Egészen másnapig kellett várni, amikor is a két barát újra az ügyvédi irodában ült, és Ákos részletesen felidézte azt a párbeszédet, amit előző nap az adás rendezőjével folytatott.
– Na, mit szólsz az oldalra fésült hajú és sármos Kristóf esetéhez? – zárta kérdéssel a beszámolóját.
– Látom, kellőképpen felzaklatott a dolog – jegyezte meg Tibor.
– Még csodálod? Ráadásul tegnap óta el sem tudtam mesélni senkinek, csak fortyogtam magamban. Csoda, hogy szét nem pukkant a fejem.
– Magdinak sem szóltál róla?
– Eszembe sem jutott, hogy a feleségemet, aki a második gyermekünket hordja a szíve alatt, esti mese gyanánt felizgassam az oldalra fésült hajú és sármos Kristóf történetével.
– És most arra gyanakszol, hogy a te esetedben is efféle irányított botrányt robbantottak ki?
– Hát mi másra gyanakodhatnék? Szerinted nem eléggé egyértelmű a helyzet? – kérdezett vissza Ákos, és idegesen felpattant a helyéről. Fel-alá kezdett járkálni az egyébként nem túl tágas irodában, és közben dühödten szónokolt: – Lehet, hogy az oldalra fésült hajú és sármos Kristóffal ezt minden jogkövetkezmény nélkül meg tudták csinálni, de velem nem lesz ilyen szerencséjük. Majd én megmutatom nekik, hogy engem egész más fából faragtak, mint az oldalra fésült hajú és sármos Kristófot!
– Te Ákos! Ha még egyszer informálsz arról a körülményről, hogy a sármos Kristófnak oldalra fésült volt a haja, én ráharapok a határidőnaplómra – jajdult fel az ügyvéd. – Próbálj már egy kicsit megnyugodni, az ég szerelmére! Ülj vissza, és meséld el, hogy mit vársz tőlem jelen helyzetben.
– Hogyhogy mit várok? – méltatlankodott Ákos, de közben azért engedelmesen visszaült a helyére. – Járj a végére az ügynek, aztán indítsd el a szükséges eljárásokat. Most már igen nagy kedvem van leperelni a gatyát is mindenkiről, aki részt vett ebben az aljasságban, még azokról is, akik esetleg nem is hordanak ilyen jellegű ruhadarabot.
– Nézd, öregem – vett nagy levegőt Tibor. – Megértem a felindultságodat, és biztosíthatlak, hogy veled érzek. De mint ügyvéded, tájékoztatnom kell téged arról is, hogy egy ilyen perben semmi esélyed sem volna. Mégpedig azért, mert gyakorlatilag lehetetlen bizonyítani az állításaidat.
– Meg sem lehet próbálni?
– Nincs semmi értelme. Értsd meg, nem állhatunk oda a bíróság elé egy nyakatekert saját teóriával, aminek egyetlen részletét sem tudjuk alátámasztani. Mi áll a rendelkezésünkre? Pusztán egy négyszemközti beszélgetés, aminek utólag minden szavát letagadná a másik fél. Ráadásul nem is a te esetedről szólt a diskurzus, hanem egy korábbiról.
Hirtelen csönd támadt a helyiségben.
– Jó, de akkor mégis, mit ajánlasz? – kérdezte nagy sokára Ákos.
Tibor felsóhajtott, aztán így felelt:
– Menj haza, és írd tovább a könyvedet.
– Mindössze ennyi, amit ügyvédként ajánlani tudsz? – csóválta a fejét csalódottan Ákos.
– Nem, ezt már mint a barátod javaslom. Amit ügyvédként elmondhattam, már korábban elmondtam – szögezte le Tibor. – Nézd, én egészen őszinte leszek most hozzád. Nagyon büszke vagyok rád amiatt, ahogy ezt az egész ügyet eddig kezelted. Sok embert ismerek, aki már rég összeroppant volna. Ne ronts el most mindent. Próbáld megérteni, hogy le kell nyelned ezt a békát, nincs más választásod. És még az is lehet, hogy újabbakat is. De ha most elkezded ezen forgatni magadat, akkor minden összedől, amit eddig nagy-nagy türelemmel építgettél. Úgyhogy csak azt javasolhatom, hogy menj haza, és fejezd be, amit elkezdtél. Állítsd össze a könyvet, írd meg az utolsó fejezetet, aztán add le a nyomdának. És ha még akkor sem nyugszik meg a lelked, akkor fordulj az egyik kollégádhoz. Ezt a legkomolyabban mondom.
– Ez vicces – mosolyodott el kényszeredetten Ákos. – Amikor pszichológushoz irányítják a jeles tévés pszichológust…
– A legkomolyabban mondtam – erősítette meg a barátja.
Ákos lassan kezdett belenyugodni, hogy jogilag nem tehetnek semmilyen lépést. Azonban új lelkesedés ébredt benne, és ennek csakhamar hangot is adott:
– Igazad van, Tibikém. Most szépen hazamegyek, és befejezem a könyvet. De lesz a végén még egy fejezet. Megírom ezt a tegnapi párbeszédet, meg az összes következtetésemet, amiket az ügy kapcsán levontam. Az lesz csak az igazi csattanó!
– Na, ülj csak vissza gyorsan a helyedre! – riadozott az ügyvéd, majd miután a barátja engedelmeskedett a felszólításnak, nagyot sóhajtva így szólt: – Te mindenáron bíróságra akarsz járkálni, öregem? Ez lesz az új hobbid?
– No, mi a baj már megint? – pislogott Ákos.
– Még kérded? Valóban akarsz írni egy egész fejezetet, amit csakis a gyanúidnak meg az összeesküvés-elméletednek szentelsz?
– Még szép!
– Attól tartok, ezt jogi nyelven rágalmazásnak fogják majd definiálni. És úgy beperelnek téged, hogy csak úgy zörög. Ám ami még fontosabb: gyakorlatilag biztosra vehető, hogy meg is nyerik a pert, és akkor majd te leszel az, aki a gatyáját is ráfizeti a kártérítésre, nem pedig ők.
Újra csak nagy csönd támadt az ügyvédi irodában, amit végül dr. Bohács tört meg:
– Nézd, Ákos! Én nagyon jól tudom, milyen nehéz ebben a lelkiállapotban műsort készíteni, de gondolj arra, hogy már csak pár hét, és itt a nyári szünet, az őszi évadra szóló szerződésnél pedig majd…
– Micsoda? – fakadt ki hősünk. – Te tényleg azt képzeled, hogy még egyszer az életben leszerződnék ehhez a csatornához? Azt hittem, ennél sokkal jobban ismersz. Szerinted mekkora kedvem volna ősszel is olyan emberek között dolgozni, akik bármikor kitalálhatnak rólam egy olyan pletykát, ami akár a családi életemet is tönkreteheti?
– Nem kell rögtön általánosítani, még az is lehet, hogy csak egyetlen ember magánakciója volt az egész. Sőt, az is benne van a pakliban, hogy rémeket látsz, és egyedül a bosszúszomjas Maja keze van a dologban.
– Teljesen mindegy, a bizalmam akkor is elszállt – szögezte le Ákos. – És azt ők már soha nem tudják újjáépíteni.
– Azért azzal is számolj, hogy nem kapsz egyhamar új ajánlatot másik tévécsatornától – jegyezte meg óvatosan Tibor, mire Ákos felkacagott:
– Na és akkor mi van? Nekem nem vált lételememmé a televíziózás. Nekem az embereken való segítés a lételemem, nem pedig az, hogy erről műsort készítsek. Nem szereplek majd a tévében? Bánja a kánya. Legalább több időm lesz a családomra és a magánbetegeimre, és nem mellesleg nem fognak mindenféle öreg bácsik utánam köpni az utcán, ha meglátnak. És többé nem kell attól tartanom, hogy újabb lejárató cikkek jelennek meg rólam a bulvársajtóban.
– Azért mégsem lenne jó, ha bezárnál magad mögött minden kaput. Most még dühös vagy, de lehet, hogy eltelik pár év, és újra szívesen dolgoznál egy tévés produkcióban – mondta Tibor, és Ákos már csak akkor értette meg, mire célzott a barátja, amikor rég otthon ült, a saját íróasztalánál.
Igaza lehet a derék Tibornak – dünnyögött magában. – Ha most, az utolsó fejezetben elkezdek köpködni a jelenlegi tévécsatornám bármelyik munkatársára, akkor többé esélyem sem lesz máshová leszerződni. Ki szeretne olyan emberrel együtt dolgozni, akiről köztudott, hogy amikor lelép valahonnan, akkor összeír mindenféle rosszat a hajdani kollégáiról? Pláne úgy, hogy az egész csupa feltételezés, amit semmiféle ténnyel nem tud alátámasztani.
Végül arra jutott, jobb lesz aludnia pár órát, mielőtt nekilát az utolsó fejezetnek, hátha kissé kitisztul a feje, és talán képes lesz más szemszögből is megvizsgálni a dolgokat.
Nos, az alvás egyelőre késedelmet szenvedett, végszóra ugyanis hazaérkezett Magdi a kis Bencével, és Ákos tudta, hogy ideje elmesélnie a feleségének mindazt, ami tegnap történt.
