Ákos egyelőre nem tudta kezelni a helyzetet. Ilyet még sohasem élt át. Az íróasztal túloldalán ott zokog az édesapja. Igazi férfikönnyekkel, megrendülten.
Az elsőszülött Almási fiú tanácstalanul felállt a bőrfotelből, és odalépett az édesapja mögé.
– Mi a baj? – kérdezte elfogódottan, és egyelőre képtelen volt eldönteni, hogy tegye-e a kezét az édesapja vállára, vagy inkább szép csendben osonjon ki a dolgozószobából. Végül megkérdezte: – Akarod, hogy most magadra hagyjalak egy kicsit?
Almási Károly némán nemet intett a fejével, és kisvártatva úgy tűnt, immár képes uralkodni magán.
– Ne haragudj – szólalt meg nagy sokára, furcsa, fojtott hangon.
– Ugyan – legyintett a fia –, miért haragudnék? – Aztán toporgott még egy darabig az édesapja mögött, majd úgy döntött, visszaül a helyére.
– Mi tagadás, elragadtak az érzelmeim – vallotta be a családfő. – Biztosan furcsán fog hangzani előtted, de most teljes egyértelműségében világosodott meg előttem az élet értelme… Tudod, a napokban volt némi vitám az édesanyáddal. Sőt, néha még veszekedtünk is.
– Azon a témán, amiről az imént beszélgettünk? Az anyagiakon? – kérdezte Ákos.
– Igen – bólintott az édesapja. – A fejemhez vágott néhány dolgot, amit sokáig nagyon bántónak és igazságtalannak éreztem. Aztán sokat töprengtem rajta, és amikor mélyen magamba néztem, beláttam, hogy igaza volt több dologban is. Néha valóban nem tudtam úrrá lenni a hiúságomon, de ami ennél is nagyobb baj, helytelenül ítéltelek meg téged, és nem bíztam benned eléggé…
Szeretném, ha tudnád, hogy nagyon büszke vagyok a sikereidre, és örülök neki, hogy szalad veled a szekér. Mindig is jóravaló, szorgalmas gyerek voltál, megkínlódtad a magad buktatóit az eddigi életed folyamán, és megdolgoztál minden sikerért, minden fillérért. Megérdemelsz minden jót, ami most kijut neked az életben.
Remélem, te is átéled majd egyszer azt, amit most én. Remélem, te is úgy fogod érezni, hogy egy édesapát ennél nagyobb boldogság nem érhet. Istennek az a legnagyobb ajándéka egy szülő számára, ha az a szülő láthatja, amint a szerető gonddal óvott és nevelt gyermeke az élet helyes ösvényein jár és sikerek kövezik az útját. Ha a szülő büszke lehet a gyermekére, és osztozhat a boldogságában. És én nagyon büszke vagyok rád, fiam.
Ezúttal Ákos rendült meg, hallgatván az édesapja szavait, és immár nem volt kérdés előtte, hogy odamenjen hozzá és átölelje.
Néhány pillanat múlva a családfő kísérletet tett rá, hogy visszaterelje a hangulatot egy sokkal prózaibb irányba, ezért megkérdezte:
– Aztán ki szerepel majd azon a bizonyos könyvön szerzőként?
Ákos megadóan széttárta a karját:
– Minden úgy lesz, ahogy szeretnéd. Ha akarod, mindkettőnk neve, mint szerzőpáros, de ha úgy látod jónak, akkor az én nevem lesz a borítón, a tied pedig az impresszumban.
– No, majd meglátjuk – mondta Károly. – Sok dolgunk van még addig, amire ez a döntés aktuális lesz.
Aztán a farzsebében kezdett kotorászni, később a tárcáját is elővette, végül pedig minden büszkeséget és hiúságot a sutba dobva így szólt a fiához:
– Örülnék, ha kiutalnál nekem némi előleget a honoráriumból. Az a tervem, hogy kimegyek a sarokra, és akkora rózsacsokrot veszek édesanyádnak, hogy a virágárus beírja majd a nevemet az üzleti nagykönyvbe.
Ákos elnevette magát, ő is előhúzta a tárcáját, és átnyújtott az édesapja számára egy nagy címletű bankjegyet.
Almási Károly megköszönte, aztán még visszafordult az ajtóból:
– De újból leszögezem: ez szigorúan előleg. Nem ajándék.
Ákos hamar megtalálta azt a választ, ami ebben a kissé faramuci helyzetben mindkettejük számára a legmegfelelőbb volt:
– Természetesen, főnök!
