Vasárnapi ebédek #677

Amikor Julika benyitott a dolgozószobába, csodálkozva tapasztalta, hogy a család legidősebb és legifjabb férfitagja nem makettezéssel foglalkozik.

– Hát ti meg mit csináltok? – érdeklődött kíváncsian.

– Éppen egy videót tekintünk meg az írógép működéséről – tájékoztatta mosolyogva a hitvese, aki aztán jót derült a felesége döbbent arcán.

– Csak nem akarsz írógépszerelőt faragni ebből a szegény gyerekből? – tréfálkozott Julika. – Nem valami modern szakma, kissé már leáldozóban van, nem gondolod?

– Nézzenek oda! A nagymamád csúfolódik velünk – fordult a kis unokához a családfő. – De hát mit értenek a nők a technikához? Tudják is ők, hogy mi fán terem egy férfiember érdeklődése a műszaki dolgok iránt?!

– Na, ezt csak hagyjuk! – nevetett fel Julika. – Talán elfelejtetted már azt az esetet, amikor nélkülem meg sem tudtad volna írni a cikkedet?

– Hát lehet azt elfelejteni? – kérdezett vissza a hitvese. – Bár lassan negyven éve, de még mindig a jeges borzongás vesz elő, ha csak rágondolok.

Mivel a kis Bence élénk érdeklődést mutatott az eset iránt, a nagymamája belefogott az elbeszélésébe:

– Még nagyon fiatal házasok voltunk, a nagypapád pedig ifjú újságíró volt. A Balatonon nyaraltunk, és ő ígért egy cikket a lapjának, egy afféle tudósítást, hogy mennyiért lehet mostanság – mármint a nyolcvanas években – kikapcsolódni a magyar tenger partján. Mennyibe kerül a lángos, a fagylalt, a vízibicikli bérlése, mibe kerül egy ebéd a helyi éttermekben, ilyesmik.

– Erről is lehetett cikket írni? – csodálkozott el a kisfiú, de a nagypapája megnyugtatta:

– Cikket a világon bármiről lehet írni, és hidd el nekem, amikor az ember ifjú házas, akkor képes is bármiről cikket írni, még nyaralás közben is, csak hogy egy kis pénzt keressen.

– Úgy bizony, épp ezért a poggyászunkban egy írógép is szerepelt – erősítette meg Julika. – Azon kopácsolta a cikkeit a nagypapád, a környékbeli nyaralók nagy örömére. Csakhogy egyszer csak vészesen közeledett a lapzárta, az írógép pedig megmakacsolta magát. És akkor az én derék ifjú férjem olyan tanácstalan lett, hogy azt el sem tudom mondani. Kétségbeesetten csapdosta az írógép billentyűit, de valahogy nem akartak megjelenni a kívánt betűk azon a fránya írógéppapíron. Ő erre úgy felidegesítette magát, hogy felpattant ültő helyéből, fel–alá kezdett járkálni, és belekezdett egy nagymonológba. Hogy most mi lesz. Jaj, mitévő legyen? Írja meg kézzel a cikket? De hát a macskakaparását talán ki sem fogják tudni olvasni a szerkesztőségben, hiába megy át a fax.

– Mi az a fax? –kérdezte a kis Bence.

– Tudod, az emberek az email feltalálása előtt faxon küldtek át egymásnak fontos iratokat – magyarázta a nagyapja. – A faxgépnek szüksége volt egy telefonvonalra, meg persze arra, hogy a vonal túlsó végén is legyen egy faxberendezés. Az ember szépen beillesztette a papírlapot a gépbe, aztán feltárcsázta a megfelelő telefonszámot, és mikor meghallotta a kagylóban a jellegzetes szignált, akkor megnyomta a faxkészülék gombját. Erre ez a csodamasina elkezdte szép lassan beszippantani a papírlapot, és mire a másik végén kijött, addigra a szöveg lenyomata elvileg meg is érkezett a fogadó készülékre.

A kisfiú a száját is eltátotta ennek az „őskori” módszernek a hallatán.

– Szóval, az én ifjú férjem rendkívül ideges lett – folytatta Julika. – Hiába ajánlottam fel neki, hogy diktálja le a cikket, én majd leírom a gyöngybetűimmel, azokat bárki kiolvassa a szerkesztőségben. Egyre azon kesergett, hogy mire végzünk, már hazamegy az üdülő portása, mert lejár a munkaideje, és nem férünk hozzá a telefaxhoz. És akkor fuccs a kétszáz forintnak, amit a cikkért kapott volna.

– Kétszáz forint miatt volt ideges? – hüledezett Bence.

– No, csak ne becsüld le azt a kétszáz forintos honoráriumot! – emelte fel a mutatóujját Károly. – Tudod, mennyi lángost lehetett venni akkoriban ezért a pénzért? Legalább tízet! Csak számold ki a mostani áron, és be fogod látni, hogy teljesen jogos volt az aggodalmam.

– A helyzetet végül én oldottam meg – lebbentette fel a fátylat a sztori csattanójáról Julika. – Odamentem az írógéphez, és szinte rögtön felfedeztem, hogy mi a gond. Összeakadt két betű emelőszára. És ezt az én műszaki zseni férjecském nem vette észre. Amikor szétválasztottam az egymáshoz túlságosan ragaszkodó betűket, máris rendbe jött a gép, Károlyom meg azóta is ott áll tátott szájjal, és nem érti a dolgot – kacagott fel Julika a hajdani emlék hatására.