A két anagur törzsfő kellemesen laza hangulatban járta be az olimpia legkülönbözőbb helyszíneit, mint valami turisták. Mivel mindketten diplomáciai jelvényt kaptak Dariosz kormányzótól, ezt minden különösebb nehézség nélkül megtehették.
Lovasnomád népek vezetőiként először is látogatást tettek az istállóban, mert kíváncsiak voltak rá, miféle jószágokat biztosít a rendezőség a lovas íjászat versenyszámához. Ugyanis az ebben a számban indulók nemcsak saját paripájukkal nevezhettek be. Akik valamilyen okból nem hozták magukkal saját hátasukat, érkezési sorrendben választhattak egy lovat a helyi állományból. És persze kaptak lehetőséget arra is, hogy a nap bizonyos szakaszaiban az Aréna küzdőterén gyakoroljanak a kiválasztott jószággal, hogy legyen idejük némileg összeszokni, egymásra hangolódni.
Attila nosztalgikus hangulatban cövekelt le egy almásderes paripa mellett, és elgondolkodva simított végig az állat szürke-fehér foltos szőrén:
– Pontosan ilyen lovat kaptam a Rákóczi-film forgatásának idejére – jegyezte meg a múltba révedve. – Annyira a szívemhez nőtt, hogy miután végeztünk a külső helyszíneken az összes jelenet felvételével, meg is akartam vásárolni, de a tulajdonosa semmi pénzért nem volt hajlandó megválni tőle. Mondjuk ezt meg is tudtam érteni…
Szubotáj egy zömök testfelépítésű, viszonylag rövid, de erős lábakkal és nagy fejjel rendelkező jószág mellett állt meg, hasonló indíttatásból, mint a társa:
– Ezt a fajtát úgy nevezik a Földön, hogy mongol ló. Kíváncsi vagyok, kiválasztotta-e őt valaki – simogatta végig nagy szeretettel az állat nyakát. – Ha nem, akkor ez azt jelenti, hogy ezen az olimpián mindenki hülye, és az anagur testvéreinknek tényleg nem lesz ellenfele ebben a versenyszámban.
Később végigjárták az Aréna mellett elterülő bazársort, ahol ételtől-italtól kezdve, a legkülönbözőbb ruhaneműkön át, a csecsebecsékkel és ajándéktárgyakkal bezárólag szinte mindent lehetett kapni. Az utóbbi tárgyakon természetesen ott szerepelt az ötkarikás szimbólum, némelyiken girbegurba meori betűket is fel lehetett fedezni, amelyekről még maga a kormányzó is azt nyilatkozta, hogy képtelen kiolvasni őket.
Az anagur törzsfők az Aréna lelátójára is felmehettek a diplomáciai jelvényük birtokában, kivéve a kormányzói páholyt, ott bizony igen nagy termetű és szigorú tekintetű testőrök késztették őket hátra arcra, ők pedig beérték azzal, hogy az Aréna déli karéjának legmagasabb pontjára felmászva tekintettek végig a létesítményen, onnan néztek le a küzdőtérre, ahol éppen a birkózók, az íjászok és a dárdahajítók gyakorlatoztak, persze egymástól jól elkülönítve.
– Nem semmi stadion, valljuk be – szólt elismerően Szubotáj.
– És még innen, fentről is kiválóan látni-hallani mindent – tette hozzá Attila. – Csodálatos tervezés. Vajon evilági ember mérnöki tudását tisztelhetjük benne, vagy pedig az is a Földről érkezett, aki megálmodta ezt a fantasztikus létesítményt?
– Nem kell mindenben idegen nyomokat keresni – vélekedett a tatár. – Ott van például az, aki az ókorban a római Colosseumot megálmodta. Talán ő is egy másik világból érkezett a Földre annak idején?
– Ki tudhatja? – vonta meg a vállát a magyar. – Én lassan már semmiben sem vagyok biztos, amit eddig az Univerzumról hittem.
Bámészkodtak még egy darabig, ám aztán Szubotáj úgy vélte, ideje lenne visszatérniük a versenyzői szállások környékére. Igaz, hogy még messze az éjjel, de hát mégiscsak az ifjabb Kalrund szemmel tartása volna a feladatuk. Legnagyobb meglepetésére Attila ekkor kaján mosollyal letelepedett az Aréna lelátójára:
– Na, ha már ennyire kínoz a kötelességtudat, akkor legyen. Tartsuk szemmel az ifjabb Kalrundot… Micsoda szerencse, hogy ehhez momentán egy métert sem kell megtennünk! – mutatott le Attila a küzdőtérre, ahol éppen feltűnt a szóban forgó fiatalember.
Most már Szubotáj is odaült a társa mellé, így aztán kisvártatva mindketten elhűlve nézték, mit művel az ifjabb Kalrund gyakorlatozás címén. Ugyanis mindjárt az első nyílvesszőjével sikerült eltalálnia az olimpiai személyzet egyik tagját, akiről sok minden elmondható volt, csak az nem, hogy túlzottan közel állt volna az állványra szerelt kerek céltáblához. Szerencsére az illető bőrmellényt viselt, amelyről lepattant az amúgy is meglehetősen gyengén kilőtt nyílvessző, de azért látszott a férfin, hogy nem veszi jónéven a dolgot.
– Ezt egyszerűen képtelen vagyok elhinni – fogta a fejét Szubotáj. – Tényleg ez a két lábon járó szerencsétlenség lenne Kalrund fejedelem egyszülött fia? Már néhány órával ezelőtt, amikor spanyol barátunk beazonosította a delikvenst, akkor is voltak kétségeim, de most aztán végképp nehéz elhinnem, hogy itt nincs semmiféle tévedés.
Közben odalenn a bőrmellényes fickó nagy elánnal indult meg a mérsékelten tehetséges íjász felé, és odafönn a kakasülőn is jól hallható volt, hogy felindultan magyaráz neki valamit, igen élénken gesztikulálva.
– Mit nem adnék, ha érteném a meori nyelvet! – sóhajtott fel Attila. – Így csak találgathatok, hogy a bőrmellényes pasas most vajon különféle szexuális tevékenységekre szólítja fel hősünket, vagy pedig az édesanyja fiatalkori hivatására vonatkozóan terjeszt elő tippeket?
– Mit ne mondjak, meg tudom érteni szegényt – jegyezte meg Szubotáj. – Képzeld csak bele magad a helyébe. Nagy reményekkel jelentkezik versenybírónak az olimpiára, erre még a megnyitó ünnepség sem zajlik le, de már simán kilövi őt egy gizda kis gyökér, akinek semmi keresnivalója nem volna egy ilyen versenyen. Nem valami hősies lezárása egy fiatal életnek.
– Mindjárt elsírom magam – próbált hüppögést imitálni Attila, de aztán minden színészi képessége cserben hagyta, és olyan orbitális röhögésben tört ki, hogy az csakhamar a tatárt is magával ragadta.
Miután alaposan kimulatták magukat, Szubotáj komolyra fordította a szót:
– Te emlékszel bármire is, hogy az elmúlt öt évben, amikor nyugatra kalandoztunk, hallottunk volna valami hírt vagy pletykát Kalrund fejedelem kétbalkezes, pancser fiáról?
– Nem – ingatta a fejét a magyar. – De hát mi főképp az északabbra elterülő vidékeken portyáztunk, Kalrund birtokai meg azért mégiscsak a Belső-tenger partján fekszenek.
– Na jó, de ez a nyomorult akkor is egy nagy uralkodóház trónörököse! Hogyhogy semmilyen hír nem jutott el hozzánk arról, hogy ez a gyerek ennyire alkalmatlan mindenre?
– Nyilván jól tudnak titkolózni – vonogatta a vállát Attila. – Te sem lennél büszke rá, ha ilyen képességtelen ügyefogyott lenne az egyszülött fiad. Biztosan nem reklámoznád sehol.
– Ebben a sztoriban nagyon bűzlik valami – vakargatta a füle tövét Szubotáj. – Csak egyelőre képtelen vagyok rájönni, hogy mi. De hogy nem kerek a történet, az olyan biztos, mint hogy ez az ifjabb Kalrund soha a büdös életben nem lehet olimpiai bajnok.
Ekkor a szervezők kiparancsoltak mindenkit a küzdőtérről. Mint hamarosan kiderült, ez azért történt, mert megkezdődött a megnyitó ünnepség főpróbája. A két anagur törzsfő tehát úgy döntött, hogy most már tényleg a versenyzői szállások felé veszik az irányt, és a nyomába erednek ennek a rejtélynek.
