Vasárnapi ebédek #585

Amikor itt tartottak a megbeszélésben, akkor a kerekes székes nő elhagyta a teraszt, ahol eddig teázott.

– Te észrevetted, hogy mikor fizetett? – kérdezte döbbenten Maricát Tibor.

– Nem. De megvallom őszintén, nem is figyeltem.

– Gyerünk, menjünk utána! – pattant fel a padról az ügyvéd.

– Nyugodj már meg, az ég szerelmére! – próbálta lassításra bírni a karjába kapaszkodva Marica. – Kémfilmbe képzeled magad?

– Jaj, dehogyis…

– Az jó, mert semmi tehetséged nincs hozzá. A kémek legelemibb szabályát sem ismered: csak semmi gyanús mozdulat!

– Nem hagysz ki egyetlen lehetőséget sem a froclizásomra, igaz?

– Én nem froclizlak, Tibikém, hanem oktatlak. Kezdettől fogva úgy viselkedsz, mint valami ütődött. Mit kell feltűnősködni? Már a trolibuszon is azt hittem, hogy le fogsz minket buktatni. Próbáld már meg visszafogni magadat!

– Szerintem inkább te képzeled magad egy kémfilmbe, Marica. Mi abban a feltűnő, ha egy férfi meg egy nő sétál a napsütésben? Ez itt Debrecen főtere, rajtunk kívül még száz meg száz ember korzózik itt.

– Hát ez az, hogy mások korzóznak, te meg pattogsz, és pont ettől leszel feltűnő. Elismerem, hogy semmi különös nincs abban, ha egy férfi meg egy nő egymás mellett sétál, de az már nagyon is szemet szúr, ha egy férfi egyszer csak felpattan a padról, és elkezd rohanni egy kerekes székes illető után, mégpedig úgy, hogy maga után rántja a nőt, aki szinte lobog utána a levegőben, mint valami zászló, hogy a lába sem éri a földet.

Tibor végre felfogta, hogy lassítania kell a léptein, de ez nagyon nehezére esett, mert közben egyfolytában azon izgult, nehogy szem elől veszítsék a nőt, aki jóval gyorsabban haladt a kerekes székével, mint ők gyalog. Szerencsére a következő percben megnyugtatóan rendeződött a helyzet. Évi – vagy az a nő, akit Évinek hittek – a főtér egyik újabb teraszánál pihent meg, és ott is rendelt magának valamit. Tibor és Marica pedig menetrendszerűen leültek egy közeli padra, ahonnan szemmel tarthatták.

– Mit akar ez a lány? – morfondírozott félhangosan az ügyvéd. – Kipróbálja a sétálóövezet összes teraszát? Mert ha igen, akkor késő estig járhatunk a nyomában.

– Ki tudja? Talán újságíró, és egy gasztronómiai lapnak dolgozik. Vagy egy turisztikainak. És most éppen cikket ír Debrecen belvárosának vendéglátóhelyeiről, saját tapasztalat alapján – tippelgetett Marica, majd feltett egy nem egészen

indokolatlan kérdést: – Elárulnád, hogy mi a terved? Meddig fogjuk követni? És főleg: miért? Mi a célunk ezzel az egésszel?

Tibor bosszankodva nézett egykori osztálytársára:

– Szerintem nem olyan nehéz kitalálni. Várom, hogy Ákos megérkezzen, és beazonosítsa a hölgyet. Lehet, hogy tévedtem, és nem is Évi. De ha ő, akkor…

Nem fejezhette be a mondatot, mert Marica közbevágott:

– És azt elárulod nekem, hogy Ákos honnan a bánatból fogja tudni, hogy itt vagyunk, és neki is ide kellene jönnie?

Tiborba villámcsapásként hasított bele a felismerés:

– Te jó ég! Létezne, hogy a nagy izgalomban elfelejtettem felhívni Ákost? – Majd riadtan Maricára nézett: – Tényleg nem hívtam fel?

– Kitűnő felismerés, Doktor Watson, tényleg nem hívta fel Mr. Almásit – gúnyolódott tovább Marica, némileg bosszúsan, hogy ez a kissé már fárasztó kaland még annál is hosszabbra fog nyúlni, mint ahogy elsőre kinézett.

– Hát akkor ezt nyomban pótolnom kell – kotort bele a zsebébe az ügyvéd, majd miután előhalászta a telefonját, vadul tárcsázni kezdett.

– Csak szólok, hogy ha a telefonálást is olyan feltűnően fogod intézni, mint eddig gyakorlatilag mindent, akkor a madárka ki fog röppenni a karmaink közül – jegyezte meg pikírten Marica, mire Tibor oldalra fordult a padon, és szinte belesuttogta a készülékbe:

– Ákos, most azonnal ide kell jönnöd a főtérre…

Marica nem bírta ki, ezen momentum kapcsán már hangosan felkacagott.

– Most meg mi van? – fordult vissza riadtan Tibor, miután befejezte a telefonálást.

– Te tényleg nem lennél jó titkos ügynök – mondta nevetve Marica. – Mindegyik megmozdulásod közül ez volt a legfeltűnőbb.

– Már megint mit csináltam rosszul? – fortyant fel az ügyvéd. – Nem te kérted, hogy ne viselkedjek gyanúsan?

– Próbáld magadat kicsit kívülről nézni, Tiborom – javasolta Marica. – Szerinted mit lát, aki idepillant felénk? Ül egy nő a padon, mellette egy öltönyös úriember, elfordulva tőle, összegörnyedve telefonál, szinte a zakója hajtókájába bújva. Igencsak szürreális kép.

Tibor elkeseredetten meredt maga elé. Nemrég még az volt az ambíciója, hogy imponáljon ennek a nőnek, de folyamatosan kinevetik. Apropó, nevetés! Legszívesebben visszavágott volna, miszerint: „az én összegörnyedésem kicsit sem olyan feltűnő, mint az a harsogó hahotázás, amit művelsz, mert az minimum a Nagytemplomig elhallatszik” – de inkább nem szólt semmit.

Merengéséből Marica kérdése térítette magához:

– Azt még mindig nem magyaráztad el nekem, hogy miért olyan nagy probléma ennek a nőnek a feltűnése a városban. Pár évvel ezelőtt felszívódott, most meg előkerült. És akkor mi van?

– Nem szeretném, ha a barátomat felzaklatná ez a dolog – felelte Tibor, mire Marica akkora szemeket meresztett, hogy az ilyesmi még kíváncsi újságíróknál is ritkaság:

– Nem szeretnéd, ha felzaklatná a dolog? Erre idehívod a főtérre, hogy saját szemével is lássa a nőt? És még azt mondják, a női logikát nem lehet megérteni…

– Kicsi ez a város, és ha tényleg Évi ez a nő, akkor bármikor összefuthatnak, ő meg Ákos, márpedig ez a találkozás biztosan váratlanul érné a barátomat – magyarázta Tibor.

– De hát az ég szerelmére, a barátod időközben megnősült! Immár kétgyermekes családapa. Ráadásul gyakorló pszichológus. Miért gondolod, hogy akkora vihart okozna a lelkében, ha összetalálkozna ezzel a nővel, ki tudja, hány év után?

– Mondtam már az imént, hogy rossz előérzetem van. Úgy gondolom, nem véletlen Évi felbukkanása a városban – titokzatoskodott Tibor, aztán kifejtette: – Mindent felszámoltak maguk mögött annak idején. Mi oka lenne rá, hogy visszatérjen ide, ha nem pont Ákostól akar valamit?

– Aztán mit akarhatna tőle? Doktor Almási Ákos évekig a tévében meg az újságok címlapjain szerepelt, tudható róla, hogy családos ember, aki ráadásul annyira szereti a családját, hogy a kedvükért még a hírnévről meg a szereplésről is hajlandó volt lemondani. Ha ez a nő annak idején gyakorlatilag elmenekült előle, mert nem akarta, hogy feláldozza magát érte, akkor teljességgel életszerűtlen, hogy ennyi évvel a történtek után visszatér, csak azért, hogy jól bekavarhasson egy kétgyermekes, boldog család életébe.

– És mi van, ha egyáltalán nem olyasmit akar tőle, amire te gondolsz?

– Hanem mit?

– Mondjuk pénzt…

Marica csalódottan nézett Tiborra:

– Ti ügyvédek mindig csak a pénzre tudtok gondolni?

– Ezt a megjegyzésedet most nem veszem magamra – jelentette ki Tibor, pedig jól látszott rajta, hogy ez már a sokadik megjegyzés, amit nagyon is a szívére vett. – Számomra első az ügyfelem érdeke, és azt hiszem, egy lelkiismeretes ügyvédnek ez kell legyen a hitvallása. Ráadásul egyúttal a legjobb barátomról van szó, tehát nem vagyok hajlandó semmilyen eshetőséget kizárni, csak azért, mert szerinted életszerűtlen. Te magad mondtad az előbb, hogy Doktor Almási Ákos évekig a tévében meg az újságok címlapjain szerepelt, úgyhogy az is tudható róla, hogy van mit a tejbe aprítania. Miből gondolod, hogy ez az Évi jelenleg nem lehet olyan élethelyzetben, miszerint az kínálkozik számára a legkézenfekvőbb lehetőség gyanánt, hogy egy kicsit megpumpolja a régi szerelmét?