Dariosz elégedetten fedezte fel, hogy Sztavrila úrnő valahogy megint odakeveredett mellé. Már késő este volt, szerencsére komolyabb ügyekben nem kellett döntenie, nem történt semmi különös a köztársaságban azon kívül, hogy Neridea maradék népe Osmosis szigetén kívánt letelepedni, de az özvegy mellei még mindig igézően ringatóztak a selyem alatt, és Dariosz már fogyasztott annyi bort, hogy számára most ez legyen a legfontosabb. Kívánta ezt a nőt, és már éppen azon kezdett elmélkedni, hogy mikor került hasonló fogás a hálójába, amikor Sztavrila megfogta a kezét:
– Talán ideje lenne, ha beváltanád az ígéreteidet, uram.
– Mire gondolsz? – adta a tudatlant a kormányzó, pedig pontosan emlékezett a nap minden egyes párbeszédére, amelyet ezzel az elképesztően vonzó nővel folytatott.
– Belső titkokra gondolok – tette egyértelművé Sztavrila –, de ha meggondoltad magad, jó kormányzóm, akkor inkább elmegyek a terem másik végébe, hogy igazán jó szögből tekinthessem meg a tűznyelők és buzogánypörgetők kicsit sem izgalmas parádéját, miközben izzadó negyvenéves kéjencek vizslató tekintetét kell kiállnom.
Dariosz felnevetett. Máris úgy érezte, igencsak kedveli ezt a nőt. Felállt, intett a zenészeknek, mire azok lágy és andalító muzsikákat kezdtek játszani, a tűznyelő pedig anélkül takarodott le a porondról, hogy bármit is kellett volna szólni neki.
Kézen fogta Sztavrilát, kivezette a terem közepére, majd táncolni kérte fel, és csakhamar összesimult a testük. Dariosz úgy érezte, ilyen izgató melleknek semmilyen módon nem lehet ellenállni, férfi ilyesmire nem lehet képes, ha normális és egészséges.
A nagyterem közepe hamar megtelt táncoló párokkal. Az előkelő közönség szerette majmolni a kormányzót, egyesek még visszataszítóan szervilis arckifejezést is öltöttek az egészhez, mutatván, hogy tessék, én is azt csinálom, amit a nagy Dariosz! Hát nem csuda fontos és megkerülhetetlen ember vagyok?
A megkerülhetetlenségről az egymásra találó párnak más lehetett a véleménye, mert amikor a terem szélére sodorta őket a táncrend, akkor teljes egyetértésben slisszoltak ki az ajtón, és hamarosan Dariosz lakosztályában találták magukat.
– Itt minden titkomat megfejtheted – közölte sokat sejtetően a kormányzó, mire Sztavrila úrnő érdekes kijelentéssel válaszolt:
– Szeretném, ha én lehetnék a legfőbb titkod.
Nem maga a kijelentés volt érdekes. Hanem az utolsó szó. A titok. Amelyet a jeles hölgy úgy ejtett ki, hogy közben a mutató- és középső ujját behajlítgatta. Mintegy „macskakörmöt” vagy idézőjelet imitálva beszéd közben.
Dariosz döbbenten állt meg az ágy mellett. Szinte lefagyott. Csak nagy sokára volt képes újra megszólalni. Az egész este folyamán most nézett a legmélyebben a nő szemébe:
– Te is a Földről származol, ugye?
