– Fontos dologban kell egyeztetnünk, kormányzó – közölte Nihuc vezérezredes, miután lehuppant egy székbe a Hivatalban. – Úgy értesültem, hogy küszöbön áll Neridea szigetének visszafoglalása.
– Jók az értesüléseid – bólintott közönyösen Dariosz az ovális asztal túloldalán.
– Gondolom, magad is útra kelsz majd a hadsereggel…
– Valóban ez a tervem. Nem igazán venné ki jól magát, ha nem lennék ott a helyszínen.
– Ez esetben felhívnám a figyelmedet egy kötelezettségedre. Osmosis Törvénykönyve szerint, amennyiben hadiállapot áll fenn, és a kormányzó elhagyja az országot, ki kell neveznie egy különleges hatalommal felruházott országbírót, aki a távollétében teljes körűen helyettesíti.
– Magam is tisztában vagyok vele – közölte pókerarccal Dariosz, mélyen titkolva, hogy ez irányú ismeretei mindössze néhány nappal korábbról származnak, amikor is az öreg Trin emlékeztette ebbéli teendőjére.
– Akkor hát ajánlom figyelmedbe szerény személyemet – dőlt hátra a székében Nihuc.
A kormányzó most először zökkent ki a flegmatikus hozzáállásból. Hunyorogva fürkészte a vezérezredes arcát, majd föltette a kérdést:
– Mi okom lenne rá, hogy téged válasszalak?
– Miért ne választanál engem? Ez több mint kézenfekvő.
– Legalábbis szerinted. Jómagam egyáltalán nem így látom. Sőt, azt is elárulom neked, hogy a jelölt kapcsán leginkább Albiberda úr személyében gondolkodom. A kisujjában van Osmosis Törvénykönyve, a közigazgatási tapasztalata elvitathatatlan, és már az elődöm mellett is jogi főtanácsosként tevékenykedett, továbbá…
Nihuc gúnyosan felkacagva vetett véget az érdemek felsorolásának:
– Ó, a derék Albiberda! Sőt: Albiberda úr! Remek! Már amennyiben az a célod, hogy a köztársaság legkorruptabb gazemberére bízd rá az országot. Ez esetben valóban a lehető legjobb választás a vén lókötő.
Dariosz kissé elbizonytalanodott, és ettől rögtön dühös is lett:
– Csak annyit mondtam, hogy az ő személyében gondolkodom – sziszegte ingerülten. – Különben pedig semmi közöd hozzá, hogy végül kit nevezek ki az országbírói posztra. Egy biztos: téged semmi szín alatt! Már elvesztettem a bizalmamat bennetek.
– Bennünk? Kik azok a bennünk?
– Az összes embernek kinéző, de nem emberi lény.
– És ezt mivel érdemeltük ki? Mikor hagytunk cserben, mondd?!
Ezúttal Dariosz kacagott fel gúnyosan:
– Hogy mikor? Napestig tudnám sorolni, de most csak egy példát ragadok ki, mivel rengeteg a teendőm. Szerintem bőven elég, ha megemlítem Sztavrila nevét, aki…
– Semmit nem követtünk el ellened a Sztavrila-ügyben.
– Most szórakozol velem, Nihuc? Ne játszd már meg magad! Előttem aztán percenként vághatsz ájtatos pofát, úgyis tudom, hogy csak színészkedsz, és ezt a színészkedést egy álságos program vezérli a tokás fejedben! Teljesen hülyének nézel? Hát annak a nőnek egy ellenséges hatalom osztogatott parancsot, hogy utánam kémkedjen, ti meg lazán kimentettétek a szigetről, és előzékenyen visszaadtátok Aldea királyának!
– Emlékeztetlek, hogy egy földi emberről van szó – mutatott rá a metamorf. – Azt mégsem hagyhattuk, hogy az egyház kapzsiságának áldozatává váljon! Ez ellenkezne a legalapvetőbb parancsokkal, amiket belénk programoztak.
– Na, álljon meg a menet! Nem arról volt szó, hogy ti bárkit meg tudtok védeni?
– De hát pontosan azt tettük! Olyan védelem alá helyeztük, amely fölött nincsen hatalma az osmosisi egyháznak.
Dariosz egyszer csak felpattant a székéről, és idegesen járkálni kezdett:
– Ez nekem magas. Hát ti az összes ideszabadult embert segítitek? Azt is, aki a Terv megvalósításán dolgozik, meg azt is, aki ellene? Ennek mi értelme van? Így mi a bánat értelme van egyáltalán annak a rohadt Tervnek?
– Azért beszélsz így, mert a történet ezen pontján még csak halvány fogalmad sem lehet, hogy Sztavrilának mi a hosszú távú szerepe a Tervben.
Az ausztrál megtorpant, Nihuc felé fordult, és gyakorlatilag kinevette:
– Mondtam már, hogy ezeket a dumáidat szeretem a legjobban? A történet ezen pontja. Meg a hosszú távú szerep. Na meg a halvány fogalom. Szinte rajongok értük! Ahhoz persze nincs bátorságod, hogy elmeséld, mit kell ezek alatt érteni. Mintha én egy óvodás gyerek lennék, azok között is a butábbik fajta, aki még homokozásból is megbukott.
Rövid időre csönd telepedett a helyiségre, amelyet aztán Nihuc szerény kérése tört meg:
– Nagyon szeretném visszaszerezni a bizalmadat, kormányzó. Segítene a helyzeten, ha elmesélném, hogy valójában mit kerestem Brindea szigetén?
Dariosz gyanakodva nézett az előbb még hiteltelennek minősített tokás arcra, de mivel győzött benne a kíváncsiság a düh fölött, visszatelepedett az ovális asztal mellé, és nagy kegyesen odaintett Nihucnak:
– Hallgatlak, vezérezredes.
– A történetet messziről kell indítanom – bocsátotta előre a metamorf. – Attól az időponttól, amikor átvettem egy ember adatbázisát. Bizonyára emlékszel még rá.
– Arra célzol, amikor valakit úgy megdorgáltál ebben a helyiségben, hogy végül a Pépes Arcú fedőnevet kapta?… Nem, nem rémlik a dolog. Tudod, az ilyesmi mindennapos jelenség a hivatalomban. Igazán nem várhatod el tőlem, hogy megfejtsem, most éppen melyik esetre utalsz.
– Kérlek, ne légy cinikus, kormányzó. A téma ennél sokkal komolyabb… Szóval, miután feldolgoztam az adatbázist, azt is megtudhattam, hogy a Pépes Arcú gondoskodott a családja kimenekítéséről arra az esetre, ha megbukna Osmosisban a királypárti lázadás. Ez nekem is kapóra jött, mivel a Terv végrehajtásának szempontjából egyáltalán nem lett volna praktikus, hogy a jövőben még a Pépes Arcú családjával is foglalkoznom kelljen. A kislányról nem is beszélve, akit…
– Tudom, miről van szó, ugorjunk – kérte komor arccal Dariosz.
– Sajnos ezt a témát nem tudom teljes mértékben átugrani, mivel a Brindeában történtek ezt nem teszik lehetővé. De igyekszem rövidre fogni. A lényeg az, hogy a Pépes Arcú múltbeli emlékeit feldolgozva, illetve a saját adatbázisomat összevetve az övével, végül kínzó gyanú ébredt bennem. Már egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy a családja pont annál az embernél van a legjobb helyen, akire a Pépes Arcú kimenekítési terve alapján lényegében én bíztam rá a kislányt és az asszonyt.
– Szóval ezért hajóztál át Osmosis legsötétebb napjaiban Brindeába…
– Ne tégy nekem szemrehányást, kormányzó, nagyon kérlek. Pontosan tudtam, hogy a Terv ezen szakasza nélkülem is meg fog valósulni, elvégre messze nem én voltam a legfontosabb eleme, hanem Szubotáj és Oleszja, no meg a Golub. Jómagam sokkal inkább azzal a gyötrelmes érzéssel viaskodtam akkor, miszerint ez a nő és a kislánya nagy veszélyben lehet, hiszen…
– Miket beszélsz? – szólt közbe hitetlenkedve Dariosz. – Hallod te egyáltalán magadat? Kínzó gyanú, meg gyötrelmes érzés? Hülyének nézel, amikor ilyen szavakat használsz? Vagy csak meghibásodtál te is, mint nemrég Baskír?
– Ezt később fejteném ki, ha megengeded – szabadkozott a vezérezredes –, most inkább visszatérnék a kronológiai sorrendhez… Tehát, Brindea szigetére érve sajnos csakhamar beigazolódott a gyanúm. A Pépes Arcú által megbízott személy a kislányt és az asszonyt is eladta a sziget legundorítóbb bordélyházát üzemeltető gazembernek. Hidd el, kormányzó, a csapatommal együtt minden tőlünk telhetőt megtettünk a leányka és a nő kimentése érdekében, de már nem volt lehetőségünk segíteni. Túl későn érkeztünk.
– Hogy érted ezt?
– Mindketten halottak voltak, mire a helyszínre értünk. Az asszony öngyilkos lett, és azt kell mondjam, neki sokkal könnyebb halál jutott. A szerencsétlen kislányt ugyanis olyan bestiális módon gyalázták és kínozták meg, ami…
– Nagyon kérlek, kímélj meg a részletektől – vágott közbe vérben forgó szemekkel az ausztrál rendőr, és hosszú idő óta most először érzett együtt Nihuccal.
– Rendben – bólintott a vezérezredes –, akkor most, ahogy ígértem, rátérnék a személyemmel kapcsolatos magyarázatra. Elhiszem, hogy bizonyos szavakat furcsa lehet neked az én számból hallani, kormányzó. Gyötrelem, kínzó gyanú, miegymás. De értsd meg, hogy mindezek számomra is újdonságot jelentenek. Mármint azok a felfedezések, amelyeket önmagamon teszek, szinte nap mint nap. Mostanra arra a következtetésre jutottam, hogy egyfajta különös, lassú szimbiózis megy végbe bennem. Úgy vélem, olyan folyamat ez, amelynek során egyesülnek bennem egy metamorf és a Pépes Arcú bizonyos tulajdonságai.
– De ez hogyhogy csak vélekedés? – értetlenkedett Dariosz. – Nincs erről nálatok valamiféle technológiai leírás, vagy használati útmutató? Vagy a bánat se tudja, hogy hívják ezeket a ti programnyelveteken…
– Semmi ilyesmiről nem tudok – csóválta meg a fejét a metamorf. – Mondom, számomra is teljesen új és ismeretlen ez az egész. Még az is lehet, hogy mindez valami súlyos programhiba, és ha erre rájönnek, akkor engem záros határidőn belül kivonnak a forgalomból. Pedig elhiheted nekem, hogy még soha nem éreztem akkora elhivatottságot a Terv végrehajtása iránt, mint éppen most.
– Szóval akkor ezért kapcsoltad ki magad? Már úgy értem, ezért nem tud veled kommunikálni a többi android a korábbi módon, titkosan?
Nihuc némán bólintott, a kormányzó pedig hosszan fürkészte az arcát. Valami különös, mély melegséget érzett most ez iránt a lény iránt. Felbukkantak a lelkében mindenféle ősrégi dolgok, amelyekkel már a melbourne-i rendőrség kötelékében sem tudott megbirkózni, különös tekintettel egy bizonyos pedofil bűnöző elleni hajsza emlékeire.
Aztán az is eszébe jutott, hogy sokkal többet kellene négyszemközt beszélgetnie a vezérezredessel, mert ez nyilvánvalóan jót tesz kettejük kapcsolatának. És lám, ha őszinte és igaz a párbeszéd közöttük, akkor mindig van rá esély, hogy a korábban érthetetlen és megmagyarázhatatlan dolgok értelmet nyerjenek.
Érdekes, mennyire másnak látja most Nihuc arcát is! Pedig a beszélgetés elején még a tokájával gúnyolta, bár jól tudta, hogy egy metamorfot egyáltalán nem lehet megsérteni a kinézetével, hiszen a felvett külleme a küldetésének szerves része. De most valahogy még ez a pufók arc is rokonszenvesnek, hovatovább aranyosnak tűnt.
Csöndes merengéséből az zökkentette ki, hogy ez a pufók, tokás arc most megmozdult, és a rajta szereplő, erélyes vonalú száj szólásra nyílt:
– Szerettem volna bebizonyítani, kormányzó, hogy rám mindig számíthatsz, és a nap minden percében a legteljesebb bizalommal lehetsz irántam. Remélem, sikerrel jártam, és most már te is úgy gondolod, hogy nálam elhivatottabb és hűségesebb országbírót nem találhatnál Osmosis Köztársaság élére.
