– Na, és mi a harmadik szempont? Merthogy belekezdtél az előbb, csak beléd fojtottam a szót – emlékeztette a bátyját Gergő.
– A harmadik szempont sem kevésbé fontos – vélekedett Ákos. – A feleséged értékelni fogja, hogy mellette állsz, és segíteni akarsz neki. Hidd el nekem, hogy ezt egész életére meg fogja jegyezni.
– Ebben nem volna semmi új, én mindig is mellette álltam. Nem hinném, hogy ezt az eseményt magasabb polcra helyezné bármelyik másiknál – vonogatta a vállát Gergő.
– Szerintem ez az ügy van akkora horderejű, ami által nem hasonlítható össze semmi mással – jelentette ki Ákos. – Meglehet, hogy Anna nem is mostanában fogja értékelni, hanem ha majd némi időtávlatból tekint vissza rá. És akkor majd biztosan a kellő magasságú polcra helyezi. Mert mit is fog látni, ha visszatekint? Hát azt, hogy te ebben az ügyben mindvégig mellette álltál. Amikor belelavírozta magát egy szövevényes és ostoba hazugságba, csak mert félt bevallani az igazat. Amikor kiderült, hogy a szülei, akik felnevelték, kislány korában örökbefogadták. És még akkor is, amikor ki akarta nyomozni, ki a vér szerinti apja. Nem borultál ki, nem sokalltál be, mellette álltál mindvégig.
– Hát te meg miről beszélsz? – csattant fel Gergő. – Csak nem ártott meg neked máris ez a néhány pohárka bor? Még hogy nem sokalltam be! Akkor mégis mit keresek most a házad teraszán, több mint száz kilométerre a feleségemtől?
– Dolgozni jöttél ide, ha jól tudom – mosolyodott el Ákos magabiztosan. – Az, hogy most ilyen őszintén beszélgetünk, pusztán annak a szerencsés együttállásnak köszönhető, hogy a kuncsaftod egyúttal a testvéred is. Különben pedig hoztál magaddal telefont, nemde? Így hát most, miután tisztáztuk a részleteket, nyugodtan felhívhatod Annát, és elmesélheted neki, mit találtunk ki.
– Te tényleg ne igyál több bort – morgolódott még mindig Gergő. – Miféle részleteket tisztáztunk? Legfeljebb azt, hogy Anna nem akarja visszavezetni a családfáját a Rákóczi–szabadságharcig. De például a tarifáról eddig még egy szó sem esett!
– Miféle tarifáról?
– Hát a magánnyomozó tarifájáról, te ütődött! Ugye, nem akarod nekem bemesélni, hogy az efféle szakemberek jószolgálati misszió keretében dolgoznak, és még a benzinpénzüket sem kell kifizetnem?
Ákos felkacagott:
– Igazad lehet, tényleg nem kéne több bort innom. Meg voltam róla győződve, hogy a telefonod tarifáiról beszélsz. Nem is értettem, miért gondolod úgy, hogy Annát drágább vidékről felhívnod mobilon, mint helyből. És megmondjam, miért pont ez jutott eszembe? Mert tarifája tényleg a telefonbeszélgetésnek van, a magánnyomozók honoráriumért dolgoznak.
– Na, kezdődik… – dünnyögte Gergő.
– Mi kezdődik?
– Azt hiszed, nem tudom, mire megy ki a játék? Lovagolás a szavakon, terelés, mellébeszélés. Ez mind–mind a régi nóta része. Most jön az, hogy „te csak ne aggódj a pénz miatt, kisöcsém, majd én azt kifizetem a magánnyomozót, aztán megadod, amikor tudod”.
– Eszembe sem jutott ilyesmit mondani.
– Hát persze. Hogy is jutott volna eszedbe?
– Mintha említettem volna már neked, hogy az üldözési mánia egy létező betegség…
– Menj már be a nappalitokba, és nézd meg a falvédőtöket! Nincs rajta véletlenül egy Almási Gergő sziluettjére megtévesztésig hasonlító folt? Merthogy pont most léptem le róla…
Nem tudni, hova futott volna ki a vita, ha e percben nem jelenik meg Magdi a teraszon. De megjelent, még ha nem is futva. És elég volt neki néhány végszó, máris csóválni kezdte a fejét:
– Hajjaj, már megint a régi nóta?
– Hiszen én is pontosan ezt mondom! – erősködött Gergő.
– Te egyelőre ne mondj semmit, hanem figyelj rám jól! – parancsolt rá ellentmondást nem tűrően a fiatalasszony. – Évek óta hallgatom az efféle párbeszédeket köztetek, és már nekem is elegem van belőle. Akkor képzeld el Ákost, vajon ő mennyire unhatja már?
– Hát te meg hallgatóztál? – nézett fel Ákos a feleségére. – Nem szép dolog ám az ilyesmi.
– Nem kell ahhoz hallgatózni, hogy az ember titeket ismerve már három elkapott szóból is meg tudja állapítani, miről folyik a diskurzus – közölte Magdi. – Természetesen a slágertémátokról – állapította meg, majd a tekintete néhány másodpercre megpihent a férje arcán: – Ugye, hogy eltaláltam?
– A hiteles válaszadáshoz szükségem lenne további információkra – kedélyeskedett Ákos. – Például: mit nevezel te slágertémának?
Magdi ekkor már nem méltatta válaszra a férjét, sokkal inkább azzal volt elfoglalva, hogy a saját elméletét a kétfős hallgatóság elé tárja:
– Nagyon bírom ám ilyenkor a férfiakat – jegyezte meg gunyorosan. – Mármint amikor isznak egy kis bort, és még alig száll a fejükbe, mindjárt azt hiszik, hogy ők a legokosabbak az egész földkerekségen, de legalábbis mellettük mindenki csak ostobácska kisinas lehet.
A láthatóan kissé felpaprikázott fiatalasszony ekkor egy széket húzott Gergő elé, de olyan közelre, hogy amikor leült vele szemben, kis híján összeért a térdük.
– Na idefigyelj, kettes számú okostojás! – szólította meg a kisebbik Almási fiút. – Mondok én neked valamit, nagyon érdekelni fog téged.
Gergőnek még a szemöldöke is felszaladt, annyira elcsodálkozott.
– Mi az, meglepődtél? – reagált gyorsan Magdi. – Elhiszem. Így még nem beszéltem veled, ahogy most fogok. De rettentően unom már, ami köztetek folyik hosszú évek óta. Sőt, azt is elárulom, hogy a család minden tagja unja, csak senki nem mer szólni emiatt. Hát én merek!
Ekkor már nemcsak Gergő húzta be a nyakát, hanem a tűzrőlpattant fiatalasszony férje is, és nehéz lett volna eldönteni, melyikük várja rémültebben a küszöbön álló szózatot.
– Először is felelj nekem egy kérdésre – szegezte neki a felszólítást a riadtan pislogó sógorának Magdi. – Ha történetesen nagyon gazdag lennél, és…
– Nem szeretem az ilyen játékokat – vágott közbe azonnal Gergő, és láthatóan azon volt, hogy a kínos témát mielőbb elhessegesse magától. – Nem vagyok gazdag, szerintem soha nem is leszek, az ilyen feltételezéseknek pedig a világon semmi értelme nincsen.
– Nem mondták még neked, hogy nem illik közbevágni, amikor a másik beszél? – méltatlankodott a háziasszony, és elszántan folytatta a kérdezősködést: – Tehát, ha gazdag lennél, és Ákos pénzt kérne tőled, mert mondjuk orvosra kéne neki, akkor adnál?
– Csak nincs valami bajod? – fordult riadtan Ákos felé Gergő, de pontosan lehetett érezni, hogy nagyon jól tudja, a bátyjának kutya baja, és csupán az időhúzást szolgálja a viselkedése. Magdi is tisztában volt ezzel, így ha lehet, még elszántabban fogta vallatóra a sógorát:
– Meg ne próbáld bemesélni nekem, hogy az asztalosok mind fantáziátlan emberek, és el sem tudják képzelni, milyen is volna gazdagnak lenni! Éld csak bele magad, hogy gazdag vagy, és megengedheted magadnak, hogy a testvérednek segíts. És végre légy férfi, és válaszolj nekem igennel vagy nemmel! Segítenél akkor Ákoson?
– Persze, hogy segítenék! – vágta rá most már határozottan Gergő.
– És ha nem akarná elfogadni?
– Már miért ne fogadná el?
– Ki tudja? Talán valami félreértelmezett büszkeség vezérelné… De ez nem is fontos. A lényeg az, hogy te mindenképpen segíteni akarnál rajta, ugye?
– Hát már hogy a viharba ne akarnék segíteni rajta? – harsogta felindultan Gergő. – Hiszen a testvérem!
Magdi eddig előrehajolva ült a széken, hogy minél közelebbről nézhessen a sógora szemébe, de most hátradőlt, és már jóval halkabban kérdezte:
– Akkor már csak azt az egyet áruld el, hogy miért nem fogadod el, amikor a testvérbátyád rajtad akar segíteni.
