 
                Mario rendkívüli módon élvezte a hadjárat megindítása előtti utolsó napokat. Legjobban talán a búcsúestet, amelynek során a törzs képletesen útnak indította a harcosait. Ugyan egy mukkot sem értett az elhangzó beszédekből, a rigmusokból és énekekből, de azt azért érezte, hogy mindenki nagyon komolyan veszi a szertartást.
Ezekben a pillanatokban legfőképp Attilát csodálta. Annak idején, amikor megismerkedett ezzel a bohém, nagyszívű magyarral, álmában sem gondolta volna, hogy ekkora tekintélye van az övéi között. Azt meg pláne nem, hogy ilyen komoly és méltóságteljes is tud lenni. Most kezdett derengeni előtte, hogy ez a férfi tényleg egy színészóriás lehetett otthon, a Földön, akinek nem okozhatott gondot a történelem legnagyobb királyainak, államférfiainak megformálása sem. Sőt, bizonyára azokban a szerepekben érezte legjobban magát. És most már az is világos volt előtte, hogy a Központ miért pont őt szemelte ki arra a feladatra, hogy az anagurok Szarvas törzsének új szakrális főembere legyen.
 
                            
Ez ugyanolyan lesz mint mikor részletekbe közöltél egy fejezetet. Bukó. Te azt hiszed hogy rosszat akarok neked, de csak az élő lelki ismereted vagyok.
Én nem hiszem, én tudom, Gergő. 🙂 Gondolod, hogy ennyi évvel a szakmában a hátam mögött nem tudom, hogy ki vagy? Gondolod, hogy ennyi évvel a hátam mögött nem akad,… Tovább »