Vasárnapi ebédek #517

– Ez jól sikerült, apukám – veregette meg Ákos vállát a hangmérnök a próbafelvétel után.

Hősünk elámult. A kertésznadrágos fickó legalább tizenöt évvel nézett ki idősebbnek nála. Később kiderült, hogy gyakorlatilag minden hímnemű szereplőt apukámnak szólít a stúdióban, és még azokat is tegezi, akiket azelőtt soha életében nem látott, különös tekintettel a statisztákra.

– Hidd el, ha majd élesben csak feleennyire hasít, már akkor is nagy durranás lesz a műsorod, apukám – folytatta a hangmérnök, Ákos riadt pislogása közepette. – Mi, ott a vezérlőben mind jól tudjuk, mi a dörgés. Te benn ülsz a stúdióban, neked tág a tér, a szemedbe világítanak a lámpák, meg minden. Máshogy érzékeled a dolgokat. De mi azt látjuk és halljuk, ami végül a képernyőre kerül. És szerintünk az nagyon jó lesz. Na, eredj a büfébe, mert ahogy elnézlek, rád fér most egy ital, apukám – biztatta a kertésznadrágos.

Ákos valóban úgy érezte, jólesne neki valami frissítő, de alkoholra nem is gondolt. Még haza kell vezetnie. Pedig olyan kifacsartnak érezte magát, mint egy citrom.
– Három deci szűrt almalevet kérek, és egy dupla kávét – rendelt nyúzott arccal a büfé pultjánál, a következő pillanatban pedig azt vette észre, hogy egy dekoratív, fiatal szőke nő áll meg a jobbján.

– Semmivel nem béleli ki? – kérdezte mosolyogva a nő.

Ákos nem értette a kérdést. Azt viszont megállapította, hogy a dekoratív hölgyemény sokkal közelebb áll hozzá, mint ahogy az ildomos lenne. Gyakorlatilag behatolt a komfortzónájába.

– Úgy értettem, nem kér bele egy kis likőrt, netán rumot? – magyarázta a nő.

– Nem szokásom – felelte Ákos, és igyekezett a lehető legtartózkodóbb lenni. – Tudja, még hosszú út áll előttem Debrecenig.

– Nem alszik itt, Pesten inkább? Nagyon jó búvóhelyet tudnék – búgta a szőkeség.

– Igazán kedves, de mivel nem bujkálok senki elől, így búvóhelyre sincs szükségem – szögezte le Ákos, mire a szőke ciklon vállvonogatva odébbállt.

Hősünk hiába gondolta úgy, hogy most végre nyugodtan elfogyaszthatja a kávéját, azonnal új beszélgetőpartnere bukkant fel a semmiből, ezúttal a másik oldalán.

– Visszautasítottad Maját? Hát te nem vagy normális, apukám! A legcsinosabb nő, aki valaha megfordult ebben a stúdióban.

Oda sem kellett néznie, Ákos máris tudta, hogy a hangmérnök áll mellette. Most már kezdett elege lenni ebből a tempóból.

– Na idefigyeljen, kedves munkatársam! Itt az ideje, hogy helyrerakjunk bizonyos dolgokat. Én egy debreceni illetőségű pszichológus vagyok. A szüleim, akik felneveltek és taníttattak, mindig azt mondták nekem, hogy az ember csakis olyanokkal tegeződik, akikkel régóta baráti viszonyban van. Mellesleg ugyanezt az elvet vallja a feleségem is, aki Szegeden született, és ott is nőtt fel. Magdolna a keresztneve. És lehet, hogy ez a Maja a legcsinosabb nő, aki valaha megfordult ebben a stúdióban, én azonban a feleségemet szeretem, neki esküdtem örök hűséget Isten és ember előtt. – Azzal felhajtotta a kávéját, a hangmérnök sűrű pislogásától kísérve. – Most elindulok Debrecenbe, és bármikor érek is haza, nem fogom elmulasztani, hogy bemenjek a kisfiam szobájába, megpusziljam az arcocskáját, és ha lerúgta magáról a takarót, akkor majd gondosan újra betakarom. Ezek a gondolatok járnak most a fejemben. Remélem, immár minden világos.

– Kérem, kérem! – tárta szét a karját megadóan a hangmérnök, és végre magázódásra váltott. – Ahogy a műsorunk fő attrakciója parancsolja. Ne haragudjon, hogy a megjegyzéseimmel zaklattam.

Ákos később kissé megbánta a túlságosan pikírt és kioktató hangnemet, de az idő őt igazolta. Ahogy teltek a forgatási napok, a munkatársak egyre inkább díjazták az elhivatottságát, a szorgalmát, a munkabírását, és azt az alázatot, ahogy a műsorhoz és az abban szereplő páciensekhez viszonyult.

Ahogy teltek a forgatási napok, Ákosnak egyre nőtt a respektje a stáb körében. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy doktor Almási minden egyes munkatárssal szemben tisztelettel viseltetett. Soha nem éreztette senkivel, hogy ő ennek a műsornak a sztárja. Ha úgy adódott, kinyitotta az ajtót a legjelentéktelenebb kábeltekergető stúdiómunkás előtt is, és előre köszönt mindenkinek. Megjegyezte a nevét a díszletberendezőknek, és őket is a nevükön szólította. Nem hozatott kávét senkivel, és nem cipeltette a táskáját kifutófiúkkal. Megesett olyan is, hogy a stáb egyik tagja félrehívta, és tanácsot kért magánéleti problémájában. Tudta, hogy doktor Almási titoktartásában és szakértelmében megbízhat.

Amilyen jól alakultak a dolgok a tévéstúdióban, annál elkeserítőbb volt az otthoni légkör. Magdi belemerevedett a sértődöttség állapotába, amiből Ákosnak semmilyen igyekezete nem volt képes kizökkenteni. Így következett el az első adás napja. Ákos korábban úgy hitte, ezt az estét majd meghitt családi hangulat jellemzi, együtt izgulnak majd a tévé előtt a sikerért és a jó fogadtatásért. Nos, valóban együtt ült Magdival a nappaliban, és a felesége természetesen vele együtt a képernyőt nézte, de a hangulat nagyon távol volt attól, amit meghittnek lehetne nevezni.

– Hogy tetszett? – tette fel a tapogatózó kérdést Ákos a nejének, miután a műsor végeztével kikapcsolta a televíziót.

– Szerintem elég jól sikerült – ismerte el Magdi. – Na persze, amennyi időt és energiát fektettél bele, ez a minimum.

Ákos pontosan érezte, hogy Magdi a „túl sokat vagy távol a családodtól” című szólamhoz készíti elő a terepet, ezért igyekezett úgy alakítani a beszélgetést, hogy még véletlenül se adjon végszót ehhez.

– Örülök, hogy tetszett – mondta. – Tudod, hogy sokat jelent számomra a véleményed.

Akárhogy is mesterkedett azonban, nem tudta elkerülni, hogy Magdi mégiscsak odaszúrjon neki:

– Ez a siker mit jelent a jövőre nézve? – érdeklődött komoly váddal a hangjában. – Még több időt fogsz távol tölteni a családodtól?

Ákos egyelőre nem fejthette ki a jövőre vonatkozó elképzeléseit, mert innentől kezdve folyton csörgött a telefonja. Sorra hívták a szülei, az ügyvéd barátja és a műsor rendezője, hogy gratuláljanak neki.

Magdi egy idő után felemelkedett a fotelből, és elindult lefeküdni. Ákos azonban elkapta a karját, majd látványos mozdulattal kikapcsolta a telefonját:

– Nem fog több hívás megzavarni minket ma este. Kérlek, ülj vissza, mert szeretnék veled megbeszélni valamit.

A felesége kénytelen–kelletlen visszatelepedett a szemközti fotelbe, de az is látszott rajta, hogy nincs teljesen ellenére a dolog, mert neki is lenne mondanivalója. Rögtön bele is kezdett:

– Ezen siker tükrében még inkább elkeserítő, hogy milyen kevés pénzt kapsz ezért a műsorért.

– Helyben vagyunk – bólintott szelíden Ákos. – Jómagam is épp ezt a témát szerettem volna felhozni. Ugyanis nemcsak mint férjet aggaszt az utóbbi időben mutatott hozzáállásod, hanem mint pszichológust is.

Szerencsére Magdit úgy meglepte ez a kijelentés, hogy egyelőre szóhoz sem jutott, hanem elkerekedő szemmel bámult a férjére, aki így folytatta:

– Bizonyára tudod, hogy ma már az orvostudomány számtalan fóbiát ismer és azonosít. Ezek között vannak egészen furcsák is, de mindegyikben közös az a motívum, hogy a fóbiában szenvedő illető indokolatlanul fél, vagy egyenesen retteg valamitől. A viszolygás vagy a félelem nemcsak tárgyakra, élőlényekre, személyekre vonatkozhat, hanem bizonyos helyzetekre is. Erős a gyanúm, hogy nálad ez utóbbi áll fenn.

– Hát ezt meg hogy értsem? – hápogott Magdi, amikor először kapott levegőt.

– Indokolatlanul rettegsz bizonyos helyzetektől – magyarázta Ákos. – Úgy általában a jövőtől, és attól, hogy elszegényedünk, tönkremegyünk.

– Hát ez már mindennek a teteje – háborgott Magdi. – Az a legújabb terved, hogy belém beszélsz egy betegséget?

– Kérlek, ne így fogd fel a dolgot – mondta szelíden Ákos. – Próbáld megérteni, hogy én jót akarok neked. Látom, hogy nem érzed jól magad, és ez engem bánt. Már hogyne bántaná az embert, ha azt látja, hogy akit a legjobban szeret a világon, folyton aggódik valami miatt, és emészti magát?