Hogy megértsük hősünk indítékát, próbáljuk egy kicsit az ő szemszögéből nézni az eseményeket: ahogy egyre délebbre haladtak, úgy vált az éghajlat egyre ismerősebbé a nicaraguai számára. Nosztalgiája akkor érte el a csúcspontját, amikor leheveredett a tengerparti homokra, amely éppen olyan volt, mint amilyenbe annak idején nyakig beásták a szandinisták egy kellemetlen félreértés kapcsán.
Ugyanakkor viszont mindezekkel ellentétes érzelmek is ott zsibongtak Rodrigó lelkében, hiszen voltaképpen életében először volt vakáción, már ha egyáltalán szerepelt ez a fogalom a szókincsében. Mindenesetre szokatlan elégedettséggel töltötte el az a körülmény, hogy két napja nem kellett kukákban turkálnia, sőt, egyáltalán semmi dolga nem akadt, leszámítva a néhány perces bütykölést a leszakadt kipufogódobbal. Egy szó mint száz, a nicaraguai ex-koldus, az illegális bevándorló, a Kowalski és Társa cég legmegbízhatóbb trógere hosszú évtizedek óta először érezte magát embernek.
Sőt, EMBERNEK, csupa nagybetűvel, teljesen egyenrangúnak mindazokkal, akik vele együtt a Daytona Beachi strand homokján sütkéreztek. És hogy ha lehet, még tovább fokozhassa ezt a kellemes állapotot, igyekezett pontosan úgy viselkedni, mint az őt körülvevő napimádók, akik valami tejfehér folyadékot kentek szét a bőrükön, hősünk számára érthetetlen, de nem túlzottan fontos okból. Ezt a bizonyos folyadékot a jól megfigyelt illetők pontosan olyan flakonból nyerték, mint amilyet Morgan dobott le az előbb lazán a törölközője mellé. Rodrigó fejében megszületett életének egyik ritka önálló döntése: ő is be fogja kenni a testét azzal az izével.
Ha csak halvány sejtelme lett volna róla, micsoda megpróbáltatásokat szabadít ezzel magára, bizonyára olyan hirtelen kapta volna el a kezét a flakontól, mint ahogyan például tűzforró lábasok fülét szokás elengedni. Sajnos azonban néger barátunk nem volt birtokában bizonyos értesüléseknek, így aztán gyanútlanul elkezdte a műveletet. Hogy ez a ballépés totális legyen, segítséget is kapott csinos útitársnőjüktől. Rebecca kisasszony ugyanis nagy rokonszenvvel viseltetett a süketnéma férfi iránt, ezért készségesen bekente a hátát, s közben csak halványan futott át az agyán az a kérdés, hogy vajon minek egy színesbőrűnek naptej. A híres női empátia bizonyára arra indította, hogy ne akadályozza egy szerencsétlen kis fickó ártatlan flancolását. Egyébként is igyekezett visszabújni kedvenc bulvárlapja mögé, melyben egy módfelett érdekes cikket olvasott éppen.
Rodrigó tehát maximális elégedettséggel folytathatta a napozást, majd néhány perc múlva, amikor úgy érezte, hogy ideje lenne egy kissé felfrissíteni magát a vízben, határozott léptekkel elindult az óceán felé…
Morgan határtalanul boldog volt, amikor visszatérve megállapította, hogy végre kettesben maradt az egyre rokonszenvesebb szőke hölggyel, aki először is megköszönte a jeges italt, majd tájékoztatta a teljesen vétlen feltalálót, micsoda érdekességeket olvasott kedvenc bulvárlapjában:
– Képzeld, Bill, azt írja az újság, hogy a környéken elszabadult egy gorilla. Ugyanis nem messzire innen fekszik egy állatkísérleti telep, a Haraldson professzor által vezetett Emberszabású Majmok Kutatóbázisa, ahol tizennyolc nagy majom él. Illetve élt eddig, mert most már csak tizenheten vannak, hiszen egy gorillájuk tegnap megszökött. Haraldson professzor azt nyilatkozta, hogy pánikra semmi ok, mert az ő majmai már több generáció óta élnek fogságban, távol a természetes lakhelyüktől, és már magától értetődő számukra az ember közelsége. Igen ám, de pár sorral lentebb meg azt mondja, hogy bár az elcsatangolt példány még nem kifejlett hím, hanem szinte még afféle kamaszkölyöknek számít a gorillák között, mégsem tanácsolja senkinek, hogy megpróbálkozzon a befogásával, mert ez kiszámíthatatlan veszélyeket hordozhat magában. Most mondd, hát nem borzalmas?
– Boorzalmas – nyögte Morgan teljesen aléltan, és meglehetős elbizakodottsággal úgy érezte, hogy egy falka ezüsthátú sem tudná most elvonszolni ennek a tündéri nőnek a közeléből.
Rebecca tájékoztatta még néhány tűzvészről, hurrikánról és repülőgépszerencsétlenségről, valamint egy hollywoodi filmcsillag botrányos válásáról, úgyhogy elég kedélyes hangulatban telt az idejük a parton. A harmadik jeges italuknál a teljesen ártatlan feltaláló úgy érezte, kezd végre a rendes kerékvágás felé orientálódni a nemi élete.
Közben Rodrigó is kijött a vízből, s elégedetten állapította meg magában, milyen kellemesen felfrissítette a hűs tengervíz. Csak úgy bizsergett az egész teste!
Délután visszamentek a motelbe, ahol már várta őket a Kowalski és Társa cég két végtelenül elkeseredett tagja. A beltagtól azon nyomban meg is tudták a nagy nekibúsulás okát:
– A nagybátyámat tegnap reggel holtan találták a szállodai szobájában. A halálát valószínűleg méreg okozta…
– Ez borzasztó – motyogta Bill, de nem sikerült valami meggyőzőre a hangja, s ezt valószínűleg ő is érezhette, mert gyorsan mély aggodalmat sugárzó mimikát erőltetett magára.
Rebecca is együttérzéséről biztosította a megtört lengyelt, s közben olyan keserves arcot vágott, mintha fogalma lett volna róla, kit is vesztett tulajdonképpen a társaságuk az igazi vegyész személyében.
Csak Rodrigó nem szólt egy szót sem, ami egy születésétől fogva néma embertársunknál méltányolható elvi álláspont.
