Nihuc vezérezredes felszólítása nyomán a Kormányzói Hivatal helyiségében valóban elkezdett mindenki a holnapi nap feladataival foglalkozni, bár egyesek a mai, úgynevezett „gyújtogatós” estét is belekeverték, így aztán hamarosan olyan hangzavar keletkezett, aminek csak a testőrparancsnok erélyes közbelépése vetett véget:
– Egy kis csöndet, uraim! Azzal nem sokra megyünk, ha mindenki egyszerre kezd beszélni. Hadd foglaljam össze pár szóban a helyzetet, utána pedig talán haladjunk végig időrendi sorrendben a feladatokon, hátha úgy hamarabb végzünk. Már csak azért is, mert nemsokára kezdődik az olimpia megnyitó ünnepsége, és nem volna szerencsés, ha maga a kormányzó maradna le a rendezvényről.
Mivel csak egyetértő megjegyzések hangzottak el – sűrű bólogatások mellett – Nihuc így folytatta:
– Az első támadási esemény a ma éjjeli gyújtogatás, de azzal jelenleg nincs teendőnk, mivel új információ nem merült fel, az eddig beérkezett információkra pedig megfelelően reagáltunk, és minden óvintézkedést megtettünk, hogy megakadályozzuk az idevágó cselekményeket. A potenciális elkövetőket kiiktattuk, és csakis olyan célszemélyek maradtak szabadlábon, akiknek a lefogása veszélyeztetné az elhárító műveleteink titokban tartását. De az ő megfigyelésük is biztosított, mégpedig száz százalékig megbízható embereink által. A mai nap tehát kipipálva. Most térjünk rá a kettes számú támadási eseményre…
– Melyik is lenne az? – szólt közbe az orrnyergét tapogatva Dariosz, akin láthatóan ismét úrrá lett a minden sejtjét eluraló fáradtság, és úgy festett, mint aki komoly koncentrációs nehézségekkel küszködik.
Nihuc jelentőségteljes pillantást vetett a kormányzóra, aztán egy fokkal lassabban, de folytatta:
– Osmosis legfőbb egyházi vezetői holnap zavargást akarnak kirobbantani a fővárosban, nem utolsósorban a gyújtogatás utóhatásaira támaszkodva, ehhez nagyjából ezerötszáz embert gyűjtöttek maguk mellé. A céljuk egyértelműen a köztársaság megdöntése és a királyság visszaállítása.
– Remek – bólintott Dariosz, majd hasonlóan ironikus hangnemben folytatta: – Mi mást is kívánhatna magának egy kormányzó, aki életre hívta ezt az egész olimpiát, mint hogy mindjárt a rendezvény másnapján meg akarják puccsolni olyan személyek, akik egy vallásos társadalomban megkérdőjelezhetetlen hatalmasságok?
– Értem én az elkeseredettségedet, kormányzó – szólt át az ovális asztal túloldaláról Szubotáj –, de hadd mondjak valamit. Én katona vagyok. Részt vettem már jó néhány stratégiai megbeszélésen, meg mindenféle eligazításokon, de egyik ilyen alkalommal sem az irónia és a cinizmus határozta meg a hangulatot. Most sem ennek van itt az ideje.
Azzal Nihuchoz fordult, és feltett egy valóban szakmai kérdést:
– Ennek az ezerötszáz fős brigádnak milyen a harcértéke?
A vezérezredes láthatóan örömmel vette az érdeklődést:
– Guzel jelentése alapján elmondhatom, hogy az alakulat bő egyharmada semmilyen kiképzéssel és semmiféle harci tapasztalattal nem rendelkezik. Vidéki, fellázított parasztok és szökött rabszolgák, akikben túlteng a vallási hevület, és a főpap szavára bárkinek nekirontanának, de a fegyverzetük mindössze kiegyenesített kaszákból, sarlókból, illetve husángokból és botokból áll.
– Mert hiszen nem is a harcértékük a lényeg – vélekedett Mario –, hanem a tömegük és a jelenlétük.
– Mit értesz ez alatt? – fordult oda az olasz fiúhoz Dariosz, de mire az válaszolhatott volna, Attila már le is csapott a szavaira:
– Szerintem nagyon jól látja a helyzetet fiatal barátunk! Ennek az egésznek a tömegpszichózis a lényege – magyarázta. – Ha Osmosis népe azt tapasztalja, hogy jelen van a városban ezerötszáz elégedetlen ember, akkor nagyon sokan hajlamosak lesznek hozzájuk csapódni. Még csak harc vagy erőszakos cselekmény sem szükséges ehhez a tervhez! Elég egy megfelelő létszámú embertömeg, akikhez aztán egykettőre csatlakoznak újabb és újabb csoportok, a végén pedig itt fog üvöltözni a Kormányzói Palota előtt a fellázított és kellően hangulatba hozott sokaság, és Dariosz fejét fogják követelni a leégett város üszkös romjai fölött.
– Csakhogy a város nem fog leégni, így tehát üszkös romok sem lesznek – mutatott rá Dariosz.
– De akik ezt a ribilliót szervezik, ezt még nem tudhatják – mutatott rá Attila.
– Valóban nem tudhatják? – vetette közbe ismét Mario.
– Mire célzol? – kérdezte Dariosz.
– Nekem még nem sok helyismeretem van itt, tehát még csak nem is sejtem, hol van ez a Monostor – ismerte el a Sebezhetetlen. – Például milyen messzire van a fővárostól? Ha Osmosis lángba borulna, akkor a sötét éjszakában ellátszódna odáig az égő város fénye? Vagy mondjuk eljuthatna odáig a füst szaga? És ha ilyesmit nem tapasztalnak, akkor…
– Nagyon jó meglátás! – csapott le az olasz fiú szavaira Nihuc. – És itt rá is térhetek arra a műveletre, amelyet a megtévesztés érdekében kell alkalmaznunk. A főváros és a Monostor között elterül egy viszonylag jól körülhatárolható erdősáv. Ha abban a hiszemben akarjuk tartani a köztársaság ellen fenekedőket, hogy Osmosis valóban lángokban áll, akkor ezen az éjszakán fel kell gyújtanunk azt az erdőt.
– Mi ennek a veszélye? – hunyorgott Dariosz. – Kinek a tulajdona a szóban forgó erdő? És egyáltalán, mi a garancia arra, hogy ez a megtévesztés sikerülhet?
– Az az erdő állami tulajdon – szögezte le a vezérezredes. – A tűz továbbterjedésének esélye majdhogynem a nullával egyenlő, mert az erdősáv egy jól körülhatárolható sziklaterasz flóráját képezi. Minden szempontból ideális. A Monostorból nézve annak az erdősávnak a leégése pontosan ugyanazt az optikai élményt nyújtja, mintha a mögötte elhelyezkedő város lángolna. Kiszámítottunk minden paramétert, egészen a holdak fényerejéig bezárólag, tehát elhiheted nekem, hogy amikor éjjel bármelyik lázadó felnéz az égre a Monostor udvarán, azt fogja gondolni, hogy Osmosis éppen most válik üszkös romhalmazzá.
– Aham – motyogta Dariosz. – Tehát kiszámítottátok. Meg a paraméterek. A holdak fényerejéig bezárólag…
Szubotáj most már kissé felfortyant:
– Még mindig nem tudod megérteni, hogy ezek androidok? Akkor is kommunikálnak egymással, amikor éppen hozzád beszélnek! És nem kell nekik papír meg ceruza, hogy kiszámítsák egy ilyen tervnek bármelyik paraméterét! Szedd már össze magad, kormányzó, az ég áldjon meg!
Dariosz a beszélgetés ezen pontján úgy érezte, a tatár egyre sűrűbben elhangzó leckéztető szavai nyomasztólag hatnak rá. Nem is olyan régen még kifejezetten kedvelte Szubotájt, de ahogy ezen a megbeszélésen viselkedett vele szemben, azt kínosnak és barátságtalannak értékelte.
Mindazonáltal azt is jól tudta, hogy már egy ideje képtelen azt a teljesítményt nyújtani, amit elvárnak tőle. Így aztán nem is orrolt meg a tatárra, sokkal inkább saját magára volt dühös. Miféle hülyeség ez, hogy egyetlen átvirrasztott éjszaka ennyire kiveri őt a járásából? Hát ne vicceljünk már! Otthon, a Földön hány és hány éjszakai műszakot lehúzott úgy, hogy közben egy pillanatra sem hunyhatta le a szemét? És reggelig mindenféle drogdílerek, késelők és egyéb erőszakos bűnözők egész kis csapatát kapcsolta le.
Na jó, az is igaz, hogy ideát, Osmosisban azért nagyon töményen sorakoztak egymás után a durvábbnál durvább történések az elmúlt időszakban. De hát akkor is! Ez így nem mehet tovább. Kérnie kell Nihuctól egy kis…
Nem kellett kérnie. Mire odafordult a vezérezredeshez, az már nyújtotta felé az apró tégelyt, benne a rejtélyes főzettel. Dariosz valahol sejtette, hogy ettől most kicsit meg kéne rettennie, de már ilyesmihez sem érzett elég erőt, annyira elcsigázott volt.
– Az igen! – méltatlankodott az asztal túloldalán Szubotáj. – Nem arról volt szó, hogy ma még csak nem is borozunk? Ti meg már a töménynél jártok?
– Garantáltan alkoholmentes – pillantott oda Nihuc, és ez a pillantás olyan erejű volt, hogy a tatár jó katonaként rögtön megérezte, ennek az eligazításnak többé nem témája az iménti jelenet.
