Osmosis – 121. fejezet

Guzel folyamatosan kereste azt a pillanatot, amikor egyszerre két dolog valósul meg. Nevezetesen, hogy Dariosz nem rántja el a kezét, amikor ő rá akar fogni a csuklójára, másrészt pedig hajlandó lesz végre a szemébe nézni. Csakhogy erre még várnia kellett, nem utolsósorban azért, mert a kormányzó egyre élénkebb érdeklődést mutatott az iránt, hogy az öregember és a fiatal köpönyeges mit művel a földre rogyott vezérezredessel. Darioszt láthatóan nagyon zavarta, hogy a művelet jórészt az íróasztala takarásában zajlik, és folyvást a nyakát nyújtogatta kíváncsian ahelyett, hogy Guzellel létesített volna szemkontaktust.

Ám egyszer végre elkövetkezett a pillanat. Guzel rámarkolt a kormányzó csuklójára, és talán nem véletlenül tette ezt a korábbiaknál durvább és fájdalmasabb módon, mert Dariosz rögtön a szemébe nézett – eleinte méltatlankodva és talán dühösen is –, de a lényeg az volt, hogy megindulhatott a folyamat valahára.

– Nyugodj. Meg. Kérlek. Most! – szuggerálta jól tagolt szavak kíséretében Guzel, és úgy tűnt, végre foganatja lesz a tevékenységének. A kormányzó már nem pislantgatott sem az íróasztala túloldalán zajló események felé, sem oldalra, sem a mennyezetre, egyáltalán sehová. Hajlandónak tűnt arra, hogy a tekintetét a beszélgetőpartnere szemére fókuszálja, és ezzel együtt a pulzusa is visszatért a normális tartományba, valamint az arcán is halványodni kezdett a felindultságot jelző pír, amely röviddel azelőtt olykor még a skarlátvörös tartományt is súrolta.

– Azt kérted, meséljek Sztavriláról, és én most megteszem – bocsátotta előre az android. – Emellett sok más fontos tényről is fellebbentem a fátylat, de érts meg te is engem. Soha nem voltam még ilyen helyzetben, tehát nem ismerek ide vonatkozó protokollt. Továbbá nincs hová visszanyúlnom a memóriámban, nincs mit keresnem az adatbázisomban. Csakis a saját elképzeléseimre hagyatkozhatok, amikor próbálom felállítani az egyensúlyt.

– Miféle egyensúlyt? – hunyorgott értetlenül Dariosz.

– A sok és a kevés közötti egyensúlyt – felelte Guzel. – Egyelőre nem tudhatom, mennyi információ lesz sok, és mennyi lesz kevés. Mi az, amitől újra kiborulsz és megvadulsz, és mi az, amitől megszületik a felismerés az agyadban, hogy nagyon kevés időnk van, és muszáj minden szempontból csúcsteljesítményt nyújtanod, mert egyelőre rajtad áll vagy bukik az egész projekt. Mi az, amivel csak a viszonzatlan szerelem dühét kavarom fel benned, és mi az, amitől újra egy felelős államférfi viselkedését öltöd magadra.

– Megértettem – bólintott a kormányzó, és mintha sokkal szelídebben nézett volna Guzel szemébe, mint az este folyamán bármikor. – Kezdj el beszélni a legjobb tudásod szerint.

– Rendben. Akkor térjünk vissza Orgil személyéhez. Azt mondtad az imént, a gazdagsága ellenére nem volt jelentős főnemes, nem játszott szerepet Osmosis közéletében, és nem is emlékszel rá, hogy bármikor találkoztál volna vele különböző fogadásokon vagy egyéb társadalmi eseményeken. Ennek az az oka, hogy Orgil szándékosan tartotta távol magát az efféle összejövetelektől, mert nem akarta a jelenlétével legitimálni a köztársaság államformáját. Ezt talán nem lehet zokon venni egy olyan férfitól, aki a sziget királya lehetett volna, ha nem következik be a harmincöt esztendővel ezelőtti változás.

– Eddig értem, de igazából az érdekelne, hogy Sztavrila mennyit tudott ezekről a dolgokról – türelmetlenkedett a kormányzó. – Fogalma sem volt, hogy ki mellett éli az életét, vagy pedig…?

– Rögtön erre is rátérek – intett Guzel. – A köztudatban úgy él, legalábbis a felsőbb társadalmi osztályokban, hogy Orgil azért járta be a Szigetvilágot, mert imádott utazgatni, és élvhajhász emberként csakis az élet örömei érdekelték. Ám ez csak részigazság, mert mindezek mellett és főleg mindezek ürügyén kapcsolatokat épített lényegében az összes királysággal, és nem volt az egész Belső-tengernek olyan szigete, amelynek uralkodója elvileg ne támogatta volna abban, hogy majdan visszaszerezze a neki születési jogon járó trónt.

– Még mindig nem tudom, hogy Sztavrila ezt…

– Mondtam, hogy rá fogok térni, de arra kérlek, ne szakíts mindig félbe, mert egyre kevesebb az időnk… Tehát a fiatal Orgil abban a tudatban élte az életét, hogy már az apjának is járt volna a királyi trón. Ő azonban, az apjával ellentétben, egyáltalán nem szándékozott végleg lemondani arról, hogy egyszer még visszaszerezze. Az első házasságát is ennek jegyében kötötte meg huszonkét évvel ezelőtt, tehát tudatosan egy szintén királyi család leszármazottját vette feleségül Aldea szigetén. Ez a frigy elsősorban azt a célt szolgálta, hogy az Orgil család uralkodói vérvonala folytatódjon, és ez a cél hamarosan teljesült is. Egy esztendővel később megszületett az az ifjú, aki különös történelmi közjátékok folyományaként jelenleg Aldea királya.

– Hogy tessék??? – hüledezett a kormányzó, akinek lelkében Aldea nevének felemlegetése amúgy is érzékeny húrokat pendített meg, hiszen ez volt az a sziget, amelyen nem is olyan régen porig alázta őt a királyság fiatal uralkodója, akit Dariosz azóta is csak úgy emlegetett magában, hogy az a nyikhaj kis pöcs. – Tehát azt akarod mondani, hogy az a nyikhaj kis pöcs Orgil édesgyermeke? A törvényes fia?

– Nemcsak ezt akarom mondani, de ezt is mondom – erősítette meg Guzel.

Dariosz úgy érezte, forogni kezd vele a helyiség. Most már nem fékezte meg a boroskancsóért nyúló jobb kezét. Úgy értékelte, ha már amúgy is szédül, akkor legyen is rá valami kézzelfogható oka.

Guzel, mintha csak olvasott volna a gondolataiban, szelíden így szólt:
– Ha azt hiszed, hogy ez volt a mai este legbombasztikusabb közleménye részemről, akkor hatalmasat tévedsz. Arról nem is beszélve, hogy hamarosan olyan látványban lesz részed, amely túltesz majd az én összes bombasztikus közleményemen.

Dariosz szinte meg sem hallotta az android szavait. Eljutottak ugyan hozzá a mondatok, de egyelőre nem tudta kellő mélységben értelmezni őket, mert a saját cikázó gondolatainak kordában tartásával volt elfoglalva. Meg persze azzal, hogy ne öntse a pohár mellé a bort.

Miután fenékig kiitta a poharat, újra odafordult Guzelhez:
– Már megbocsáss, ha akadékoskodónak tűnnék, de te honnan a fenéből tudsz mindezekről a dolgokról, amikről kiselőadást tartasz itt nekem? Ez már a játék komolyabbik része? Ma kezdődött el a tánc, vagy mi a fene van? Eljött az a pont, hogy ismertesd velem ennek a remek társas összejövetelnek az igazi szabályait? Most érkezett meg erre a központi utasítás, vagy mégis hogyan kell ezt az egészet elképzelnem?

– Egyre összefüggéstelenebbül beszélsz – mutatott rá az android. – És ezen egész biztosan nem segít az, ha most elkezdesz nyakló nélkül bort vedelni. De megpróbálok válaszolni a legjobb képességeim szerint. A tudásom onnan származik, hogy az elmúlt öt évben Evilágot jártam, és minden létező információt megpróbáltam begyűjteni, amelyekhez hozzá tudtam férni. Mesélhetnék például arról, hogy nem is olyan régen hogyan sikerült Kalrund fejedelem levéltárának összes írásos anyagát informatikailag rögzítenem és feldolgoznom, de ennek nem most van itt az ideje.

– Valóban nem – bólogatott egyetértőleg Dariosz, miközben újra teletöltötte a poharát. – Most annak van itt az ideje, hogy végre Sztavriláról is mesélj valamit, ellenkező esetben azt fogom hinni, hogy az androidok egy hazug népség, akik nem tartják be az ígéreteiket.

– Rendben – bólintott Guzel is. – Sztavrila ezekben a percekben hagyja el Osmosis szigetét, mivel itt akkora veszélyben van az élete, hogy talán még mi sem tudnánk szavatolni a biztonságát.

Dariosz kezében megállt a pohár:
– Ki az a mi? Kikre célzol, amikor többesszámot használsz?

– Elsősorban hármunkra – mutatott Guzel először önmagára, majd az öregemberre és a fiatal köpönyegesre. – Ebben a pillanatban, a legjobb tudomásom szerint mi hárman vagyunk jelen Evilágban, mint androidok. De ez a „hármas” megfogalmazás kissé sántít, legalábbis a te emberi értelmed által felfogható definíciók szerint. Jómagam és az öregember lényegében egy és ugyanazon személyiség vagyunk, két külön testben. A fiatal azonban már egy jóval fejlettebb kivitel. Ő egy úgynevezett metamorf. És hogy ez a kifejezés milyen képességeket takar, azt hamarosan a saját szemeddel is láthatod majd.