Rés a kerítésen – 8. rész

Benur óvatosan nyitott be a házuk kertjébe. Még emlékezett rá, hogy nyikorog a soha meg nem zsírozott kapu, és nem tudhatta, mi vár rá odabenn, a vityillóban.

A látvány letaglózó volt. A legidősebb bátyja a padlón hevert, még csak nem is az ágyban, pedig most, hogy egyedül maradt a nyomorúságos ingatlanban, oda fekhetett volna, ahová csak akar. Követte az atyai hagyományokat, be volt rúgva, mint a disznó. Körülötte pedig szennyes edények, kosz és igénytelenség mindenütt.

Benur kiszaladt a kertbe. Olyan fojtogatónak érezte a ház légkörét, hogy azt hitte, minden pillanatban ráborulhatnak az okkersárga falak. A friss levegőn aztán megnyugodott egy kicsit, és maga sem tudta, hogy miért, de a lábai odavitték a kerítéshez, ahhoz a réshez, amelyen át annak idején először pillantotta meg Aruát.

Ami azt illeti, a lány most is a kertben tartózkodott. Nem is akármilyen okból. Meleg volt a nap, és Arua úgy gondolta, sötétedés után már igazán lehűtheti magát egy kis fürdőzéssel. A kertjükben ugyanis állt egy jókora dézsa, tele vízzel, amit a nyári napsütés felmelegített annyira, hogy esténként kellemes legyen megmártózni benne.

Benur határtalan izgalommal tapadt a kerítésen tátongó résre. Kedvtelve szemlélte, ahogy a lány megszabadul a ruháitól, és aztán bemászik a dézsába. Áldotta az Ezüstholdat, amely jótékony fénysugaraival látni engedte számára Arua bimbózó melleit, szélesedő csípőjét és egyre nőiesebb alakját. Megbűvölve lapult a deszkapalánkhoz, és úgy vélte, már csak ezekért a pillanatokért is érdemes volt megszületni erre a nyomorúságos Evilágra.

Másnap, amikor a mogyorófaligetben találkoztak, a fiú egy idő után nem bírt magával, és bevallotta a sötétedés után történteket:
– Láttalak az éjjel. Meztelenül.

Arua elcsodálkozott:
– Mit beszélsz, te kis pimasz?

Egymás mellett ültek, hátukat egy fának vetve, és Benur arcára most kaján mosoly ült ki.

– Meglestelek, amikor fürödtél – árulta el, aztán áhítatosan hozzáfűzte: – Olyan gyönyörű a tested, amilyet még soha életemben nem láttam.

A lány felkacagott:
– Miért, hány nőt láttál már meztelenül?

– Vannak nővéreim, ezt ne feledd el – mutatott rá Benur, de ettől a témától kissé el is szontyolodott.

– No, nem kell búslakodni – simogatta meg a fiú arcát Arua. – Gondolj arra, hogy most jó dolguk van, hiszen mindennap kapnak enni, többször is. És cserébe mit kell csinálniuk? Fésülgetik az úrnőjük haját, legyezgetik is a nagy melegben, néha esetleg mosnak, vagy takarítanak, de közben…

– Hagyjuk ezt! – vágott közbe szigorú, katonás hangon Benur. – Nem szeretem, amikor kisfiúnak nézel. Pontosan tudom, hogy rabszolgának lenni nem könnyű. Főleg egy lánynak.

Arua elhallgatott. Mit is mondhatott volna? Meg akarta vigasztalni a barátját, de nagyon úgy festett, hogy Benur már tényleg nem az a kicsi fiú, aki még tavaly nyáron is volt. Hogy is lenne? Hiszen azóta kormányzói testőr lett! A laktanyában, a sok férfi között nyilván megokosodott egynémely dolgokban.

Megsimogatta Benur haját, és incselkedő hangon próbálta elterelni a szót:
– Ütődött vagy te, kis tüsi. Tudtad?

– Már miért lennék ütődött?

– Mert elárultad, hogy meglestél a kerítésen át. Így aztán már soha többé nem fogok a dézsában fürödni, amikor kimaradáson vagy – nevetett fel a lány.

Benur csöndes mosollyal hallgatta a lány csipkelődését. Dehogyis ütődött ő! Ha tudná Arua, hogy ez csak egy próbatétel! Mert ha ezután is megfürdik majd valamelyik forró nyári éjszakán, amikor ő is itthon van, akkor pontosan tudható lesz, hogy igenis tetszik neki ez a helyzet, és ő is akarja, hogy az a tüsi hajú szomszéd fiú meglesse a kerítés résén át. Akarja, hogy az a tüsi hajú fiú láthassa őt újra az ezüstös holdfényben, meztelenül…

Ő lenne ütődött? Hát hiszen ő Filkor százados tisztiszolgája! Ha ütődött lenne, akkor egész biztosan nem őt választotta volna ki a derék tiszt. És azóta mennyi mindenre megtanította!

– Már tudok olvasni és írni – dicsekedett el Benur.

– Csakugyan? – ámult el Arua.

– Ezt lesd meg! – rikkantotta a fiú, aztán az ujjával mindenféle girbegurba vonalakat rajzolt a homokba.

– Ez mit jelent? – kíváncsiskodott a lány.

– Azt, hogy Benur szereti Aruát.

A lány lelkét hirtelen eltöltötte valami édes-bús fájdalom. Milyen imádni való ez a kisfiú! Mennyi szeretet és odaadás lakozik benne! És milyen kár, hogy ő nem viszonozhatja az érzéseit!

Akármilyen mélyen is nézett a szívébe Arua, ha igazán őszinte akart lenni magához, meg kellett állapítania, hogy a fiúnak semmi esélye nála. Hiszen olyan kicsi még! Termetre is, nemhogy az életkorát és az észjárását tekintve.

Arua három évvel és hat hónappal volt idősebb Benurnál. (Osmosisban egy év nyolc hónapból áll. A szerző.) A fiú ezt mindig három évre kerekítette le, de inkább négy volt az, hiszen történetünk ezen szakaszában Arua már a tizenhármat is rég betöltötte, míg Benur még alig volt kilenc. Márpedig Osmosisban egy tizenhárom éves hajadon már szinte kész nőnek számított, főleg, ha olyan fejlett volt testileg, mint Arua. Számosan akadtak olyan lányok, akiket ebben a korban már kiházasítottak, főleg a szegényebb néprétegek körében.

Arua tehát ott ült a mogyorófa tövénél, és meglepve tapasztalta, hogy a szemét könnyfátyol vonja be, miközben a homokba rajzolt vonalakat nézi, és a lelke megtelik mindenféle nagy érzésekkel. Itt van ez a kisfiú, aki imádja őt, és egyedül maradt Evilágon, mert nemcsak árva lett, de még a testvéreit is elragadták mellőle. Kivéve egyet, akit pedig az elsők között kellett volna eltávolítani a közeléből, mert csakis rossz hatással lehet rá.

És akkor most ő legyen az, aki szomorúságot okoz neki?

Legszívesebben a keblére vonta volna a fejét, azt a kis tüsi hajú kobakját, csakhogy már nem volt benne biztos, hogy ez jó ötlet, elvégre azt sem tudhatta, Benur egyáltalán átesett-e már azon a jellegzetes éjszakán, amely minden férfivá érő fiúgyermek számára emlékezetes, mert mindenféle vad álmok kíséretében ekkor hullatják először a magjukat.

Benur is hallgatott, és már nem rajzolt újabb jeleket a homokba. Ugyan mi mást tudna a földbe vésni, mi szebbet és magasztosabbat, mint azt az üzenetet, hogy Benur szereti Aruát?

Aztán mégis eszébe jutott valami. Előhúzta az övéből a kését, egyszer csak feltérdelt, és belevéste a mogyorófa kérgébe a girbegurba jeleket, hogy aki erre jár, az tudja meg, hogy Benur szereti Aruát.

Azon az éjszakán nem vetkőzött és nem fürdött a lány. Csak azért sem. Hát nehogy már azt higgye ez a kis tüsi hajú ütődött, hogy ő, Arua valami mutatványos, nevesincs céda Osmosis legolcsóbb színházainak hátsó lépcsőjéről, és kötelessége mutogatni magát!

Másnap estefelé azonban kínzó érzés telepedett a lelkére. Egy egészen mélyre vivő, addig soha nem tapasztalt érzés.

Eleve hiányzott neki a kicsi Benur, és nagyon vágyott rá, hogy vele legyen, vele beszélgessen, vagy csak tartózkodhasson a bűvkörében, az se baj, ha közben a fiú szívecskéket farag a mogyorófa törzsébe!

Megdöbbenve tapasztalta, hogy a gondolatai folyton csak a fiú körül forogtak, és nem hagyták szabadulni, bármennyire is le akarta volna rázni ezt a nyomasztó vágyakozást. Tagadta még önmaga előtt is, de folyton azon járt az esze, hogy mi lesz ezzel a kis legénnyel, mi lehet a sorsa. Most már valami érdekes okból felelősnek érezte magát, és már bánta, hogy nem mondta meg Benurnak, ettől a semmirevaló, korhely, tetű bátyjától óvja meg magát, ahogy csak tudja, mert rossz vége lesz, ha sorsközösséget vállal ezzel a gazemberrel.

Vacsoráztak. Családi körben. Mert éppen volt mit enni. Nem is olyan rossz falatokat. És ekkor megint eszébe jutott Benur. Tudta, hogy reggel a kis testőrnek vissza kell indulnia a laktanyába, és egyszer csak azt akarta, hogy a fiú kapjon valami szép élményt. Megérdemli. Olyan kemény módon állta a sarat az elmúlt évben, hogy az félelmetes. Ráadásul folyton veszélyben van az élete, mert ezek az őrjáratok nagyon kiszámíthatatlanok. A múltkor is ott volt az az összecsapás a rablókkal, akik az erdőben bujkáltak. Nagy harc volt. Mesélték a piacon. Akár a kicsi Benur is meghalhatott volna.

Arua megvárta, amíg elcsöndesül a ház, aztán kilopózott a kertbe. Megállt a nagy dézsa mellett, és csak a jobb kezét mártotta bele a vízbe, óvatosan, a felszínt gereblyézve, egyébiránt pedig a kerítésre meresztette a szemét mindvégig.

– Itt vagy, Benur? – susogta bele a levegőbe.

Semmi zaj.

– Én most levetkőzöm, és belemerülök a vízbe – közölte fennhangon.

Mintha megnyikordultak volna az öreg léckerítés támaszai.

Arua levetette egyszerű, nyári ruháját, és ott állt a dézsa mellett meztelenül.

– Ha most itt vagy, és nézel engem, de nem jössz át, akkor nem állok veled szóba soha többé – jelentette ki lemondóan a lány.

Egy kormányzói testőrnek nem okozhatott gondot egy nyomorult léckerítés leküzdése. Benur olyan gyakorlottan mászott át a palánkon, mint ahogy a kiképzés során tette, idáig több száz alkalommal. És egyszer csak ott állt a meztelen lány előtt.

Arua nagyot nyelt. Tudta, hogy amit eltervezett, azt most már cselekvésre is kell váltania. Megpróbálta leplezni a zavarát, és azt tudakolta a fiútól:
– Ugye, a laktanyában sokszor kérdezik meg tőled a nagyobb férfiak, hogy mit éltél már át?

– Nálam csak nagyobb férfiak vannak ott – közölte tárgyilagosan Benur, kicsit sem értve, hogy mit akar tőle a szerelme.

– Na de szoktak téged amiatt csúfolni, amiben még nem volt részed? – kérdezte türelmetlenül Arua.

– Nem értelek.

A lány most megragadta a fiú kezét, és óvatosan a mellére illesztette.

– Tudom, hogy a férfiak gonoszak, és mindig kigúnyolják azokat, akiket kevesebbnek hisznek maguknál – mondta Arua. – Náluk a mérce az, hogy hány nőt tudtak magukévá tenni. Te is hallhattad már, amikor így beszélnek egymás között – vélekedett a lány. – Hát most tessék! Megfogtad a mellemet. Most már tudod, milyen lehet egy női mell megérintése. Ha majd kérdeznek tőled az öreg katonák, nem fogsz hazudni, mert igaz, hogy már megfogtad egy nő mellét.

Benur immár nyelni sem mert, annyira izgatottan várta, hogy mi jöhet ezek után.

A lány végigvezette a fiú kezét a teste oldalán:

– Széles a csípőm, és gömbölyű… érzed?… Én már egy felnőtt nő vagyok, akár gyereket is szülhetnék, érted, Benur?… Ez meg itt a hasam… Nem akarom, kicsi Benur, hogy csúfoljanak téged az öregkatonák a laktanyában… Mert a férfiak gonoszak. Incselkednek majd veled, és megpróbálnak bántani, lealázni. De te akkor büszkén mondhatod: igenis tudom, hogy milyen egy nő teste!

És újra visszavezette a fiú kezét a melléhez.

Benur végtelenül ostoba tekintettel álldogált a meztelen lány előtt. Kicsit sem értette, hogy itt most mi történik. Arra gondolt, hogy még titokban meglesni is jobb ezt a csinos kis fehérszemélyt, mint a bűvkörében lenni olyankor, amikor teljesen meztelen, mert egyfolytában érthetetlen dolgokról mesél, mint aki vagy be van rúgva, vagy elment az esze.

– Gyere, fürödjünk meg együtt! – javasolta Arua, és mire a fiú észbe kapott volna, már be is rántották a nagy dézsába.

Úgy üldögéltek egymással szemben, mintha valami fejedelemség uralkodópárosa lettek volna.

– Akarod, hogy megtanítsalak bizonyos dolgokra? – kérdezte huncut hangon Arua.

– Akarom – vágta rá azonnal Benur, pedig még mindig nem értette, mi folyik körülötte, és most már a lány hegyes kis melleit sem láthatta, hiszen Arua nyakig merült a dézsa vizében.

– Gyere ide mellém – intett a lány, és Benur egyetlen mozdulattal elrúgta magát a dézsa falától, hogy ott lehessen a szerelme oldalán.

Arua átölelte a fiút, és megkérdezte tőle:
– Mi lenne, ha megkérdeznék tőled a laktanyában, hogy csókoltál-e már meg egy nőt?

Benur egész testében megremegett, annyira zavarba jött:
– Nagyon érdekes elképzelésed van a laktanyákról – hadarta. – Ha az ember az alakulótéren szembe megy egy másik testőrrel, akkor az soha nem kérdezi meg tőle, hogy csóko…

Arua véget vetett a zengzetes leírásnak. A fiú szájára tapasztotta az ajkait, és felnőttesen, érzékien megcsókolta. Aztán finoman a lábai közé vonta Benur jobb kezét, és megmutatott neki mindent, amit egy valamirevaló férfinak tudnia kell.