Másnap különös dolgok történtek az irodában. Zsófi reggel gyanútlanul kapcsolta be a számítógépét, és hozzálátott egy bizonyos kisregény korrektúrázásához. A szerzőt már ismerte, hiszen a kiadójuk az egyik korábbi dolgozatát is gondozta. Amikor elkezdte olvasni a szöveget, nyomban rá is ismert a stílusra.
A kisregény történelmi témájú volt, az elején egy házaspár utazott az Alföld közepén egy echós szekéren. Közben beszélgettek. Ebben nem is lett volna semmi különös, azonban egyszer csak egy papír–írószer bolt felé vették az irányt, és az echós szekérből hirtelen modern autó lett.
Gábor lopva figyelte a lányt, és amikor Zsófi először húzta fel a szemöldökét, biztosan jóízűen kacagott volna fel, ha közben nem kalapál vadul a szíve az izgalomtól.
A lány hunyorogva tanulmányozta számítógépe monitorát, és el sem tudta képzelni, mi történt ezzel a derék szerzővel mindjárt a kisregény második lapján. Talán egyszerre két múzsa is homlokon csókolta, így aztán párhuzamosan kezdett írni két történetet? Vagy mi történik itt?
Gábornak közben a keze is remegni kezdett, és csak akkor nyugodott meg valamelyest, amikor Zsófi először mosolyodott el. Már tudta, hogy a lány felfedezte, miről is van itt szó.
– Mi tagadás, ez ügyes húzás volt – dőlt hátra a székében Zsófi, miután elolvasta Gábor rejtett üzenetét, és a történet végre visszatért az Alföld és az ekhós szekér miliőjébe.
– Nem volt más választásom, mert nem igazán akartál szóba állni velem az utóbbi időben – jegyezte meg a fiú.
– Tényleg ennyire féltél tőle, hogy Angéla botrányt fog okozni az étteremben, ha meglátja a gyűrűt?
– Az nem kifejezés. A hideg futkosott a hátamon, amikor elképzeltem a jelenetet. Meg azt, hogy te mit éreznél közben. Nem szerettelek volna ilyesminek kitenni.
– De hát miért nem mondtad el rögtön, hogy miről van szó?
– Hát még mindig nem érted, hogy a 22–es csapdájába kerültem? Meglepetésnek szántam az egész akciót, és mindent ragyogóan elterveztem, de arra nem számítottam, hogy feltűnik a színen az egyetlen ember, akinek pont nem kéne ott lennie.
– Megértelek – bólintott Zsófi –, viszont te is megértheted, hogy a jelek alapján arra következtettem, hogy meggondoltad magad. És nem volt jó érzés arra gondolni, hogy ezt éppen a régi barátnőd látványa okozta… Mondd meg nekem őszintén, érzel még valamit iránta?
– Igen – vallotta be Gábor. – Haragot, de nem is akármilyet.
– Szerintem engedd el nyugodtan azt a haragot – javasolta Zsófi. – Nem szeretném, ha miattam haragudnál valakire, még ha áttételesen is.
– Ezek után már valóban nincs rá okom – bólintott a fiú, és konstatálta, hogy a vérnyomása kezd végre visszatérni a normális tartományba.
– Különben meg nem gondolod, hogy nem sikerült azt a kapcsolatot lezárnod? – kérdezte Zsófi.
– Már hogyne zártam volna le? Végérvényesen és egyértelműen – bizonygatta Gábor.
– Nem erre gondolok. Tudod, szerintem egy szakításnál alaposan meg kell beszélni a dolgokat, hogy egyik félben se maradjon tüske. Lehet, hogy ez Angélával nem így történt, ezért maradhatott benne bosszúvágy irántad ennyi idő után is.
– Igazán nem akarom mentegetni magamat, de úgy érzem, hogy annak idején kellőképpen elmagyaráztam neki, miért nem tudok közös jövőt elképzelni kettőnknek. De készséggel elismerem, hogy talán csak számomra volt megnyugtató az elrendezés, elvégre a nők és a férfiak másképp gondolkodnak. Mindenesetre most már ne a szakítás módozatairól polemizáljunk, hanem inkább a fonalak újbóli felvételéről. Ha érted, mire gondolok…
– Nem igazán értem – mosolyodott el Zsófi.
– Akkor talán gyere el velem ma délután fagyizni, hátha úgy könnyebben el tudom magyarázni – javasolta Gábor, és miután megkapta a kedvező választ, szinte érezte, ahogy a hatalmas kő legördül a szívéről.
Az elkövetkező napokban Zsófi többször is sétált Gáborral a belvárosban, vagy például szívesen ült be vele cukrászdába is, egyszóval részt vett minden olyan programban, amit a fiú javasolt. Így hát Gábor elérkezettnek látta az időt, hogy elindítsa a leánykérési akciót. Egy csütörtöki napon felhívta kórusvezető barátját, és megállapodtak benne, hogy másnap délután hat órakor megvalósítják a régóta tervezett projektet a főtéren.
Pénteken, kora délután Zsófi gyanakodva mustrálta Gábort az irodában:
– Mi van veled? Mitől vagy ilyen izgatott?
– Tessék? – kapta fel a fejét a fiú a monitor mögött.
Zsófi elmosolyodott:
– Ha nem tudnám, hogy randevúd lesz, még azt hinném, hogy randevúd lesz.
Ezt aztán már végképp nem értette Gábor, és ennek megfelelően rém buta arcot öltött.
Zsófi most már hangosan nevetett:
– Látnod kéne most magad, milyen értetlen képet vágsz! – mondta kacagva. – Még jó, hogy nem ilyen arccal mentél be előadni Ákosnak az e–könyv projektet, mert nem hitte volna el, hogy meg tudod csinálni.
A fiú most már összevonta a szemöldökét, de továbbra is hiányzott a tekintetéből a megértés szikrája.
– Csak azt mondtam – magyarázta Zsófi –, hogy ha nem tudnám, hogy ma délután velem lesz randevúd, akkor azt hinném, hogy egy másik lánnyal találkozol.
– Már miért találkoznék másik lánnyal? – pislogott Gábor, mire Zsófi rálegyintett:
– Hagyjuk, nem fontos. Hanem, ha már a randinál tartunk, nem lehetne kicsit előrébb hozni?
Na, ezeket a szavakat már maradéktalanul megértette Gábor, kellőképpen össze is szorult a gyomra a kérdés hallatán.
– Miért kéne előrébb hozni? – tapogatózott ijedten.
– Mert hattól lesz egy remek mozielőadás a plázában. Gondoltam, elmehetnénk megnézni.
– Melyik filmről van szó?
– A Csendes–óceán titkairól.
– Ez valami ismeretterjesztő film?
– Dehogyis, egy második világháborús kalandfilm.
– Ki nem állhatom a világháborús kalandfilmeket – próbálta rövidre zárni a témát Gábor.
– Na ne viccelj már, hát épp a múltkor mesélted, hogy az egyik kedvenc filmtémád a második világháború.
– Sze–szerintem rosszul emlékszel – dadogta zavartan a fiú, majd gyorsan hozzátette: – Én az első világháborúról beszéltem, mint kedvenc filmtémámról.
Zsófi egy pillanatra elgondolkodott, és most rajta volt a sor, hogy értetlen arcot vágjon. Filmtémát tekintve ugyan mi különbség van a két világháború között? És egyáltalán, miért viselkedik ilyen furcsán egész nap ez a fiú? Nemhogy örülne, hogy ma is vele akar lenni, és el akarja csábítani egy moziba.
Az íróasztal túlvégén Gábor hasonló hangulatban morfondírozott. Hát nem igaz, hogy nem lehet végre összehozni ezt a lánykérést! Mit kéne még tennie, hogy sikerüljön a terve? Ennél jobban már nem lehet megszervezni egy ilyen eseményt! És akkor jön a lány ezzel a Csendes–óceán titkaival, vagy mi a csudával. Hej, pedig ha tudná, hogy másféle titok is lappang itt, aminek semmiféle köze nincs az óceánhoz! Hacsak az nem, hogy a szerelme Zsófi iránt olyan mély, mint a Csendes–óceán.
– Angelina Jolie játssza benne a női főszerepet – próbálkozott tovább Zsófi.
– Ki nem állhatom Angelina Jolie–t! – jött az újabb furcsa válasz.
– Na ne mondd már, hát minden férfi odáig van Angelina Jolie–ért!
– No, akkor jó hírem van számodra, mert ezek szerint csöppet sem vagyok olyan, mint a többi férfi, nekem egyáltalán nem tetszik Angelina kisasszony – szögezte le Gábor, majd sietve hozzátette: – Nekem te tetszel, és érted vagyok odáig.
Zsófi most már nem tudta elhessegetni magától a gondolatot, hogy Gábor furcsa viselkedésének valamilyen formában őhozzá is köze lehet. Máskülönben miért tagadna olyan dolgokat, amiket eddig váltig állított?
