Esteban rendkívüli módon csodálkozott, amikor az öregember meg a Tanító egy rózsaszín zászlós ház elé vezette. Ugyan még soha nem járt ilyesféle helynek a környékén sem, de a fejedelemségben már sokat hallott róla, hogy milyen jellegű örömtanyák ezek. A legkülönfélébb vándorok és csavargók kaján vigyorral mesélték mindenféle sörszagú söntésekben, hogy mit tapasztaltak, amikor meglátogattak egy-egy efféle kéjbarlangot a Szigetvilág nagyobb városaiban. A spanyol akkoriban hitte is, amit hallott, meg nem is.
– Most ez komoly, hogy ti egy bordélyba invitáltok engem? – kérdezte Baskírt, de mire kettőt pislogott, az ősz szakállú öreg már be is rántotta a kapualjba. Utána azonban legnagyobb csalódottságára levezették egy alagsori helyiségbe, amelyben nemhogy nők, de egy szál ember sem tartózkodott, csupán deszkákból összetákolt padsorok árválkodtak a dohos levegőjű, félhomályos teremben.
Amikor letelepedtek, a hajdani főszakács folytatta az értetlenkedést:
– Kezdem elveszíteni a fonalat. Azt mondtátok, az a legfontosabb, hogy felismerjem az ifjabb Kalrundot, ám alig, hogy azonosítottam, máris elhúztuk a csíkot az Arénának még a környékéről is. Most meg ez a hely…, hát, komolyan mondom…
– Nincs ebben semmi különös, hamarosan te is meg fogod érteni – mondta Guzel. – A küldetésedet teljesítetted, a továbbiakat a két törzsfőre bízhatjuk. Mégiscsak jobb, ha ők tartják szemmel a helyszínen a fejedelem fiát, nekik legalább van közük az olimpiához, elvégre az anagur küldöttség vezetői. A mi folyamatos jelenlétünk előbb-utóbb szemet szúrna valakinek, márpedig az a legfontosabb, hogy elkerüljünk minden gyanús hadmozdulatot.
– Hadmozdulatot? – meresztett nagy szemeket a különös szóhasználat hallatán Esteban.
– Bizony, hadmozdulatot – erősítette meg Guzel. – Mert lényegében a mai nappal kezdődik a háború, Osmosis felgyújtásával, vagy legalábbis kezdődne, ha hagynánk. De az ellenségeinknek nem szabad tudnia róla, hogy mi már rég tisztában vagyunk a terveikkel.
– Hálásak vagyunk neked, mint hírhozónak – vette át a szót az öreg Baskír –, de most arra kérünk, mesélj el mindent töviről-hegyire arról, amit Rőtvárban sikerült kihallgatnod. Próbálj visszaemlékezni a legapróbb részletekre is, mert sosem lehet tudni, minek van jelentősége, és minek nincs.
– Nem értem – csóválta meg a fejét a spanyol. – Hát most mondtátok, hogy tisztában vagytok az ellenség terveivel, nem? Akkor mit tudnék én még hozzátenni?
– Azért csak próbáld meg, hátha – mondta egyszerre a két férfi, és még a szájuk sarkában bujkáló félmosoly is megdöbbentően egyforma volt.
Esteban néhány pillanatig elképedve bámulta őket, mielőtt megkérdezte:
– Igen fura muksók vagytok, tudtok róla? Ti amúgy rokonai vagytok egymásnak? Ő az apád? – mutatott az öregemberre, miközben Guzelre nézett. – Ugye, jól tippelek?
– Mondhatjuk, hogy a leszármazottja vagyok – hagyta jóvá a Tanító. – Mindenesetre a családfakutatás témakörét egyelőre hanyagoljuk, mert még számos megbeszélni valónk van.
Ezek után a két android valóban a legapróbb részletekig kifaggatta Estebant mindarról, amit Rőtvárban hallott, aztán pedig elmesélték neki, hogy mi következik most:
– Innentől kezdve úgynevezett szabadfoglalkozást élvezhetsz holnap reggelig – tájékoztatta Guzel. – Azért is hoztunk ide, mert úgy érzékeltük, hogy nincs olyan épülete az egész fővárosnak, amelynek profilja jobban megfelelne az érdeklődési körödnek, mint éppen egy bordély. Miután befejeztük a beszélgetést, a lányok a rendelkezésedre állnak. Annyian és annyiszor, ahogy csak kedved tartja. Megértjük, hogy a hosszú gályarabság után van mit bepótolnod.
– Holnap reggel azonban irány a kikötő – vette át a szót az öregember, és hirtelen előhúzott egy papírlapot. – Ebben a kisokosban mindent megtalálsz angol nyelven. Itt a hajó neve, itt a kapitány neve – mutogatta végig az egyes tételeket, s közben megnyugtatóan hozzátette: – Ne aggódj, ezen a gályán egyetlen percig sem kell evezned, egyszerű utas leszel. Királyrévből indul egy borszállító társzekér, minden adata ott szerepel. Megalkudsz a kalmárral, aki jó pénzért elvisz Hódospatakig. Jártál már azon a településen?
– Még nem – felelte igencsak fancsali képpel Esteban.
– Hamarosan fogsz – biztatta Guzel. – A fogadóba menj, ott fogsz velem találkozni. A továbbiakat majd a helyszínen megbeszéljük. Természetesen az utazáshoz és egyebekhez szükséges pénzt biztosítjuk számodra.
A spanyol szinte leforrázva ült a helyén. Próbálta megérteni, mi a fene történik most vele – és főleg: miért –, de egyelőre nem sokra jutott. Az átkozott gályarabságtól megszabadulva azt hitte, ezen a szigeten a korábbinál sokkal melegebb otthonra találhat, és ez alatt korántsem csak az időjárást értette. Úgy képzelte, jó barátokra lel a földi embertársakban, aztán tessék! Máris vissza akarják küldeni oda, ahonnan elmenekült, és leginkább az a Guzel erőlteti ezt, akire ő a félszemű kapitány hajójának gyomrában eltöltött idő után megmentőjeként tekintett. Hát miféle emberek ezek? Min mesterkednek, mit szerveznek itt ilyen nagy erőkkel?
Mielőtt nagyon elmerülhetett volna a gondolataiban és az önsajnálatban, azt vette észre, hogy Guzel az alkarjára teszi a kezét. Lassan felemelte a tekintetét, és a megmentője szemébe nézett. Aztán szinte nosztalgikus hangulatba került, mert pontosan ugyanolyan érzés kerítette hatalmába, mint ott, a félszemű kapitány hajójának gyomrában.
– Megértem, hogy egyelőre rossz szájízzel veszed tudomásul a történteket – szólt csöndesen a Tanító. – De tudnod kell, hogy nagyon sok minden múlik a közreműködéseden. És ennek a közreműködésnek egyelőre Rőtvár lesz a helyszíne. Ott kell begyűjtened minden információt, ami fontos lehet számunkra. Talán az egész evilági emberiség sorsának alakulása múlhat azon, hogy képes leszel-e teljesíteni a küldetésedet. Viszont egy ilyen horderejű feladat olyan jutalommal jár, amilyet most még elképzelni sem tudsz. Bízz bennünk, mi ezután sem fogjuk elengedni a kezed, és sosem fogunk lehetetlent kérni tőled. Minden támogatást meg fogsz kapni tőlünk, és végül együtt fogunk örülni a sikernek.
