Szubotáj szólalt meg először, amikor magukra maradtak a lugasban:
– Te aztán igazán furcsa kormányzó vagy, Dariosz. Néha egészen kimagasló államférfiúi képességekről teszel tanúbizonyságot, máskor meg úgy viselkedsz, hogy az kifejezetten zavarba ejtő.
– Mire célzol? – hunyorgott az ausztrál.
– Hát, például erre az esetre – mutatott az őrvezető hűlt helyére a pilóta.
– Talán tudnom kellett volna, hogy nem Mario az egyetlen ember a szigeten, aki sebezhetetlen? – kérdezte Dariosz. – Hallhattad, hogy időtlen idők óta nem volt rá alkalom, amikor mások előtt is nyilvánvalóvá válhatott volna Grobonir őrvezető titka. Vagy tán nem jól fordítottak számodra a Tanítók?
– Én arra céloztam, hogy ez a fickó a Kormányzói Testőrség egyik tagja, te pedig, mint kormányzó, ez idáig nem tudtál róla semmit.
– A Kormányzói Testőrség állománya mintegy ezer főt számlál – kezdett bele a magyarázatba Dariosz. – Ennek az elit egységnek számos feladata van. Talán az én személyvédelmem ezek közül mostanság a legjelentéktelenebb, bármilyen furcsán is hangzik. Mert ha megfigyelted, nem igazán igénylem, hogy a testőrök csapatostul hemzsegjenek körülöttem, bárhova is megyek. Még a merénylet óta sincs így.
– Hagyjuk most a testőrségedet – szólt közbe Attila –, mert szerintem elsősorban a magunk dolgával kellene foglalkoznunk.
– Mire célzol egész pontosan? – kérdezte Dariosz.
A magyar most a vele szemben helyet foglaló két Tanítóra nézett, mégpedig igen szúrós szemmel:
– Jól érzékeltem, hogy jelenleg nem vagytok kapcsolatban Nihuc vezérezredessel?
– Nemcsak jelenleg, már jó ideje ez a helyzet – ismerte el Guzel.
– Hát, ez remek – húzta el a száját gúnyosan Attila. – Az ember azt hinné, hogy miután sikerült megoldanunk egy igen jelentős feladatot, legalább lesz végre egy kis nyugtunk. Erre most kiderül, hogy…
– Mi soha nem állítottuk, hogy tökéletesek vagyunk – vágott közbe szabadkozva Guzel.
– Állítani valóban nem állítottátok, de azért elég intenzíven érzékeltettétek – mutatott rá a kormányzó.
– Ez ebben a formában nem igaz – védekezett a fiatalabbik Tanító. – Emlékezzetek csak vissza! Amikor Baskír energetikai rendszere meghibásodott, azt talán eltitkoltuk előletek?
– Azt ugyan nem, de elég sok mindent eltitkoltatok előlünk – jegyezte meg Dariosz. – Ám ennél is nagyobb baj, hogy szerintem még jelenleg is ez a helyzet.
Guzel hosszasan fürkészte a kormányzó arcát, majd így fogalmazott:
– Nem lehet egy kisiskolás gyerek számára rögtön leadni az egyetemi tananyagot, és elvárni tőle, hogy azt meg is értse.
Eme kijelentés után a kormányzó szinte diadalmas mosollyal dőlt hátra a székében, és majdhogynem anekdotázó tónusban sorolta fel a kifogásait:
– Látod, Guzel, pontosan ezek azok a hasonlatok, amelyek miatt nem épülhetett még ki a tökéletes bizalom köztetek és köztünk. Mert minek is állítasz be minket, földi embereket? Kisiskolás gyerekeknek, akiknek addig terjed az értelmük, hogy mennyi hatszor nyolc. Bonyolultabb gondolati műveletre képtelenek. Lényegében mit is érzékeltetsz? Hát csak azt, hogy alacsonyabb rendű lények vagyunk, akiknek az a feladatuk, hogy kövessék a parancsaitokat, és ha megfelelünk ezeken a próbatételeken, akkor esetleg visszakaphatjuk a régi életünket. De ha azt gondolod, hogy…
– Biztosíthatlak, hogy nem így van, kormá…
– Még nem fejeztem be! – hajolt rá az asztalra Dariosz. – Ennek a kurva szigetnek én vagyok az első embere, és talán elvárhatom, hogy a Kormányzói Palota lugasában mindenki megadja nekem a tiszteletet! Akár hús-vér emberről, akár huzalokból, szilikonból, meg a bánat se tudja, mi mindenből összerakott lényről van szó!
Ekkora csend talán még akkor sem telepedett a lugasra, amikor annak idején kiderült Guzelről, hogy android. De a kormányzó gondoskodott róla, hogy ez a csönd ne tartson sokáig, mert szinte rögtön folytatta, bár igaz, hogy jóval halkabban és megfontoltabban:
– Azt mondjátok, van egy nagy Terv, amit nekünk végre kell hajtanunk. Azt is mondjátok, hogy létezik egy Központ, amelyik ezt az egészet koordinálja. De elégedjünk meg ennyivel. Bízzuk rá magunkat egy olyan Központra, amelynek a mibenlétéről a leghalványabb fogalmunk sincs. Hajtsunk végre egy olyan Tervet, amelyiknek csak a legutolsó alpontjait ismerjük, és ha végeztünk egy-egy feladattal, akkor esetleg megtudhatjuk, hogy mi volt annak a századrangú feladatnak a zsé kategóriás eredője, ami egy másik jelentéktelen leágazásnak volt a sokadik pontja. És csodálkoztok, hogy megrendült a bizalmunk bennetek.
– Lehet, hogy az előbb rossz hasonlatot használtam – szólalt meg Guzel barátságosan és simulékonyan. – Elismerem, sok mindenben igazad van, kormányzó. És még egyszer hangsúlyoznám, én sem vagyok tökéletes. Engedd meg, hogy újra megpróbáljam megértetni veled, amit az előbb is szerettem volna.
– Legyen úgy – intett nagyvonalúan Dariosz, és öntött magának az édesebbik borból, de épp csak annyit, amennyi képes volt a keserű szájízét elvenni.
– Mi, a Terv beavatottjai és legelkötelezettebb harcosai nem nézünk le semmiféle földi embert – szögezte le Guzel. – Éppen ellenkezőleg. Azokat a kiválasztottakat tiszteljük bennetek, akik az előzetes felmérések alapján a legalkalmasabbnak bizonyultak arra, hogy megvalósítsák ezen a bolygón a Terv által kitűzött célokat, és egy olyan világot építsenek fel, amelyik a legméltóbb az embernek nevezett élőlény számára.
– Még egy mondat, és zokogni fogok a meghatottságtól – vetette oda gúnyosan a kormányzó. – Értsd már meg, hogy ezekkel a fennkölt lózungokkal rég tele a padlás! Nyilván nem kell definiálnom számodra, hogy mi az a konkrétum, de ha mégsem értenéd ezt a szót, szívesen feldobok pár kérdést segítségképpen. Például: hogyhogy nem tudtátok, hogy él ezen a szigeten egy másik sebezhetetlen fiatalember is? Vagy tudtátok, de gondosan eltitkoltátok előlünk? És mi a helyzet Sztavrilával? Tudtátok, hogy egy idegen hatalom kéme? De azért előzékenyen segítettetek neki visszamenekülni Aldea szigetére?
„Úgy tűnik, most jön ki rajta a Sztavrila-ügy minden feszültsége” – gondolta Szubotáj. – „Még szerencse, hogy nem szegény Oleszján csattant az ostor. Legalábbis merem remélni. Mindenesetre igaza van a fickónak, és az összes kérdése abszolút jogos.”
Dariosz még hosszasan sorolta a kérdéseit, ám végül Guzel csak azt ismételte meg, amit már többször is hangsúlyozott: nem lehet minden információt egyszerre ráönteni egy emberre, mert nem bírná el a súlyát, így hát arra kérte a jelenlévő földieket, hogy legyenek továbbra is türelemmel és bizalommal feléjük.
A kormányzónak ehhez láthatóan még lett volna hozzáfűznivalója, ám ekkor Raudona emelkedett fel az asztaltól:
– Itt az ideje, hogy eltegyétek magatokat holnapra. Mindannyian kimerültek vagytok, jót fog tenni a pihenés. Különben is, a reggel mindig okosabb az éjszakánál.
Mindezen szavak olyan tónusban hangzottak el, hogy mindenki pontosan értette: itt most nem valamiféle ajánlásról van szó, hanem ellentmondást nem tűrő parancsról.
