Mario a nyitott ablaknál állt, és jó nagyokat szippantott a friss levegőből. Már besötétedett Osmosis szigete fölött, alábbhagyott a hőség, és igazán élvezetessé vált a vidéki miliő az Orgil-birtokon. Csöndes és nyugodt volt a környék, a madarak is rég elcsitultak, legfeljebb a falevelek zizegése hallatszott, amikor egy-egy lágy nyári szellő megzörgette őket.
Az olasz fiú hátrapillantott a válla fölött, és elégedetten nyugtázta, hogy Emma édesdeden alszik. Mindazonáltal furcsa volt ez a helyzet, hiszen ő még soha nem kelt ki az ágyból egy-egy szeretkezés után, mindig a kedveséhez bújva szunnyadt el, és a legbiztosabb forrásból tudta, hogy Emma ezt nagyra értékeli.
Rengeteg gondolat cikázott a fejében. Épp ezért is kelt ki az ágyból, mert úgy érezte, nem nyughat az agya, hiába is hunyja le a szemét. A merénylet, a tárgyalás Dariosszal, a bizarr jelenetek a borospincében, a szeretkezés mámora, Emma közelségének biztonságot adó boldogsága mind-mind egyszerre jött elő, és olyan katyvaszt okozott a fejében, hogy egyszer csak kíméletlenül hasogatni kezdett a halántéka.
Aztán egyetlen pillanat alatt elmúlt az egész összevisszaság, és onnantól kezdve csakis egy dologra koncentrált. A szeme előtt kibontakozó különös jelenetre.
A kocsifeljárón felbukkant egy kordé, ezzel egy időben pedig fáklyás emberek léptek ki a házból. Csupa olyan fickó, akiket az a fiatal köpönyeges illető hozott ide nemrég. De még ennél is jóval meghökkentőbb volt, hogy a körükben egyszer csak megjelent Sztavrila.
Mario kis híján kinevette magát, mert először szinte reflexszerűen a kardja markolatához kapott, de aztán rájött, hogy mivel anyaszült meztelenül álldogál az éjfekete ablakban, legfeljebb egy olyasféle rámarkolást végezhetne el momentán, amelyik senki életét nem menthetné meg.
Aztán viszont leolvadt az öngúny halvány mosolya is az arcáról. A helyzet egyre komolyabbra fordult. Sztavrila minden tiltakozás nélkül, önként ült fel a kordéra, amelyet a fáklyás pórnépség vett körül, aztán elindult a menet észak felé, és a szegényes ruházatú emberek mintegy védvonalat fűztek az egylovas alkotmány köré. Ráadásul úgy tűnt, hogy az utóvéd tagjai között olyasvalaki is szerepel, akit Mario már azóta gyűlölt, amióta megvetette a lábát ezen a szigeten.
Zurab. Ő vonult a fáklyájával a menet végén. A lángok megvilágították az arcát, és Mario úgy érezte, még a lábujjai is ökölbe szorulnak. Mi a fenét keres itt egyáltalán ez a nyomorult halárus?
Hátrafordult, és körülnézett a helyiségben. Felmérte, hol vannak a ruhái, és már tudta, hogy számára nem ért véget ez az éjszaka.
