Guzel rendkívül előnyös pozíciónak értékelte, hogy a fejedelem éppen az arcába sziszeg. Rendületlenül állta Kalrund tekintetét, és szinte pislogás nélkül nézett vele farkasszemet, majd csöndesen megszólalt:
– Tudom, hogy mi emészti leginkább a lelkedet, nagyuram. Egy ilyen régóta hordozott kétely rengeteg kárt tud okozni a testben. Éreztél-e már például kínzó fájdalmat a hasad jobb oldalának tájékán?
Kalrund kissé visszahőkölt, de még mindig tágra nyílt szemmel bámult a megkötözött kezű fogolyra. A baskír pedig nem hagyta annyiban a dolgot, tovább folytatta az analízist:
– Éjszakánként sem hagynak nyugodni a kételyeid. Emiatt rossz alvó vagy, állandóan fáradtnak érzed magad. Néha már az uralkodás nyűgje is bosszant, legszívesebben átadnád a hatalmat elsőszülött gyermekednek, de tartasz tőle, hogy még túlságosan tapasztalatlan, nem volna képes ekkora terhet viselni.
– Kutyákkal tépetlek szét, te kutya! – vicsorogta a fejedelem, és a nagy hátrálásban már az asztalhoz ért.
– Amikor már a fenyegetőzés és a káromkodás sem sikerül, akkor itt lenne az ideje kiküldeni a testőreidet – vélekedett a baskír. – Legalább nyugodt körülmények között beszélhetnénk meg, hogy mi a helyzet az asszonyoddal. Senki idegenre nem tartoznak ezek a dolgok.
Kalrund zavarodott tekintettel bámult a fogolyra, és úgy szorongatta a háta mögött lévő asztal lapját, mint egy eszelős. De egyszer csak felemelte a kezét, és intett a két katonának, hogy kifelé. Az egyikük meg is csinálta a jobbra át műveletét, és már javában az ajtó felé lépkedett, ám a másik jóval határozatlanabb volt:
– Biztos vagy benne, méltóságos fejedelem, hogy távoznom kell? Nem lenne jobb, ha inkább melletted maradnék? – kérdezte alázatosan.
– Takarodj! – harsogta Kalrund anélkül, hogy egy pillanatra is oldalra fordult volna, mert e percben semmi más vágyat nem érzett, csak hogy ennek a furcsa szerzetnek a szemébe nézhessen, és megtudhassa a titkait.
Amikor egyedül maradtak, Guzel előrenyújtotta a két kezét:
– Nem hiszem, hogy félsz egy magamfajta vándortól, méltóságos fejedelem, és megkötözve kellene kihallgatnod efféle alakokat. Övedben ott a tőr, oldozz el hát, hogy úgy beszélhessünk, mint férfi a férfival.
Kalrund előhúzta a tőrét, a fogoly elé lépett, és rövid nyiszálás után eloldozta a kezeit. Aztán a kedvenc elfoglaltságát gyakorolta, odahajolt az arcához, és belesziszegte:
– Most pedig mesélj el mindent, amit az asszonyomról tudnom kell!
– Ismered a papok mondását a tudásról, nagyuram? – kérdezte Guzel.
– Melyikre gondolsz? Számtalan mondásukat ismerem.
– A tudás a lovak szemében és a könyvek lapjain van. Erre gondolok.
– Talán el akarsz lovagolni? Mert arról sürgősen tegyél le.
– Én inkább a könyvekre céloztam.
A fejedelem egy darabig értetlenül bámult a fogoly szemébe, de aztán megvilágosodott. Felemelt az asztalról egy gyertyatartót, és így szólt:
– Kövess!
– Talán majd viszem én a gyertyákat – javasolta Guzel. – Így legalább szabad lesz mindkét kezed, és hozhatod a bort és a poharadat.
Az útjuk az Öreg Toronyban lévő könyvtárszobába vezetett. A baskír letette az asztalra a két gyertyát, és sorban levette a polcokról a könyveket. Maga elé helyezte a vaskos irományokat, hogy a két gyertya fénye kellően megvilágíthassa őket, aztán sorra végigpásztázta a tekintete a lapokat.
– Na, mi van? Azt se’ tudod, melyikben keresd a tudást? – értetlenkedett Kalrund.
– Ne türelmetlenkedj, nagyuram. Csak telepedj le az asztal végében, és borozgass jóízűen. Hidd el, én hamarosan végzek – nyugtatta meg a fogoly.
A könyvek lapozgatása még jó ideig folytatódott, már a bor is kezdett kifogyni a kancsóból.
– Mi lesz már? – noszogatta a foglyot Kalrund. – Hol van hát a titok az asszonyomról, amelyet feltétlenül tudnom kell? – firtatta egyre akadozóbb nyelvvel.
– Biztosíthatlak, nagyuram, hogy minden egyes könyvet alaposan át fogok nézni – intette le az uralkodót a baskír.
A fejedelem röviddel később lefordult a székről, és stabil oldalfekvésben, hortyogva elaludt a padlón. Guzel pedig tényleg nem hazudott. Az összes könyvet figyelmesen átlapozta, aztán az ablakhoz sétált, és kitekintett rajta. Nagy megelégedésére vastag felhőzet takarta az eget, szuroksötét volt odakinn. Kiült a párkányra, aztán lemászott a torony magas falán. Miután leért, átúszta a várárkot, majd futólépésben megindult dél felé.
