Telt-múlt az idő, s egy pénteki napon jött a hír, miszerint Almási Károlyt hazaengedik a kórházból. Julika örvendezve újságolta a nagylányának:
– Képzeld, erre a hétvégére már nem tartják benn apukátokat, a főorvos úr úgy döntött, hogy hétfő helyett már ma hazaengedi. Ákos nemsokára el is indul érte.
– Ez remek! – ujjongott Dóri is, aztán azonban kissé elkomorult az arca: – Gyorsan össze kell ütnünk valami diétás vacsorát, ahogy ígértük neki. Hozd az új szakácskönyvet, anya!
– Az még hagyján! – jajdult fel Julika. – De hát rohan az egész lakás! Ott a sok mosnivaló, és még az ágyakat is át kell húzni.
– Csak semmi pánik, ketten játszva végzünk mindennel, mire a többiek hazaérnek – nyugtatta meg Dóri. – Először is azonban készítsük oda az ételt, a többi munkával ráérünk utána is foglalatoskodni.
Az Almási család két idősebbik nőtagja összedugta hát a fejét a szakácskönyv fölött, és elkezdték böngészni a recepteket. Hosszas tanakodás végén anya egy mexikói ízesítésű étel mellett tette le a voksát, Dórinak viszont egy olaszos jellegű fogás tetszett meg. Ebből származott később a félreértés, mert valami oknál fogva mindketten azt hitték, hogy az ő javaslatuk győzött. Így aztán, amikor Dóri elviharzott a fürdőszobába, hogy betegyen egy adag mosnivalót a gépbe, anya elővette a csirkecombokat, és bekente őket a mexikói ízesítésű mustáros-mézes mártással, aztán alufóliába tekerve a sütőbe tolta őket.
– Én majd elkészítem a köretet – mondta Dóri, visszatérve a mosógép mellől –, te addig menj, húzd át az ágyakat.
A szakácskönyv azon az oldalon volt kinyitva, amelynek jobb oldalán anya, bal oldalán pedig Dóri receptje szerepelt, és hogy még nagyobb legyen a félreértés, mindkettőhöz zöldségköretet ajánlott a szerző. A nagylány tehát a legnagyobb lelki nyugalommal kezdett hozzá az olaszos jellegű fűszerezéshez, aztán két kavarás között felmosta az előszobát. Ezenközben anya, aki végzett az ágyak áthúzásával, mexikói módra morzsolt kukoricát borított a párolódó zöldségekhez, majd elrohant porszívózni. Kisvártatva Dóri tért vissza a konyhába, és paradicsomlevet öntött a zöldség alá, majd mivel túl hígnak találta a köretet, némi keményítő hozzáadagolásával besűrítette.
Ebben a szent pillanatban érkezett meg a családfő az elsőszülött fiúval, pár percre rá pedig az ikrek is megjöttek a napközis táborból, a család tehát hiánytalan létszámban ülte körbe az étkezőasztalt.
– Ha tudnátok, mennyire vártam már, hogy újból a társaságotokban vacsorázhassak! – sóhajtott fel a családfő. – És most végre minden úgy van megint, mint régen.
– Azért nem egészen – somolygott anya –, ugyanis most főztünk először Dórival az új szakácskönyvből, ami kifejezetten szívkímélő recepteket tartalmaz.
Az Almási család egyik tagja sem volt az a türelmetlenül habzsoló fajta, mindig megadták a módját az együtt elköltött ebédeknek, vacsoráknak. De most valahogy a szokásosnál is lassabban, hogy ne mondjam: nyammogva turkálgatták az ételt a tányérjukban. Egy idő után mindenki számára világossá vált kimondatlanul is, hogy az ominózus vacsora bizony nem a legjobban sikerült.
Gergő volt az első, aki hangot adott a benyomásainak:
– Hát, hogy is mondjam… Szerintem a szívbetegek diétája egy óriási ráfaragás.
Az ikrek fojtott kuncogása jelezte, hogy egyetértenek bátyjuk szakvéleményével. Gergő azonban nem érte be ennyivel:
– Nem kétlem, hogy ez az étel szerfölött kíméli a szívet. Ez elsősorban onnan származhat, hogy gyakorlatilag lehetetlen belőle öt falatnál többet elfogyasztani, ez már eleve jó fogyókúra. De abban is biztos vagyok, hogy aki huzamosabb ideig képes efféle ételeken tengődni, az néhány éven belül teljesen egészséges szívvel, de rojtosra foszlott gyomorral fog elhalálozni.
Most már a két szakácsnő is laposakat pislogott egymásra, s az első pár falat után kezdtek rosszat sejteni…
A következő percekben Gergő kénytelen volt csöndben maradni, aminek az volt az oka, hogy jelenleg épp egy agyonmustározott falat tartózkodott a szájában, és borzasztóan csípte a nyelvét. Legurított hát két pohár ásványvizet, hogy valamelyest enyhítse a kínjait. Viszont, mivel ezen időszak alatt nem volt érkezése turkálgatni az ételt, az gyakorlatilag megkötött a tányérjában.
Ezt a végső csapást már nem volt ereje újabb megjegyzés nélkül elviselni:
– Mondjátok meg őszintén – nézett föl a tányérjából savanyú képpel: – Mi annak a könyvnek a címe, amelyikben ezt a receptet találtátok?
– A szívkímélő diéta – felelte anya.
– Furcsa – csóválta a fejét a középső fia. – Meg mertem volna esküdni, hogy a recept a Kőművesek kiskátéjából való, mégpedig a Hogyan készítsünk házilag hőszigetelő habarcsot című fejezetből…
– Gyönyörűen alliterálsz – ismerte el Dóri, és továbbra is védeni akarta a mundér becsületét, de egyszerűen képtelen volt rá, mert a minduntalan feltörni akaró nevetését kellett visszafojtania.
Ákos is tett egy óvatos kísérletet a rejtély megoldására:
– Anya, valljátok be őszintén: Nem lehetséges, hogy kettőt lapoztatok a szakácskönyvben?
Az édesanyja heves fejcsóválással válaszolt, mert ő sem volt képes megszólalni.
– És az sem lehetséges – puhatolózott tovább Ákos –, hogy huzat volt a konyhában, miközben főztetek?
– Mi köze ennek a huzathoz? – kérdezte csodálkozva Hugi.
– Ákos arra utal, hogy talán a huzat lapozhatta el a könyvet – vélekedett Öcsi.
– Ha így áll a helyzet, akkor mindjárt lemegyek a műhelybe, és készítek egy remek kiegészítőt ehhez a szakácskönyvhöz – ajánlkozott Gergő, majd ki is fejtette, milyen segédeszközre gondol: – Hajlítok drótból egy jó nagy gemkapcsot, ami megakadályozza majd a könyv véletlenszerű avagy huzat általi ellapozását. Mert ha ez így megy tovább, nyár végére úgy lefogy az egész család, hogy ha bemasírozunk az önkormányzathoz, a puszta láttunkra megszavazzák nekünk a szociális segélyt, anélkül, hogy bármiféle kérvényt kellene kitöltenünk.
– Na jó, most már fejezd be az epés megjegyzések gyártását, fiam – próbált elkomolyodni anya. – Ne vedd el szegény édesapád meg a többiek étvágyát. Vedd tudomásul, hogy ez igenis egy különleges mexikói ízesítésű fogás.
Szegény édesapa és a többiek laposan pislogva titkolták, hogy már nem nagyon van mit elvenni tőlük, de ez hagyján, Dóri hatalmas szemeket meresztve fordult az édesanyjához:
– Hogy érted azt, hogy mexikói ízesítésű? Hát nem az olaszost készítettük el?
Innentől kezdve megnyílt az út, hogy mihamarabb fény derüljön végre a félreértés felgöngyölítésére. Amikor világossá vált, hogy két szomszédos könyvlapon szereplő recept összekeveréséről van szó, egyszeriben harsogó nevetés verte fel az étkezőasztal csendjét. Miután kimulatták magukat, Gergő nagyot legyintett:
– Akkor mégsem hajlítok egy óriási gemkapcsot. Az ilyesmi ellen az sem nyújtana védelmet.
A családfő is megkönnyebbülve tolta el maga elől a tányért:
– Bocsássatok meg nekem érte, de már az is megfordult a fejemben, hogy visszakéredzkedek a kórházba – mondta nevetve. – Igaz, hogy ott sokkal soványabb a koszt, de legalább ehető.
– Én már az első falat után láttam apán, hogy retteg a jövőtől – fejtette ki Hugi. – Kiült az arcára az elkeseredettség, hogy ezentúl mindig ilyesféle ételeken kell tengődnie.
A rendhagyóra sikeredett családi étkezés végén Almási Károly mosolyogva így szólt:
– No, kedveseim, hazudnék, ha azt mondanám, hogy ennél finomabbat még sosem ettem, de hogy életem legvidámabb vacsorája volt, az biztos.
