nyugtázta Kalrund. – Nos, mivel régóta ismerlek, és most is hiszek neked, fel merem tárni kérésemnek azt a részét, amely először talán kissé szokatlanul csenghet a fülednek. Boszorkányos tudásodra lenne szükségünk ugyanis.

– Úgy látom, rossz hírem keltése mostanság sem hagyott alább – jegyezte meg bosszankodva a kövér asszony. – Sohasem voltam boszorkány. Akik ilyesmit terjesztettek rólam, azok vagy végtelenül ostobák voltak, vagy pedig irigyek, és ugyan maguk is szívesen táplálták volna saját mellükből bármelyik gyermekedet, méltóságos fejedelem, de a választásotok rám esett, és ezt sosem tudták nekem megbocsátani.

– Magam sem neveztelek boszorkánynak – emelte fel a mutatóujját Kalrund –, mindössze annyit mondtam, hogy a tudásod boszorkányos. És ebben a meggyőződésemben nem tudsz megingatni. Most is erre hivatkozom, amikor azt kérdezem tőled, vajon a rendelkezésemre tudnál-e bocsátani egy olyan főzetet, vagy bármilyen egyéb szert, amelyik csakis férfiakra van hatással?

Iva mama gyanakodva vonta össze a szemöldökét:
– Aztán miféle főzetről lenne szó, méltóságos uram?

A fejedelem nyelt egy nagyot, és a következő definíciót adta:
– Olyan főzetről, amelyik visszafogja a férfit. Hogy ne mondjam: ellankasztja. Kioltja belőle a vágyakozást, amely az üzekedés után hajtja. Vagy mondhatnám úgy is: képtelenné teszi ezen vágya beteljesítésére.

A kövér asszonyság a beszélgetésnek ezen a pontján gyanút fogott. Mi van, ha a fejedelem most „fordítva” beszél? Hiszen szinte az egész udvar tudja, hogy már rég nem látogatja a neje őnagysága lakosztályát. Viszont szeretőket sem tart… Észnél legyünk, kérem! Ennek akár még kivégzés is lehet a vége! Nem szabad jelét adni, hogy az ember pontosan tudja, a fejedelem éppenséggel a vágyakat felkorbácsoló, a férfierőt növelő szer után epekedik, csak hát ezt ugyebár nem mondhatja ki nyíltan!

Kalrund kicsit sem értette, miért késik Iva mama válasza, hiszen nem sejthette, mi jár most a „vén boszorkány” fejében. Viszont türelmetlen volt, így hát igyekezett még plasztikusabban körülírni a témát, hátha az segít, hogy a dajka végre felfogja, miről van szó:

– Olyan főzet kell, amitől a férfiember ellankad. Érted? EL-LAN-KAD! Még az sem baj, ha igazából eközben nagyon szeretné azt csinálni, amit csinálnia kéne, ha már egyszer odamászott a takaró alatt a nő pőre teste mellé, de semmiképp se tudja véghezvinni, amit eltervezett! Érted már?

Iva mama elbizonytalanodott. Egyre zavarosabbnak értékelte, amit a fejedelem előadott. De nem azért volt boszorkány hírében álló asszonyság, hogy egy ilyen kétes helyzetben ne támadjon remek ötlete, amivel egy csapásra rendbe tudja tenni ezt a dolgot, a saját helyzetéről nem is beszélve.

– Megértettem szavaidat, méltóságos fejedelem – közölte titokzatos hangon. – Csak egyetlen napot kérek, és leszállítom, amit kérsz. Mégpedig két üvegcsében. Az egyikben olyan esszencia lesz, amelyikből elég pár csepp, és a legfelajzottabb kakas is lekushad tőle a baromfiudvar eldugott sarkába, szomorúan lekonyuló taréjjal. A másikba azt a szert rejtem, amelyiktől egy kappan is új erőre kap, és nyomban meghágja a baromfiudvar összes tyúkját.

Kalrund egyszerűen el volt bűvölve. Nem csak attól, hogy végre sikerült megértetnie Iva mamával, mit is akar tulajdonképpen. Sokkal inkább attól, hogy olyan új ötletet kapott, amelyik a kövér asszony nélkül sohasem jutott volna eszébe.