– Soroljam fel az összes érzésemet? – kérdezett vissza Tibor. – Nem lesz rövid lista, figyelmeztetlek.
Doktor Almási széttárta a karját:
– Mondtam olyasmit, hogy nem érek rá? Hosszú még a nap, talán belefér a felsorolásod – vélekedett, majd újból nyomatékosította: – A legfontosabb az, hogy teljesen őszinte legyél velem, és ne hagyjál ki semmiféle érzelmet vagy gondolatot a listáról. Nos, halljuk!
Tibor nagyot nyelt, aztán belekezdett:
– Az első, ami belém nyilallott, az a döbbenet volt.
– Teljesen érthető – bólintott a pszichológus.
– Utána egy kicsit megijedtem – vallotta be Tibor.
– Megijedtél? Mitől?
– Te is tanúja voltál, hogy az utóbbi időben már csak gúnyolódni tudott velem. Attól tartottam, újra felteszi azt a lemezt, és további epés megjegyzéseket kell végighallgatnom.
– Na de min gúnyolódott volna? És ilyen okból miért keresett volna fel?
– Ezek a dolgok pillanatok alatt játszódtak le bennem – magyarázta az ügyvéd. – Nem gondolom, hogy a racionalitást kellene keresni mögöttük. Nyilván attól tartottam, hogy a legutóbbi telefonhívásomat szándékozik kipécézni, és rendre utasít, hogy soha többé ne keressem a szánalmas könyörgésemmel.
– No igen, így már érthető – dünnyögte Ákos.
– Utána azonban elvetettem ezt a gondolatot, mert kicsit sem volt magabiztos az arca. Hamar a lényegre tért, és előadta az ügyet, majd megkért, hogy képviseljem a bíróság előtt.
– És mit éreztél ekkor?
– Először felháborodtam, és azt mondtam magamban, micsoda arcátlanság! Nincs a szerkesztőségnek jogi képviselője? Miért nem bízzák meg azt? De ha nincs is, akkor is, én vagyok az egyetlen ügyvéd a városban, akit ismer? Pont hozzám kellett fordulnia? Úgy éreztem, ez igazán kegyetlen dolog a részéről. Hovatovább aljas és érzéketlen. Ekkor már nemcsak felháborodást, hanem dühöt éreztem. Sőt megvetést is, amiért nő létére nincs benne egy szikrányi empátia sem.
– Nem igazán látom, hogy a végére hogyan következett mindebből az ügyének elvállalása…
– Már rég láthatnád, ha nem szólnál folyton közbe – mérgelődött Tibor, majd nagyot sóhajtott, és így folytatta: – Csakhamar átalakult bennem a harag és a düh afféle daccá. Hogy én csak azért is megmutatom, milyen tartás van bennem.
Az ügyvéd ekkor elhallgatott, így aztán Ákos kénytelen volt újra megszólalni:
– Van egy olyan érzésem, hogy a leglényegesebb pont még hátra van arról a listáról. Mondd ki bátran, ne szégyelld magad!
– Hát jó… Bevallom, az is megfordult a fejemben, hogy talán mégis van remény. Ha elvállalom az ügyet, az jó pár találkozást fog jelenteni, és egyszer talán…
– Na látod, ez a baj – csapott le a barátja szavaira doktor Almási. – Mármint nem az, hogy bevallottad, hanem hogy még mindig hiú reményeket táplálsz. Tudod, ez a mérkőzés nem háromesélyes, mint a totóban. Ennek az ügynek két kimenetele lehet, és ráadásul mindkettő végletes. Vagy emelt fővel kerülsz ki belőle, és végre le tudod zárni magadban a múltat, vagy pedig úgy összezuhansz, hogy rossz lesz nézni. Kezdheted majd elölről az elengedés és elfogadás folyamatát. És ha már a totós hasonlatot használtam, akkor azt kell mondjam, ez bizony hazárdjáték.
– Én az első variációban bízom…
– Ezt készséggel elhinném, Tibikém, ha nem saját magad vallottad volna be, hogy még mindig él benned a remény. Akkor akár még egy jó terápia is lehetne. Bebizonyítanád magadnak, hogy most már igenis túl vagy rajta, most már képes vagy úgy találkozni vele, hogy semmi mást nem látsz a személyében, csakis egy ügyfelet, akit meg kell védeni egy politikus bosszújától. De nem ez a helyzet. És a helyzet később csak még cifrább lesz. Egyre jobban dédelgetni fogod magadban a reményt, és a végén megint keserűség következik majd, és a méltóságod újbóli feladása.
– Vállalom ezt a kockázatot – szögezte le határozottan az ügyvéd.
Az elkövetkező hetekben Ákos aggódva várta a híreket a barátja felől. És talán az ominózus első tárgyalási napot is izgatottabban várta, mint az ügyvéd. A kérdéses napon, valamivel tizenkét óra előtt be is futott hozzá a rendelőbe egy telefonhívás. Tibor volt a vonalban:
– Szervusz, drága barátom! Van már programod a mai ebédszünetedre?
– Van – felelte Ákos. – Ebédelni fogok.
– Nagyon vicces vagy – ismerte el a vonal túloldalán az ügyvéd. – Úgy értettem, hogy egyedül szándékoztál ebédelni, vagy van már partnered?
– Eddig még nincs, de úgy sejtem, csak másodpercek kérdése, és lesz.
– Jól sejted. Meghívlak ebédre. Nagy hírem van – hadarta Tibor, majd miután sikerült megállapodniuk a helyszínben, letette a kagylót.
Negyed órával később egy belvárosi étterem egyik eldugott asztalánál ültek mindketten, és a szolid félhomályt kiválóan ellensúlyozta, hogy az ügyvéd arca csak úgy ragyogott.
– Na, mi történt? Mondd már! – noszogatta barátját Ákos. – Hogy alakultak a tárgyalással kapcsolatos dolgok?
– Minden úgy alakult, ahogy vártam – magyarázta Tibor. – A politikus úr igencsak elszámította magát, és ugyan még csak az első tárgyalás zajlott le, de máris több jel mutat arra, hogy…
– Te most a bolondját járatod velem? – vágott közbe mérgesen Ákos. – Kit érdekel a politikus úrhoz vezető szál? A Maricával kapcsolatos szálakat bogozd már ki, de gyorsan, mert mindjárt ideér a pincér a leveseinkkel!
Az ügyvéd egy pillanatra sem hagyta magát kizökkenteni a joviális előadásmódból:
– Ugyan, ki foglalkozik már a Maricával kapcsolatos szálakkal? Pláne a kibogozásukkal – felelte sejtelmes mosollyal.
Doktor Almási felfortyant:
– Most már direkte várom, hogy megérkezzen a pincér az első fogással, mert feltett szándékom a fejedre borítani a paradicsomlevesedet, betűtésztával együtt. És lehet, hogy még a betűtésztákból is értelmesebb választ tudok kiolvasni, mint amilyenekkel itt szórakoztatsz, te anyaszomorító. Negyvenöt perc múlva megérkezik a rendelőmbe az első délutáni páciensem, és akkor húzod itt nekem az időt a talányos válaszaiddal, meg a bárgyú bazsalygásoddal. Nyögd már ki, hogy mi történt, mielőtt hozzád vágom a borstartót!
– No, kérlek tisztelettel – vette vissza a szót Tibor, és úgy tűnt, sikerült végre megemberelnie magát –, mit is mondtál nekem, hogy hány esélyes ez a történet? Kettő, ugye? Vagy szenvedni fogok, mint a kutya, vagy sikerül bebizonyítani saját magam előtt is, hogy már túl vagyok Maricán, és képes vagyok szimplán ügyfélként kezelni. Nos, drága barátom, arra intelek, hogy eszedbe ne jusson szerencsejátékra adni a fejedet, különös tekintettel a totóra, ugyanis kiderült, hogy ez a mérkőzés háromesélyes. Úgy bizony! És a mai csodálatos délelőttön pontosan ez a harmadik kimenetel következett be.
Ákos attól tartott, hogy hamarosan nemcsak a paradicsomlevest fogja a barátja fejére borítani, hanem a saját borsólevesét is, mert hiába hallgatta Tibor cikornyás körmondatait, pont ugyanannyit tudott a történtekről, mint a jeles szónoklat megkezdése előtt.
– Döntöttem – jelentette ki doktor Almási. – Mostantól a páciensemnek tekintelek, és pont ugyanazért a honoráriumért foglak meghallgatni, mint őket. Úgyhogy jól oszd be az idődet, mert innentől kezdve ketyeg a taxaméter. Felőlem fogalmazhatsz ezután is rébuszokban, és ragozhatod a semmit hosszú perceken keresztül, de az elég sokba fog neked kerülni. Mondd csak, a politikus úr tárgyaláson előadott szónoklata volt rád akkora hatással, hogy most már te is képes vagy akár órákon keresztül úgy beszélni, hogy közben nem mondasz semmit, mint egy politikus?
Nem lehet tudni, hogy ez az anyagi jellegű fenyegetőzés volt–e olyan hatással az ügyvédre, hogy felhagyjon a mellébeszéléssel, vagy magától is kibökte volna a lényeget, de az tény, hogy a következő mondata igencsak informatívra sikeredett:
– Beleszerettem a felperes ügyvédjébe.
😀 😀 😀
Még ilyet…:D