A nyár első reakciói

Nem kicsit farizeus a cím, hiszen – ahogy emlékszem – idén még egyáltalán nem reagáltam olvasói hozzászólásokra külön poszt formájában, de hát lépjünk most túl ezen az apróságon, és koncentráljunk a lényegre. Például RGábor nevű kedves olvasónk hozzászólására.

Nagyon vártam már a folytatást, és nem csalatkoztam. Fenntartja az izgalmat. Bár mindennap érkezne egy-egy újabb rész! – írja Gábor.

Erzsike hasonlóképpen nyilatkozott:

Hiányzott már egy új fejezet, rendesen elvonásos tüneteim voltak!

Mivel Erzsike „régi motorosnak” számít, aki szerintem a legtöbb hozzászólást írta ezen a honlapon (és ezt nem győzöm eléggé megköszönni), most elsősorban Gábor kommentjére válaszolnék.

Tudod, Gábor, az úgy volt, hogy 2022 nyarán útnak indítottam az Osmosis regényfolyamot, és azt gondoltam, hogy a projektnek szerfölött egyszerű lesz a menete és a működési elve. Én mindennap írok egy új fejezetet, az olvasók pedig egy idő után hasonlóan aktívak lesznek. Ha már ingyen kapnak egy folytatásos regényt, ugyebár. Azaz kommentelnek, kérdeznek, véleményeznek, belekötnek, kijavítanak, rajonganak, provokálnak, találgatnak, kritizálnak, ócsárolnak, számonkérnek. Nem is feltétlenül engem, hanem mondjuk a szereplőket, vagy egy-egy megoldásomat, a számukra nem tetszetős történetvezetési irányt, vagy bármit, ami csak egy regényfolyam kapcsán szóba kerülhet.

Nem így történt. Viszont nekem abból a szempontból tiszta a lelkiismeretem, hogy biztosan tudhatom, amit az elején ígértem, azt megtettem. Példa rá ez a táblázat:

Most az elejét hagyjuk is. A szerző nyilván megír egy nagy rakás fejezetet előre, naponta közzéteszi, aztán vagányul kijön a napi egy folytatás statisztikailag. De szerintem a következő két etap sem rossz. Viszont A Fejedelemségen át mindent visz. Ekkor került sor először arra, hogy több fejezet is megjelent ugyanazon a napon, és nem is egyszer. Így történhetett meg, hogy egy fontos mutatószám az egyes érték alá csökkent.

Bebizonyítottam, hogy akár így is lehetne. Működhetne úgy a dolog, hogy az író ír, az olvasó pedig aktivizálja magát. Mert ez a kettő csakis egymást feltételezve működhet. Az nem megy, hogy az egyik fél odateszi magát végkimerülésig, a másik fél táborában pedig lasszóval kell fogni olyan embereket, akik átérzik és megértik a projekt lényegét, és hajlandóak tenni is a sikeréért.

Én megtettem, amit ígértem. És jelenleg az a legnagyobb talány az életemben, hogy fogalmam sincs, mit tehetnék még. Az írás, a marketing, a közösségi médiában való jelenlét és a hirdetés terén szerintem mindent megtettem az elmúlt három évben, ami a képességeimből és a lehetőségeimből telt. Nem tudok további energiákat, pénzeszközöket, ötleteket, akármiket mozgósítani, mert nullán vagyok, minden szempontból.

Éppen ezért voltam kénytelen úgy dönteni, hogy a nyolcadik kötet lesz az utolsó, amit ingyen olvashat a nagyérdemű. A többit már csak pénzért adom, nyomtatva, nyilván azoknak, akiket valóban érdekel a történet folytatása. És a legőszintébben mondom, nem érdekel már, hogy hányan lesznek. Túl vagyok ezen. Ha mondjuk hárman, akkor annyian.

És nem, nem fogok segget csinálni a számból, miszerint az Osmosis mindig ingyenes lesz. Na ja, hát persze, mondjuk a kilencedik kötet fejezetei meg fognak jelenni majd ingyenesen ezen a honlapon négy év múlva, vagy még később. Amikor a történet már egy olyan szinten fog járni, hogy nem lesz jelentősége. És akkor majd lehet elolvasni ingyen, és megint nem kell se csillagozással értékelni, se hozzászólni, se semmit nem kell csinálni, csak egyszerűen olvasni ingyen, és a világon semmit meg nem tenni azért, hogy ez a történet eljuthasson másokhoz is. Egy tizedmásodperces egérklikket sem kell ezért tenni!

Bevallom, most éppen a következő orvosnál történő megjelenésem kimenetelén izgulok, ami szerdán lesz. Nem a következő fejezeten. Már egy jó ideje nem izgulok a következő fejezeten. Szeretem írni továbbra is ezt a történetet, de valahogy elfogadtam, hogy én álldogálok Arizona egyik toronyszikláján, a többin meg az olvasók, és nincsen híd közöttünk. Nem értik, hogy én mit mondok. Nem értik, hogy csak akkor lesz folytatás, ha tesznek is valamit érte. Csak néznek.

Oké. Beletörődtem. Így jártam.