– Még mindig nem világos számomra, hogy az a magyar férfi, Attila hogyan lehetett egyszerre színész és bányász is – fejezte ki értetlenségét Sztavrila a kormányzói hintó belsejében, amint éppen Osmosis főváros felé tartottak.
Dariosz kissé félrehúzta a függönyt, kitekintett az ablaknyíláson, aztán újra a vele szemben ülő görög nő arcára tekintve elnézést kért:
– Talán túl gyorsan borítottam rád az információkat, ide-oda ugrálva térben és időben. Ne haragudj. Szóval, ha a magyar férfi esetét vesszük, róla azt kell tudni, hogy a saját bevallása szerint eléggé foglalkoztatott színész volt a földi életében. Főképp színpadon játszott, de néha filmekben is, mégpedig nemzetközi koprodukciókban. Jól beszél angolul és oroszul, utóbbinak köszönhetően valamelyik moszkvai színház is leszerződtette egy bizonyos darabra. Na már most, ebben a színdarabban előkerül egy pisztoly, márpedig színházi berkekben köztudott, hogy ha előkerül egy pisztoly a színen, annak a későbbiekben el is kell sülnie.
– Aranyos vagy, ahogy egy görög nőnek próbálod elmagyarázni a színház mibenlétét – szólt közbe incselkedve Sztavrila. – Mi már akkor színdarabokat adtunk elő, amikor nálatok, Ausztráliában az volt a legérdekesebb fejlemény, hogy egy őslakoshoz visszarepült a bumerángja, és ennek két kenguru is szemtanúja volt. És mindez még évezredekig így is maradt.
Darioszt meglehetősen vegyes érzelmek kerítették hatalmukba ebben a percben. Egyrészt imádta ezt a nőt, és a humorát is értékelte. De hát azért itt mégiscsak a földi hazáját bántották, amelynek alkotmányára ő rendőrként fölesküdött. Másrészt még mindig nem adta fel a reményt, hogy Sztavrilát egyszer mégis jobb belátásra bírhatja kettejük vonatkozásában, így hát csak nyelt egyet, és szenvtelenül rámutatott:
– Egészen elragadó, ahogy egy remek vicc kedvéért sikerült a legdrámaibb ponton félbeszakítanod a történetet, csak azért, hogy világossá tedd, a görögök ősidők óta értenek a színházhoz. Ennél jobban nem is lehetett volna illusztrálni a dolgot.
– Bocsáss meg, ezt nem tudtam kihagyni – mentegetőzött Sztavrila.
– Tehát, ez az Attila nevű magyar színész meglőtte a színpadon a kollégáját – folytatta a kormányzó –, természetesen a szerep szerint, de a legnagyobb döbbenetére a kolléga vérző mellkassal, holtan esett össze. Mint kiderült, a pisztolyban éleslőszer volt. Attilát pedig az orosz bíróság tíz év kényszermunkára ítélte. Ekkor…
– Várj egy kicsit – emelte fel a mutatóujját Sztavrila. – Valamit nem értek. Hogyhogy elítélték? Hiszen ez nem gyilkosság, hanem baleset! Hát mi folyik ott, a 23. század elején?
– Én is ezen csodálkoztam, de azt mesélte, hogy esélye sem volt a bíróságon. Óriási kirakatpert rendeztek, mert az ország egyik legnépszerűbb színésze volt az orosz kollégája, és a közvélemény tettest akart, sőt inkább a tettes fejét akarta. Ehhez képest a tíz év kényszermunka nem is a legszigorúbb ítélet volt, legalábbis Attila azt mondta, sokkal rosszabbra is felkészült a tárgyalás során. Ráadásul végül még nyitottak is neki titokban egy kiskaput, így csak egy hetet kellett eltöltenie Szibériában. Felajánlották, hogy vegyen részt egy bányászati célú űrexpedícióban, amely pontosan egyenértékű lesz a tíz év kényszermunkával, viszont csak néhány napig fog tartani. És amikor hazaér, szabad lesz, mint a madár, visszatérhet a hazájába.
– Ezt most megint nem értem – csóválta meg a fejét Sztavrila. – Hogy áll arányban a tíz év néhány nappal?
Dariosz elvigyorodott, mert érezte, hogy eljött a visszavágás ideje. De azért egy halvány bókot is belecsempészett az évődésébe:
– A testeddel ellentétben az agyad nincs valami jó formában ma. Vagy még túlságosan korán van hozzá, hogy beinduljanak az agytekervényeid? A házadban már elmeséltem, de akkor megismétlem. Az űrhajó 2202-ben indult útnak a Földről, fedélzetén vagy száz bányásszal és a néhány fős technikai személyzettel. Mivel az odautat és a visszautat is hibernálva töltik, így végeredményben az az idő kiesik. Csak a pár napnyi konkrét bányászmunka marad. A Földre való visszatérés valamikor 2212-ben történt volna.
– És ő ebbe simán belement? Hagyta, hogy elvegyenek tíz évet az életéből? – csodálkozott a görög nő, Dariosz pedig azt furcsállta, hogy mit nem lehet ezen érteni.
– Hasonlítsd már össze a két dolgot! – kérte Sztavrilát. – A mérleg egyik serpenyőjében tíz év kényszermunka van Szibériában, a másikban meg egy olyan űrutazás, amelyet majdnem teljes egészében átalszol. Pár napig kell csak robotolnod egy távoli bolygón, és amikor legközelebb felébresztenek, akkor már újra a Földön vagy, és mehetsz is haza szabad emberként. Te melyiket választottad volna?
– Na jó, de tíz év alatt annyi minden történhet!
– Például micsoda?
– Mit tudom én? Perújrafelvétel, az igazság kiderülése, akármi!
– Nem is tudtam, hogy ilyen behatóan ismered a 23. századi Oroszország igazságszolgáltatási rendszerét – jegyezte meg epésen a kormányzó.
Sztavrila zavartan elővette a legyezőjét, és igyekezett másfelé terelni a szót:
– Ma sem fogunk megfázni. Mi a fenének utazol ilyen dögmelegben zárt hintóban? Nincs egy nyitott kocsija az egész államapparátusnak?
– A hintó nem zárt, mivel nincsenek üvegek az ablaknyílásokban. Viszont remek függönyök takarják őket – mutatott rá Dariosz. – Mindenesetre értékelem a kritikádat. Amint visszaérünk a fővárosba, haladéktalanul intézkedem, hogy Latum mester találja fel a légkondicionálást. De minimum az elektromos ventilátort!
– Mekkora ökör vagy! – nevetett fel a görög nő, mire Dariosz is elmosolyodott:
– Látod, ezért nem utazom nyitott kocsiban, még nyárutó havában sem. Hát hiányzik az egy kormányzónak, hogy a kocsisa vagy a testőrsége fültanúja legyen, amikor ökörnek szólítják?
A következő pillanatban azonban az arcára fagyott a mosoly, és csak nagy sokára bírta kinyögni:
– Te jóságos ég! Mikor váltottunk át angolról meorira?
Sztavrila is döbbenten nézett maga elé:
– Fogalmam sincs. Én sem vettem észre.
Aztán hamar visszafejtették, hogy mivel az űrutazásra, a légkondicionálásra és az elektromos ventilátorra nem létezik meori kifejezés, a váltás csakis az utolsó mondatoknál történhetett meg. Mindenesetre ez sem nyugtatta meg őket egészen, mert a jelenséget mindketten nagyon különös élményként tapasztalták meg.
Dariosz újra elhúzta a függönyt, és kitekintett az ablaknyíláson. A szurdokon haladtak át éppen.
