Morgannek meggyőződése volt, hogy útitársai szavakban ki sem tudják fejezni hálájukat, amiért megmentette őket, így aztán a meglepetés erejével hatott rá, amikor Kowalski sipító fejhangon, egy neuraszténiás házmesterné modorában nekiszegezte a kérdést:
– Hogy a nyavalyába jutott eszedbe, hogy összecseréld az üvegek tartalmát, te utolsó gazember!?
– Nehezen – felelte tárgyilagosan a vétlen feltaláló. – A whisky ugyanis jelentősen lelassította az agyműködésemet.
– És ha véletlenül megkívánom a kókuszlikőrt, és jó alaposan meghúzom a palackot, akkor mi lett volna?! – folytatta a kis lengyel felháborodva, de ezt a társa válaszolta meg:
– Hogyhogy mi lett volna? – értetlenkedett őszintén Johnny. – Még ennyit sem tudsz kikövetkeztetni? Egy csomó hajszál nőtt volna a gyomrodban, mintha csak egy nagy parókát ebédeltél volna – magyarázta komoly arccal, majd amikor végiggondolta saját kijelentését, utálkozó grimaszt öltött: – Pfuj! Az embernek már akkor is kifordul a gyomra, ha egy hajszál kerül véletlenül a szájába, nemhogy…
– Dugulj el, Johnny, nagyon kérlek! – nyögte Kowalski erős hányingerrel küszködve. Amikor elnyomta magában ezt a kellemetlen érzést, azon kezdett töprengeni, miképpen lehetne Bill figyelmét elterelni a csodálatos kutyasampon álcázásáról. Éppen kapóra jött, hogy a következő benzinkútnál, ahol egyébként is tankolniuk kellett, egy csinos, szőke hölgy stoppolt az út szélén. A kis lengyel azonnal indítványozta, hogy vegyék föl a nőt, mert úgy vélte, ha beültetik a vétlen feltaláló mellé, annak végre nem a találmánya rejtegetésén fog járni az esze.
– Merre tart, szép kisasszony? – kérdezte tőle negédesen.
– Amerre maguk – vágta rá vidáman a hölgy, semmi kétséget nem hagyva afelől, hogy csupán kalandot keres az országúton. Beszállt az autóba, és rögtön megkezdte az ismerkedést:
– Rebecca vagyok, két cével– csacsogta, mert meg volt róla győződve, hogy a bemutatkozásnak ez a módja roppant jópofa.
– Kowalski vagyok, cé nélkül, két kával – vette a lapot Tadeusz, és Morgan is hasonlóképpen folytatta a sort:
– Bill vagyok, két l-lel.
– És ő? – érdeklődött Rebecca a csöndes négerre célozva.
– Ő Rodrigó, két füllel, de hallás nélkül – tájékoztatta a vétlen feltaláló. Végül John Smily mutatkozott be, mellőzve az írásmód körüli bármiféle polemizálást. A hölgynek először nagyon imponált a komoly tekintetű férfi, szimpátiája csak akkor csökkent, amikor megtudta, hogy hosszú ideig hullaszállítóként dolgozott. Ekkor Morganre terelődött az érdeklődése, amit az boldog izgalommal vett tudomásul. Amikor véletlenül összeért a térdük, kétszeresére nőtt a pulzusa, és úgy érezte, menten elájul. Ezen nincs mit csodálni, ha figyelembe vesszük, hogy Bill barátunk utoljára tizenhat éves korában érintkezett testileg nővel, amikor is egy különösen gusztustalan káromkodást követően az édesanyja visszakézből szájon vágta.
Másnap délelőtt érkeztek meg Atlantába. Ekkor már Kowalski vezetett, a többiek gyűrötten szunyókáltak az autó kényelmetlen ülésein. Később a kis lengyel kellemetlen hírrel ébresztette a társaságot. Kiderült, hogy a nagybátyja Daytona Beachbe utazott valami kémiai konferenciára.
Társaságukban nem mindenki fogta fel tragikusan, hogy késedelmet szenved küldetésük: Morgan és Rebecca, akik láthatóan egyre szorosabban ültek egymás mellett, elégedetten vették tudomásul, hogy útjuk a floridai város felé folytatódik. Egyébiránt külsőre meglehetősen összeillő pár benyomását keltették. Billt sűrű haja legalább öt évvel megfiatalította, és mivel újdonsült útitársnőjük huszonöt évesnek vallotta magát, mindannyiuk számára világos volt, hogy körülbelül harminhárom lehet.
Késő éjszaka értek Daytona Beachbe, egy olcsó motelben szálltak meg a város szélén.
Másnap délelőtt a Kowalski és Társa cég elindult a belvárosba, hogy felderítse a konferencia helyszínét, és aztán puhatolózó tárgyalásokat folytasson a nagybácsival. Morgan és Rebecca a tengerpart felé vették az irányt. Magukkal vitték Rodrigót is, mert nem akarták megkockáztatni, hogy a városközpontban, ahol minden valószínűség szerint nyüzsögnek a rendőrök, egy esetleges igazoltatás alkalmával kiderüljön, hogy a nicaraguai menekült (csaknem két évtizede) illegálisan tartózkodik az országban.
Ezenkívül a teljesen vétlen feltaláló természetesen a csodálatos kutyasampont is magához vette, amit Kowalskiék először rosszallással fogadtak, de végül kénytelenek voltak igazat adni Billnek: nem muszáj mindjárt az első tárgyaláskor fölfedni minden ütőkártyájukat.
A kis lengyel korábbi terve tulajdonképpen nem vált be: azzal, hogy egy csinosnak mondható hölgy került a társaságukba, a teljesen vétlen feltalálónak egyáltalán nem terelődött el a figyelme a csodálatos kutyasampon álcázásáról. Sőt! Most, hogy a vegyész nagybácsi közvetlen közelében voltak, Bill ezen igyekezete inkább hatványozódott. A strandon első dolga volt, hogy naptejet vásároljon, aztán egy óvatlan pillanatban kiürítette a flakont és beleöntötte a kókuszlikőrös üveg tartalmát. A legnagyobb lelki nyugalommal tette ezt azok után, hogy Rebecca bejelentette, az ő sápadt bőre egyáltalán nem bírja a napfényt, ezért legszívesebben egy napernyő árnyékában töltené az időt némi jeges ital társaságában. Rodrigótól pedig egyáltalán nem féltette a flakont, hiszen miért kenné be magát egy néger naptejjel?
Nos, ez utóbbi dologban Morgan hatalmasat tévedett. Kihagyta a számításból azt, hogy az ember bizony hiú és többnyire észszerűtlenül cselekvő lény. És mivel Rodrigó az említett faj létszámába tartozott, egyszer csak gondolt egy merészet, és a lehető legszerencsétlenebb pillanatban (amikor Bill a jeges ital beszerzésén fáradozott), határozottan elindult a keze a naptejes flakon felé…
