Vasárnapi ebédek #437

– Persze, persze – bólogatott Gergő. – No és mi történt a feleségével? Merthogy a porta egyáltalán nem úgy fest, mint amit szorgos asszonyi kéz gondozna…

Imre atya arca újra elkomorult:

– Sajnos nem lett hosszú életű a kapcsolat. Janó felesége nemsokára összeállt egy úgynevezett amerikás magyarral, és végül ő is disszidált. Előzőleg pedig gondosan magához vette Janó minden mozdítható értékét, különös tekintettel a látra szóló takarékbetétkönyvekre. De ha jól emlékszem, még egy pár festményét is eladta suttyomban, mielőtt külföldre távozott. Azt hiszem, végül Ausztráliában kötöttek ki a szeretőjével, de az is lehet, hogy Dél-Afrikában.

– Tényleg nem egy sikertörténet, legalábbis Janó számára – ismerte el Gergő. – Nem csodálom, hogy megkeseredett ember lett belőle. Gondolom, többé nem próbálkozott a nősüléssel…

– Valóban nagyon lesújtották a történtek, de ezen nincs mit csodálni – mondta a plébános. – Ha belegondolunk, egymás után veszítette el azt a két embert, aki addig a legfontosabb volt az életében: a feleségét és a legjobb barátját. Azóta úgy él, mint valami remete. Begubózott. Szinte csak akkor lép ki a portája kapuján, ha vásárolni megy.

Gergőben egyre szilárdabb lett az elhatározás, hogy most már a végére akar járni a történteknek, és ehhez a legkézenfekvőbb megoldás, hogy elolvassa a nagyapja naplóját. De ezt nem akarta többé lopva, titokban végezni. Úgy döntött, a nagymamáját is beavatja a szándékaiba, ám egyelőre fogalma sem volt, hogyan hozhatná szóba előtte a témát.

Nos, ezen nem kellett sokáig töprengenie, pár nappal később a nagymamája volt az, aki a konyhaasztalnál ülve így szólt:

– Úgy látom, elkezdett foglalkoztatni nagyapád ládikójának tartalma.

Gergőt váratlanul érte a megjegyzés, hirtelenjében nem is tudott mást tenni, mint őszintén bevallani az igazat:

– Nem tagadom, belekukkantottam. Találtam is egy remek ajándékötletet, a közelgő esküvőkre…

– Miféle ajándékötletet?

– Nagyapó leírta egy házi oltár elkészítésének terveit. Leginkább azokat lapozgattam.

– Azzal még nem is lenne semmi baj, de…

Gergő kapva kapott a végszón:

– Hát akkor mivel lenne baj, Nagyika?

Válasz helyett Gergő újabb kérdést kapott:

– Biztos vagy benne, hogy helyes dolog elolvasni nagyapád hajdani naplóját?

– Magam is sokat töprengtem ezen. Sőt, Imre atyával is konzultáltam. Ő azt mondta, nem követek el vele bűnt nagyapó ellen.

– No és mások ellen?

Gergő értetlen arccal meredt a nagymamájára:

– Ki más ellen?

Megint csak nem jött válasz. Igaz, újabb kérdés sem. Nagyika hosszasan sóhajtozott, de sokáig nem szólt egy árva szót sem.

– Szerintem épp itt az ideje, hogy végre tisztázódjon ez a három évtizedes rejtély – vélekedett Gergő. – És ehhez a megoldás itt van, tőlünk egy ajtónyira. Legalábbis remélem, nagyapám legalább a naplójában őszintén leírta, hogy mi volt a kiindulópontja ennek a sírig tartó haragszomrádnak.

A nagymamája most szinte kétségbeesetten kérdezte:

– Sehogy sem tudlak lebeszélni erről a szándékodról?

Gergő némán megcsóválta a fejét, a következő percben pedig döbbenten tapasztalta, hogy a nagymamája könnyek között beszél:

– Akkor csak egyvalamire kérlek meg. Bármit is olvasol abban a naplóban, én semmilyen formában, soha nem akarok tudni róla. Érted? Ígérd meg, hogy nem fogod nekem elmondani.