– Teljesen igazad van – szólalt meg Gergő némi töprengés után. – Mi is éppen azt tárgyaltuk Imre atyával, hogy ilyen gyors változás egy ennyire elhanyagolható benyomás hatására nem jöhet létre. Hogy is fogalmaztam az előbb? Azt mondtam, nekem nem kerek a történet. És ez az érzés folyamatosan kínzott, egészen mostanáig.
– Hogyhogy mostanáig? – kapta fel a fejét Ákos. – Rájöttél, hogy mi a megfejtés?
– Nem – intette le az öccse. – Úgy értem, most vált világossá bennem, hogy van valami a háttérben, amit még nem tudok. Ha már te is ezt mondod, akkor száz százalék, hogy ez a helyzet.
– Megtisztelő a véleményed, csakhogy ha továbbvezetjük ezt a szálat, akkor olyasvalamire kell rámutatnom, ami megint csak nem lesz kellemes számodra – szólt csöndesen az idősebbik Almási fiú. – Készen állsz rá, hogy szembesítselek vele?
Gergő türelmetlenül válaszolt:
– Hát már hogyne állnék készen? Holnap hazautazunk, azonkívül lehet, hogy fél perc múlva ránk nyit valaki, és azzal lőttek az egész beszélgetésünknek. Mondd, amit akarsz, ne kímélj! Sokadszorra kérlek. Nem azért akartam veled eszmét cserélni, hogy babusgasd a lelkem, hanem hogy segíts. És ha ez azzal jár, hogy kényelmetlen dolgokkal szembesítesz, akkor is azt mondom, hogy hajrá!
– Rendben – nyugtázta Ákos. – Igazad van, nincs idő köntörfalazni. Ezért most őszintén feltárom előtted, hogy mi jár jelenleg a fejemben. Tudod, egy nő számára a legszebb ajándék, ha gyermeket szülhet, ha utódnak adhat életet. Bárki is állítsa az ellenkezőjét, az hazugság. Csakhogy sajnos akadnak olyan nők, akik számára ez a lehetőség nem adatik meg, ez számos okból előfordulhat, most nem térnék ki rá…
Gergő közbevágott:
– Szerinted az áll a háttérben, hogy Annának nem lehet gyereke?
– Sajnos ez az eshetőség is fennáll – felelte szomorúan Ákos. – Azt is megmondom, hogy miért jutott ez eszembe. Amikor kiderül, hogy egy nőnek nem lehet gyereke, ez általában mélyen lesújtja az illetőt. Ezen nincs is mit csodálni. Képzeld el, amikor egy fiatal nő gyakorlatilag kézhez kap egyfajta orvosi bizonyítványt, miszerint ő valamire alkalmatlan. Mégpedig olyasvalamire, amire talán egészen kislány kora óta készült. Hogy egyszer majd ő is édesanya lesz. Nagyon nehéz megküzdeni egy ilyen magánéleti fejleménnyel. Nincs olyan ember a földön, aki szereti, ha ilyesféle alkalmatlanság–érzést kell cipelnie a lelkében. Ilyenkor minden nő másképp próbál megszabadulni ettől a kínzó érzéstől. Vagy legalábbis elviselhetőbbé tenni. Az egyik módszer az, ami Anna viselkedése mögött is felsejlik…
– Bebeszéli magának, hogy ő tulajdonképpen nem is akar gyereket? – kérdezett rá Gergő.
– Igen, erre utaltam, még ha nem is pontosan ezekkel a szavakkal akartam megfogalmazni – bólintott Ákos. – De a lényeg mégiscsak ez. Elhiteti magával, hogy ő voltaképpen soha nem is akart gyermeket szülni. És ehhez, talán akaratán kívül is, elkezd keresni valami megfelelő indokot. Vagy ha úgy tetszik, ürügyet. Ki ebben, ki abban találja meg a számára megfelelő indokot. Az ilyesmi teljesen egyénfüggő. Vannak például olyan nők, akik onnantól kezdve elkezdenek száz százalékosan a karrierjükre koncentrálni. Közben folyamatosan azt sulykolják magukban, hogy az ő életükbe nem fér bele a gyermek, nem fér bele nemhogy több évnyi, de akár csak pár hónapnyi kihagyás sem, mert akkor óhatatlanul lemaradnak a versenyben, visszacsúsznak a ranglétrán, hiszen ott toporognak a trónkövetelők mögöttük, akik alig várják, hogy bárki is kidőljön a sorból ebben az öldöklő harcban.
– Anna esetében ilyesmiről szó sem lehet – vetette közbe Gergő.
– Igazad van, kissé elkalandoztam – ismerte el Ákos. – Azt viszont tartom, hogy Anna viselkedése arra enged következtetni, hogy ő is kiválasztott egy indokot, amelyik mentén elviselhetővé tudja tenni a maga számára azt a fejleményt, amiről talán csak nemrég értesült. De hangsúlyozom, ez csak az én megérzésem, egyáltalán nem száz százalék, hogy így is van.
– Dehogynem száz százalék! – fakadt ki Gergő. – Teljesen biztos, hogy így van. Nem azért tanultál pszichológusnak, és nem azért gyakorlod a szakmádat hosszú évek óta, hogy ne érts hozzá. Pontosan ezért fordultam hozzád, mert a szaktudásodra apelláltam…
– No, álljon meg a menet! – szakította félbe a dicshimnuszt Ákos. – Nem győzöm sokadszorra is hangsúlyozni, hogy amit előadtam neked, az nem több feltételezésnél. Könnyen lehet, hogy egyáltalán nincs igazam.
– Most a bolondját járatod velem? – hökkent meg Gergő. – De hiszen pszichológus vagy!
– Így igaz. Pszichológus vagyok. És nem mágus, nem jövendőmondó, és végképp nem a bölcsek kövének őrzője.
– Ne mondj már ilyeneket, elvégre teljesen összeállt a kép annak nyomán, amit itt előadtál. Annának nem lehet gyereke. Biztos, hogy ez a megfejtés. Volt is Egerben az elmúlt hetekben, kétszer is, de egyszer sem árulta el, hogy miért megy orvoshoz. Azt mondta, női dolog, a szokásos ellenőrzés, és ne törődjek vele. Semmi komoly, ne aggódjak. Aztán eltelik pár hét, és kijelenti, hogy erre a világra nem szabad gyereket szülni. Nem vagyok én olyan buta, mint egyesek hiszik, most már teljesen összeraktam a mozaikokat, és megvan a hiányzó darabka is – lovallta bele egyre jobban magát Gergő a saját teóriájába. – Direkt kapóra jött neki, hogy feltűnt ez a bukott egyetemista a faluban. Volt mire fognia az egészet. Mármint nem az illetőre fogta, hiszen nemhogy Norbert nevét nem említette nekem, de még csak azt sem, hogy miféle ostobaságokról tart előadást ez a szerencsétlen fickó a kocsmában, estéről estére. Nem, ennél Anna sokkal okosabb. Csupán ötletet kapott. Elkezdett nekem felolvasni mindenféle cikkeket meg tanulmányokat, és úgy tett, mint aki el is hiszi, ami oda le van írva. Sőt, nemhogy elhiszi, de ez őt olyan világnézeti pálfordulásra késztette, hogy most már nem is akar gyereket, mert aki erre a rút világra gyereket szül, az elsősorban ezzel az új élettel babrál ki, hiszen a világ úgyis a vesztébe rohan, és aki ezt nem tartja szem előtt, az bűnös.
– Állj már le egy pillanatra, az ég szerelmére! – kérlelte az öccsét Ákos. – Most pont úgy viselkedsz, amitől Imre atya is óvott, meg én is óva intenélek, csak hát úgy látom, nincs semmi foganatja.
– Pszichológus vagy. Neked magyarázzam, hogy miért keserít el ez a helyzet?
– Erre semmi szükség, hidd el, de…
– Az előbb csak a nők szemszögét emelted ki, de mi van a férfiakkal? Az ő érzéseik nem számítanak ebben az ügyben? – tette fel az újabb kérdést Gergő. – Tudtommal a gyermekvállalás két emberen múlik.
– Éppen az érzéseidről akarok beszélni veled, de ha nem higgadsz le, akkor nincs értelme, mert el sem jutnak hozzád a szavaim – győzködte az öccsét Ákos. – Arról nem is beszélve, hogy ha így felemeled a hangod, akkor esetleg olyanok is meghallhatják, hogy miről beszélünk, akiknek egyáltalán nem kéne meghallaniuk.
Ez utóbbi érv hatott. Látványosan és azonnal. Gergő hátradőlt a karosszékben, nagyot fújtatott, a tekintetét a hófehér mennyezetre függesztette, aztán már sokkal csöndesebben szólalt meg:
– Igazad van. Mint mindig.
– Valahányszor ilyesmit mondasz, bennem furcsa lelkifurdalás ébred – vallotta be Ákos. – Mintha minden egyes alkalommal haragudnál rám, amikor igazam van. Mintha volna benned valami régi sérelem, egy tüske, amit még nem húztam ki. Hidd el, egyáltalán nem szeretném, ha most igazam lenne. És ez az elmúlt évtizedekben is jó párszor így volt veled kapcsolatban. Soha nem kívántam neked rosszat, nem kárörvendtem, amikor néha elhasaltál egy–egy kihívás előtt.
– Tudom jól, nem is értem, hogy miért bizonygatod most ezt – mondta meghökkenve Gergő.
– Azért, mert egy múltkori tüske kihúzásához több év kellett – világított rá Ákos. – Nem szeretném, ha újra előállna egy ilyen helyzet.
Az Almási fiúk észre sem vették, és már nem is Annáról vagy a gyermekvállalásról beszélgettek, hanem az egymáshoz fűződő kapcsolatukról.
