A kis Bence egyelőre nem nagyon értette a dolgot:
– De hát én csak azt csináltam, amire kértetek – szólt panaszos hangon, és láthatóan el is keserítette kissé, hogy a szülei mintha nem igazán értékelnék az ő önzetlenségét.
– Kisfiam, ülj csak le egy kicsit ide, közénk – paskolgatta meg a pamlagot Ákos, majd így folytatta: – Nagyon büszke vagyok rád, és tudom, hogy anyukád is az. Mindketten örülünk neki, hogy ilyen jószívű vagy. Úgy gondoljuk, hogy kedves, segítőkész, nagylelkű felnőtt válik majd belőled, ez már most is látszik. De néhány dolgot azért el szeretnénk mondani neked ezzel kapcsolatban.
– Igaza van apukádnak, én is nagyon büszke vagyok rád, kincsem – vette át a szót Magdi. – De azt tudnod kell, hogy túlzásba esni nem helyes, ez szinte az élet minden területén így van. Emlékszel például, amikor tavaly elrontottad a gyomrodat a csokitortával? Figyelmeztettelek, hogy ne ess túlzásba, mert bár a csokitorta nagyon finom, de ha túl sokat eszel belőle, akkor nem teszel jót magadnak, mert a végén émelyegni fogsz, és akkor már kicsit sem fogod jól érezni magad. Hát, valahogy így van az adakozással is. Ha azonnal odaadod mindenedet, akkor nem cselekszel okosan.
– De hát én nem is adtam oda minden játékomat! – szólt közbe Bence.
– Igen, tudjuk, a maketteket meghagytad – bólintott Ákos. – Mert most azok érdekelnek a legjobban, és úgy érzed, a többi játékra már nincs is igazán szükséged. De szerintem ez nem így van. – Azzal kiemelt egy indián és egy cowboy figurát a kartondobozból, majd megkérdezte: – Mi a helyzet például ezekkel? Mi lesz akkor, ha nagypapáddal olyan ötletetek támad, hogy készíteni kellene egy jópofa vadnyugati diorámát? Milyen jól jönnének hozzá ezek a figurák, nem igaz?
Ez már komoly töprengésre késztette a kisfiút, hiszen a legújabb hobbijával volt kapcsolatos. Látszott rajta, hogy erre az eshetőségre eddig még csak nem is gondolt.
– Hadd mondjak el valamit, kisfiam – folytatta Magdi. – Rajtad kívül még nagyon sok kisgyerek szortírozza most otthon a játékait. Láttam a híradásokban, hogy megmozdult az egész ország, mindenki segíteni szeretne valamivel azokon az embereken, akik most a mi országunkba kénytelenek menekülni. Ne gondold, hogy az összes ide menekülő kisgyereknek neked kell segítened. Ha hozzáteszed a magad részét, akkor máris sokat tettél. De szerencsére sok kis pajtásod is segíteni fog a maga módján, és így elég játék össze fog gyűlni, tehát jut majd minden menekülő kisgyereknek.
– Már csak azért sem célszerű azonnal minden játékodról lemondanod, mert gondolni kell a holnapra is – mutatott rá Ákos. – Ha most mindent odaadsz, akkor később már hiába is akarnál adományozni, nem lesz miből.
Bence egyelőre igencsak megrettent ezt az eshetőséget hallva:
– Úgy értitek, hogy nem lesz vége a háborúnak? Vagy hogy más országokban is ki fog törni, és majd onnan is hozzánk menekülnek az emberek? – kérdezte nekikeseredve.
– Egyáltalán nem így értettük – igyekezett megnyugtatni az édesapja. – Bízunk benne, hogy hamarosan véget fog érni a háború. Nincs olyan nap, hogy ne imádkoznánk a békéért. De most azt javaslom, hogy vonatkoztassunk el a háború tényétől, jó?
– Az mit jelent?
– Most inkább beszéljünk általános értelemben a segítségnyújtásról és az adakozásról, rendben? – javasolta Ákos, és mindjárt fel is hozott egy szemléletes példát: – Emlékszel, amikor azt a kutyás játékot telepítettük a számítógépedre? Milyen jókat játszottál vele, ugye? Bár az elején kicsit nehezen ment a dolog, mert amennyi eledelt sikerült összegyűjtened, te azt rögtön oda is adtad Blökinek. Emlékszel még, mi lett ennek az eredménye? Az eledelboltod tönkrement, mert sosem volt elég áru a raktáradban, de ami még ennél is rosszabb volt: Blöki hirtelen úgy elhízott, hogy már mozdulni sem tudott, és a kövérsége miatt mindenféle betegség támadta meg. De amikor megtanultad, hogyan kell okosan adagolni a kutyaeledelt, akkor a boltod is szépen fejlődött, és Blöki is boldog és egészséges volt. No, valahogy így áll a helyzet az adakozással is.
A kis Bencének még akadtak kérdései:
– Neked is voltak játékaid gyerekkorodban, apa?
– Persze, hogy voltak – felelte némileg meghökkenve Ákos. – Ne gondold, hogy a játék az valami újsütetű találmány. Már az egészen régi korokban is játszottak a gyerekek mindenfélével. Nyilván nem olyan modern játékokkal, mint most a ti korosztályotok, de például az üveggolyó, a csutkababa vagy a…
– Jó, ne sorold, nem ezért kérdeztem – szakította félbe türelmetlenül a kisfia. – Mondd csak, a te játékaiddal mi lett?
– Értem már, hogy mire célzol – kacsintott Ákos. – De nem olyan bonyolult a megfejtés, hiszen tudhatod, hogy két öcsém is van. Az én játékaimat a fiútestvéreim örökölték meg tőlem.
– Na látod, erről van itt szó – mondta nagy komolyan Bence. – Nekem nincs fiútestvérem, aki miatt gyűjtögetnem kéne a megunt játékokat. Úgyhogy nyugodtan vidd el mindet a határra a menekült gyerekeknek.
Magdi elmosolyodott:
– Szeretnéd, ha lenne egy kisöcséd? – simogatta meg a kisfiú fejét.
– Hááát… jó volna – vallotta be a kis Bence.
– Megnyugtatlak, hogy ennek a lehetősége egyáltalán nem kizárt. Még az is lehet, hogy hamarabb fog megtörténni, mint gondolnád.
– Na jó, de ha lesz még egy kistestvérem, akkor honnan lehet tudni előre, hogy fiú lesz, nem pedig kislány?
– Ezt bizony nem lehet előre tudni – ismerte el Magdi.
– Csak a jó Isten a megmondhatója, hogy milyen nemű lesz a kis jövevény.
– Akkor megint csak ott vagyunk, ahol a part szakad – sóhajtott fel a kisfiú. – Egyelőre nincs miért gyűjtögetnem a játékokat.
– Ajánlanék egy kompromisszumot – vette vissza a szót Ákos.
– Az micsoda? – kérdezte a kisfiú.
– Olyan megoldás, amely mindkét fél szempontjait figyelembe veszi, így az egyezség mindkét tagja elégedett lehet vele. Mindenki enged egy kicsit a saját álláspontjából, és emiatt végül senki sem érzi magát vesztesnek. No, a javaslatom a következő: hadd legyek én a bizományosod…
– Apa, ha folyton olyan szavakat használsz, amiket nem értek, akkor nem fogunk sokra jutni – feddte meg az édesapját Bence.
Ákos elmosolyodott:
– Ha nem szóltál volna közbe, akkor máris tudnád, mit jelent ez a kifejezés. Szóval: beteszem a kocsiba a kartondobozodat, és elviszem a határra az összes játékot, amelyeket most összepakoltál. De amikor megérkezünk, akkor nem fogom rögtön elővenni és szétosztogatni mindegyiket. Először felmérem a helyzetet. Ha úgy látom, hogy szükséges, akkor ott fogom hagyni az egész doboz játékot, de ha nem így lesz, akkor hazahozom neked a maradékot. Jó lesz így?
– Igen – bólintott Bence, igen nagy meggyőződéssel, és láthatóan meg is könnyebbülve.
Amikor a kisfiú visszament a szobájába, szinte váltásként megjelent a kis Brigitta. Ő is hozott néhány plüssjátékot, amelyek közül Magdinak Brumi maci tűnt fel elsőként:
– Brumi macit is el akarod ajándékozni? – kérdezte csodálkozva.
A kislány csípőre tette a kezét, és feddőleg így szólt:
– Anya! Miért nem figyelsz jobban? Már kettő napja nem Brumi macival szoktam aludni, hanem Böbe babával.
Azzal nyomott egy búcsúpuszit a régi kedves mackójára, és így szólt hozzá:
– Aztán vigyázzál arra a kisgyerekre, akihez kerülsz, rosszat ne halljak rólad!
Egy ilyen pillanat után nem egyszerű megszólalni. Az Almási szülőknek sem sikerült. Némán ültek a pamlagon, és fátyolos tekintettel figyelték, ahogy a csöpp kislányuk elviharzik a gyerekszoba felé.
