Másnap este Gábor újra megjelent az Almási-házban, de az egész napos oktatással ellentétben most nem hozott magával aktatáskát, viszont jól szabott öltönyben pompázott, és két csokor virágot is szorongatott a kezében.
– Kezét csókolom – köszöntötte az ajtót nyitó Julikát, aki egyik ámulatból a másikba esett:
– Hű, micsoda fess úriember valaki! – jegyezte meg mosolyogva, miután viszonozta a köszönést. – Fáradjon be, kedves Gábor. Sajnos a kislányomra még egy kicsit várni kell, de hát ez már csak így van a nőkkel, ha valami jeles eseményre készülődnek.
– Nem tesz semmit, addig is hadd nyújtsam át az egyik csokrot a ház asszonyának – mondta kissé sután Gábor, de Julikának így is nagyon jólesett a gesztus. Megköszönte a virágokat, aztán el is sietett, hogy vízbe rakja őket. Közben megállapította magában, hogy ez a Gábor egy kitűnő ízléssel bíró és igazán lovagias fiatalember.
Hugi hamarabb készült el, mint ahogy a fiú remélte, mert alig tűnt el Julika a színről, a kisebbik lánya máris megjelent, és Gábornak egyáltalán nem kellett tettetnie, mennyire elbűvölőnek találja:
– A szavam is elakadt – vallotta be elalélva Gábor. – Szerintem ma este mindenki engem fog irigyelni az étteremben.
Zsófi szelíd mosollyal nyugtázta a bókot, aztán belekarolt a fiúba, és elindultak az autója felé.
Az Almási család három legidősebb tagja az ablakból nézte végig a jelenetet, és elégedetten szemlélték, ahogy Gábor udvariasan kinyitja a kocsi ajtaját a lánynak, aztán besegíti az ülésre.
– Mintha valami megelevenedett lovagregényt látnék – jegyezte meg Julika.
– Inkább pöttyös lányregénynek mondanám – mondta Ákos, és ezen az édesapjával együtt elkezdtek nevetni.
– Ne feledd, szívem, mi ehhez jobban értünk – szögezte le Almási Károly. – Elvégre a könyvkiadás a szakmánk.
Julika nem vette túl jó néven a kedélyeskedést, azonnal le is teremtette az Almási Kiadó két oszlopos tagját:
– Nemhogy örülnétek, amiért egy ilyen kifogástalan fiatalember udvarol Huginak. Szerintem igen ritka manapság, hogy egy fiú ennyire jól nevelt, udvarias, hovatovább lovagias legyen.
– Jaj, már hogyne örülnénk neki? – ölelte át felesége vállát a családfő. – Pontosan azért vagyunk ilyen vidám kedvünkben a nagyfiaddal, mert nagyon örülünk neki, hogy ilyen jóravaló fiatalember udvarol Huginak.
Julikát nem nyugtatta meg egészen a válasz.
– Te is így gondolod, Ákos? – fordult gyanakodva a nagyfiához.
– Hát persze.
– Pedig nemrégiben még igencsak sok kifogásod merült fel Gáborral szemben.
– Félreértesz, anya – nyugtatta meg Ákos. – Nekem sohasem Gábor személye ellen volt kifogásom. Magam is szimpatikus és jól nevelt fiatalembernek tartom. A kritikám egyedül az oktatás hatékonysága kapcsán keletkezett. Pontosabban szólva a hatékonyság teljes hiánya okán. De amióta ezen a téren is rendben haladnak a dolgok, én vagyok a legboldogabb, hogy belépett az életünkbe ez a Gábor.
Mivel immár Julika is megnyugodott, hagyjuk most magukra az idősebb korosztályok képviselőit az Almási–házban, és kövessük a fiatalokat az étterembe.
Nos, Gábor a továbbiak során is kellően lovagiasnak mutatkozott. Például udvariasan Hugi alá igazította a széket az étteremben, és csak azután foglalt helyet az asztalnál. Csakhamar pedig az derült ki, hogy kitűnően ért a borokhoz. Ezt akkor lehetett felmérni, amikor tárgyalásba bocsátkozott a kiérkező pincérrel a különböző évjáratokról.
– Mióta vagy te ekkora borszakértő? – érdeklődött Hugi, amikor újra kettesben maradtak az asztaluknál.
– Borszakértőnek azért nem nevezném magam, sokat kell még tanulnom ezen a téren – felelte szerényen Gábor.
– Onnan származik a szakértelmed, hogy igen nagy mennyiségű bort fogyasztottál már el eddigi életedben? – faggatózott tovább incselkedve Hugi.
„Na tessék, a teszt máris folytatódik” – gondolta magában a fiú.
– Nagyon rosszul látod a helyzetet – jegyezte meg kissé megbántva Gábor. – A borszakértők egyáltalán nem a nagyivók közül szoktak kikerülni. Másképp fogalmazva: nem attól lesz valaki szakértő ezen a téren, hogy nagy mennyiségben nyakal mindenféle borokat.
– Ügyesen kikerülted a választ a kérdésemre – incselkedett tovább Hugi.
– Nem kerültem ki, csak te nem tudtad kihámozni a mondandómból a választ – szögezte le a fiú. – De semmi baj, kimondom én egyenesen is: nem, egyáltalán nem vagyok nagyivó, sőt a kulturált borfogyasztás híve vagyok.
Hugi végre kezdte érzékelni, hogy megbánthatta Gábort a kérdésével, ezért gyorsan igyekezett helyrehozni a hangulatot:
– Mondd csak, mit jelent az a kifejezés, hogy cuvée bor?
A fiú végre megenyhülni látszott:
– Tudod, vannak az úgynevezett egyszerű fajborok, amik egyféle szőlőből készülnek, ezzel szemben a cuvée bor többféle szőlőből készül.
– Tehát úgy, mint a rozé, azaz összeöntik a vörös- és a fehérbort?
Gábor most már elmosolyodott:
– A rozé egyáltalán nem úgy készül, hogy összeöntik a vörös- és a fehérbort. Többé ne hallgass arra, aki ezt a csacskaságot mesélte neked. A rozé vörös szőlőből készül, mégpedig úgy, hogy a mustot nem hagyják olyan sokáig állni a ledarált szőlőn, mint a vörösbor esetében.
– Hű, te aztán tényleg értesz ehhez a témához – hízelgett Hugi. – És mondd csak, van kedvenc borod is?
– Több is van – felelte a fiú –, de a legnagyobb kedvencem a Tokaji szamorodni.
– Szamorodni? Én mindig azt hittem, hogy annak a bornak az a neve, hogy szomorodni.
Gábor most már egyenesen felnevetett:
– No, annak a bornak aztán semmi köze nincs a szomorúsághoz! Hidd el, nem nyelvbotlás volt a részemről, valóban szamorodni a bor neve. Ráadásul ez nem is olyan régi borkategória, a XIX. század első felében keletkezett. És lehet, hogy furcsán fog hangozni számodra, de lengyelek voltak, akik először készítették és fogyasztották. A neve is innen származik. A samorodny szó ugyanis azt jelenti, hogy magán termett. Vagy inkább magától termett. Azaz magán a tőkén töppedt meg és aszúsodott meg a szőlőszem.
Hugi most már egyáltalán nem akart rájátszani a csodálatra, képletesen szólva valóban leborult Gábor tudása előtt.
– Mondd csak – kérdezte tőle –, ha valóban ennyire értesz a borokhoz, márpedig minden jel arra vall, hogy szakértő vagy, akkor miért nem ezen a területen dolgozol? Hogy kerültél a számítástechnika vonalára?
– A bor számomra hobbi – felelte a fiú. – És jelenleg a számítástechnikával amúgy is jobban lehet keresni.
Ebben a pillanatban megérkeztek a rendelt ételféleségek az asztalhoz, és Gábor csakhamar úgy gondolta, ideje volna, ha most már ő is némi tesztelésnek vetné alá a lányt. Ennek jegyében először is megkérdezte:
– Egyébként te tudsz főzni?
Ezúttal Hugin volt a sor, hogy némileg megbántódva fogadja az érdeklődést:
– Már hogyne tudnék? Azt gondoltam, ez az eddigiek alapján világosan kiderült számodra.
– Mégis, miből kellett volna kiderülnie?
– Mindazok alapján, amiket eddig megismertél belőlem, vagy akár a családomból. Gondolod, hogy úgy nőttem fel az én csodálatos anyukám mellett, hogy nem tanultam meg főzni?
– Már bocsánat, de ilyesmiről eddig egy árva szó sem esett köztünk – védekezett Gábor, de persze közben szerfölött élvezte, hogy most egy kissé visszavághat. – Honnan tudhatnám, hogy nem azok közé a lányok közé tartozol-e, akik egy-két étel elkészítését megtanulták, és mindenkit ezzel a tudásukkal akarnak levenni a lábukról?
– Na idefigyelj! – fortyant fel Hugi. – Hétvégére meghívlak hozzánk vacsorázni. És bármilyen ételt mondhatsz, szabadon választott, én azt fogom elkészíteni számodra. És teljesen egyedül, nem anyukám segítségével. Ha akarod, ott lehetsz a főzés során is, hogy személyesen ellenőrizd.
– Szóval bármilyen ételt mondhatok? – kérdezte Gábor. – Akkor legyen mondjuk egy jó tojásrántotta.
Hugi csalódottan nézett a fiúra:
– Úgy látom, te nem veszel engem komolyan.
– Dehogynem! – bizonygatta Gábor. – Tudod te, hányféleképpen lehet elkészíteni az omlettet? Igazán kíváncsi lennék rá, hogy mit tudsz alkotni ebben a műfajban. A jó omlettnél pedig már csak lágytojást készíteni nehezebb. Mármint olyat, amelyik az én szám íze szerint való. Eddig egyedül anyukámnak sikerült. Pontosan három és fél percig kell főzni, hogy mind a fehérje, mind a sárgája állaga megfelelő legyen.
