Másnap Ákos újra ügyvéd barátja irodájában ült, de most elsősorban nem szakmai kérdésekről tanácskoztak. Tibor is látta, hogy valami baj van, így hát sebesen kifaggatta gyerekkori iskolatársát arról, hogy mi nyomja a szívét.
– Összevesztem a nejemmel. Mégpedig csúnyán – sóhajtott nagyot Ákos, aztán töredelmesen bevallotta, mi zajlott le közte és Magdi között az előző este folyamán.
Dr. Bohács szokása szerint hátradőlt a székében, majd könnyed, csevegő modorban próbálta meg tompítani a történet élét:
– Mindig mondtam én, hogy az a jó, ha az asszony egyáltalán nem tud semmiféle anyagi jellegű vonatkozásokról. Minek felizgatni efféle ügyekkel? Ha pénzt viszel haza, akkor hadd örüljön, ha meg éppen nem jól alakul az üzletmenet, akkor ne tudjon róla, és nem fog idegeskedni. Pláne nem fog mindenféle kérdéseket neked szögezni. Hidd el nekem, ez a családi béke alapja.
– A mi kapcsolatunk nem ilyen – csóválta a fejét Ákos. – Nyitott könyv az életünk a másik előtt, mindent tudunk egymásról, és én azt szeretném, ha ez továbbra is így maradna. Szerintem a családi béke legfőbb alapja a kölcsönös bizalom, a szeretet és a tisztelet. Ebből nem szeretnék a jövőben sem engedni.
Ha lehetett volna még hátrább dőlni a székben, doktor Bohács bizonyára megtette volna, így azonban csak a fejét hajtotta hátra, s közben már nem is próbálta palástolni a mosolyát:
– Édes öregem! Rövid szónoklatod könnyekig megható, és minden bizonnyal én is elmorzsolnék most egy könnycseppet a szemem sarkában, ha kezdő ügyvéd lennék. De már rég nem vagyok az. Van fogalmad róla, hányszor és hány embertől hallottam a tiédhez hasonló szavakat, amikor még válóperekben utaztam? Lehet, hogy pont ezért nyergeltem át a gazdasági vonalra, mert nem bírtam már elviselni az efféle idealista programbeszédeket, amiknek mind–mind durva válóper lett a vége, ahol csak úgy röpködtek a becsületsértés határát súroló jelzők.
– Nagyon kérlek, ne beszélj így, Tibikém – szólt közbe csöndesen Ákos. – Nem ezért jöttem most ide.
– Úgy beszélek veled, ahogy meggyőződésem szerint egy olyan ügyvédnek kell, akinek nemcsak ügyfele, de gyerekkori barátja is a páciens. Hidd el nekem, nagyon sok családi békétlenséget megspórolhatsz magadnak, ha rám hallgatsz. Vond a saját hatáskörödbe az anyagiakat, a feleségednek pedig semmi más gondja ne legyen, mint a gyerkőc gondozása, nevelése. Ez az ősi törvény, akármit is harsog az emberiség megkergült része. Így működnek a dolgok, amióta világ a világ, és nem szül jó vért, ha valaki ezen alapvetéseket ki akarja fordítani a sarkukból.
Ha lehet, Ákos még nagyobbat sóhajtott:
– Hagyjuk most a társadalomelméleti vitát, úgysem fogjuk meggyőzni egymást. Szorítkozzunk inkább a konkrét teendőkre, mert véges az időnk.
A délelőtt további része immár valóban hasznos megbeszéléssel telt, de nem állíthatjuk, hogy Ákost hazafelé nem gondolkodtatták el ügyvéd barátja felvetései.
Otthon ugyanaz a rideg hangulat fogadta, mint amit korábban maga mögött hagyott, de elhatározta, hogy mihamarabb tenni fog ez ellen.
– Beszélnünk kéne, szívem – szólt békülékenyen Magdihoz. – Ha megetetted a gyereket, és hajlamos vagy szóba állni velem, akkor a nappaliban megtalálsz.
Fél óra elteltével újra csak egymással szemben ültek, és mintha kezdett volna oldódni a feszültség.
– A szüleim mindig arra tanítottak, hogy ne vigyem át a haragot másnapra – emlékezett vissza Ákos. – Azt mondták, akármekkora is a bonyodalom, a nézeteltérés, azon kell igyekezni, hogy másnapra ne maradjon belőle. Ha arra van szükség, akkor át kell beszélgetni akár a fél éjszakát, de ne forduljon háttal az ember a másiknak a hitvesi ágyban. Mert a másnapra átvitt harag új haragot szül, újabb sértődést, és egy idő után már ki sem lehet bogozni, ki miben hibázott, ki mivel bántotta meg a másikat. Csak a harag és a megbántottság marad.
– Én is sajnálom, hogy ez az egész így történt, és nem érzem jól magam, ha nem vagyunk beszélő viszonyban – szólt Magdi csendesen.
Ákos kezdett reménykedni benne, hogy hamarosan túl lesznek a haragszomrádon.
– Én meg aztán pláne nem érzem jól magam – vette vissza a szót. – Végül is én tehetek az egészről. Én rontottam el azt a bizonyos tárgyalást, elismerem. De azt is bevallom, hogy rosszul estek a szavaid, amikor azt ecsetelted, hogy kockára teszem a gyermekünk jövőjét, és kihajigálom a pénzét az ablakon.
– Tudnod kell, hogy nekem most már az ő jövője a legfontosabb – szögezte le Magdi. – Mindig, mindent ennek fogok alárendelni.
– Megértem, szívem, de ne gondold azt, hogy én elébe helyezem a saját dolgaimat a fiunk érdekeinek – mondta Ákos, aztán nagyot sóhajtott, lehunyta a szemét, és elképzelte, hogy most már igazán mond valami kedveset és bensőségeset. Mondjuk olyasmit, hogy „na jól van, gyere már ide, és hajtsd a vállamra a fejed”, vagy valami hasonlót. Gondolatban már el is képzelte, ahogy magához öleli a feleségét.
Magdi ekkor, hogy a hosszúra nyúlt szünetet megtörje, közömbös hangon megérdeklődte:
– Amúgy hogy halad a debreceni praxisod beindítása?
Ákos magához tért a képzelgésből, kinyitotta a szemét, és tárgyilagosan előadta:
– Egyelőre nem szándékozom beindítani. Túl sok most a teendőm, Szegedre is vissza kell járnom hetente egyszer, aztán itt van ez a tévéműsor is, egyszerűen nem tudok ennyi felé szakadni. A rendelőt már kibéreltem egy kitűnő helyen a belvárosban, de a személyzet kiválasztása…
Magdi szemei szinte villámokat szórtak, amikor kizökkenve a békülékeny hangulatból idegesen közbevágott:
– Hogy micsoda? Jól értem, amit mondasz? Kibéreltél egy rendelőt a belvárosban, de eszedben sincs beindítani a helyi praxisodat?
– Mint mondtam, ez azért történt így…
– Egyszerűen nem hiszek a fülemnek! – pattant fel Magdi. – És még te vagy megsértődve, ha azt állítom, hogy a gyerekünk pénzét két kézzel szórod ki az ablakon?
– Ne kezdd már el újra ezt a…
– Kiszámoltad már, mekkora anyagi kiesést jelent nekünk, hogy még semmiféle praxisod nem indult be Debrecenben?
– Mi a fene történt veled, hogy folyamatosan erre a számolósdira akarsz engem kényszeríteni?
– Hát csak annyi, hogy jó lenne már végre, ha a fejedhez kapnál! Méregdrága belvárosi rendelőt bérelsz, és fizeted a nagy semmit, mert nincs kedved beindítani a praxist?
– Mi az, hogy nincs kedvem? Nem értetted, mit meséltem az előbb? Nem tudok százfelé szakadni!
Ákos nem hitte volna, de ezúttal még nagyobb veszekedés kerekedett, mint egy nappal korábban. Olyannyira, hogy a kis Bence felsírt a gyerekszobában, ez vetett véget átmenetileg a harsányra sikeredett perlekedésnek. Magdi dúlva–fúlva berohant a kisfiukhoz, a feldúlt családapa pedig járt–kelt még egy darabig a nappaliban, aztán dühösen aludni tért, belenyugodva, hogy a neje ma minden valószínűség szerint a gyerekszobában fog aludni.
Másnap reggel korán kelt, megpróbálta úgy–ahogy rendbe szedni magát, aztán elindult Budapestre, az első próbafelvételre.
Korábban azt gondolta, igencsak kínos lesz újra találkoznia a tévésekkel, akik lényegében a bolondját járatták vele, de most éppen azt érezte, mindenhol jó, csak ne legyen otthon. Ne kelljen ott tartózkodnia, ahol ezek a korábban sosem tapasztalt, kínzó érzések kerítik hatalmukba, és szinte fojtogatja a düh és a tehetetlenség.
A tévénél kedvesen fogadták. Egy szó, egy gesztus, egyáltalán semmi nem utalt a szerződéskötés körülményeire. Profi módon tette a dolgát mindenki, ennek köszönhetően olyan gördülékenyen haladt a munkafolyamat, hogy Ákos csakhamar belefeledkezett új, és a jelek szerint minden eddiginél fontosabb tevékenységébe.
