A tűzoltó elmondása szerint az utcában eltört egy gázvezeték, és biztonsági okokból a katasztrófavédelem emberei most kiürítik a környéket. Ám amíg ez kiderült, az Almási család tagjainak sokféle riasztó gondolat megfordult a fejében.
– Na igen, ha az ember mindenféle bombariadókról és effélékről beszélget, nem veszi jónéven, ha egy tűzoltónak kell ajtót nyitnia – összegezte Almási Károly, mire a neje hozzátette, ő semmilyen apropóból nem örül neki, ha egy derék tűzoltóval kell párbeszédbe elegyednie, mert az általában sok jót nem jelent.
Almásiék, az utca többi lakójával együtt, szófogadóan elindultak a nem messze lévő játszótér felé, hogy ott várják ki a helyzet rendeződését. Közben két rendőr járőrözött a kiürített utcában, hogy elejét vegyék bizonyos nemkívánatos jelenségeknek. Mint később kiderült, ez a létszám kevésnek bizonyult.
Már alkonyodott, amikor Öcsi megunta a játszótéren való várakozást. Eleinte szórakoztatta a tűzoltók, rendőrök, katasztrófavédelmisek sürgés-forgása, később azonban kissé belefáradt, hogy az utcabeliek folyamatos zsörtölődését, sopánkodását hallgassa. Az emberek leginkább a gázművek szakembereire tettek megjegyzéseket, akik szerintük csigalassúsággal dolgoztak a gázvezeték eltörött darabjának kicserélésén.
– Ha a gázórát kell leszerelni valakinél, akkor valahogy gyorsabban jár a kezük – jegyezte meg gúnyosan egy szalmakalapos bácsi, akinél egyszer már kikötötte a gázt a szolgáltató, a felgyűlt tartozás miatt.
Egy másik idős úr a nejéhez intézett pikírt megjegyzéseket:
– No, anyukám, most legalább nem kell aggódnod, hogy elzártad-e otthon a gázt. – Majd a szomszédai felé fordulva magyarázta: – Tudják, ha elindulunk otthonról, ez a drága jó asszony mindig efféle kérdésekkel eszi az idegeimet: Elzártam vajon a gázt? Nem hagytam bekapcsolva a tévét? Kihúztam a vasalót?… Néha még vissza is kell fordulnunk, mert nem hagyják nyugodni a szorongásai.
– Ez egy betegség, olvastam róla a bátyám pszichológia tankönyvében – közölte tudálékosan Hugi. – Úgyhogy ne bántsa érte a feleségét, Józsi bácsi, mert mindezekről Aranka néni egyáltalán nem tehet.
Öcsi ezen a ponton unta meg végleg a különös körülmények között létrejött lakógyűlést, és úgy döntött, tesz egy kerülőt, és felkeresi az utca túlsó végénél lévő fagylaltozót. Közben eszébe jutott az érettségi soron következő napja, de igyekezett a gondolatait inkább a vanília, csokoládé, puncs, sztracsatella témakör felé irányítani.
Kisvártatva azonban olyasmi történt, ami nemhogy az érettségi témakörét, de az összes fagylaltét is háttérbe szorította, tölcsérestül, pálcikástul. Öcsi ugyanis meglátott egy fura alakot settenkedni a kertek alatt. Az illető kopott, piszkos ruhát viselt, és az arca is meglehetősen szurtos volt. Úgy nézett ki, mint valami vásott kölök, pedig talán már harminc is elmúlt. A leginkább gyanút keltő azonban a tekintete volt, amit Öcsi csak egy pillanatig tudott megfigyelni, de az is pont elegendőnek bizonyult, hogy átmenetileg lemondjon a fagylaltozás örömeiről.
Az illető egyszer csak megtorpant, körülnézett, aztán gyakorlott mozdulatokkal átvetette magát az egyik ház kerítésén.
Öcsi egy vaskos platánfa törzse mögött lapulva konstatálta:
– Jóska bácsi és Aranka néni háza. Mit akar ott ez az ember? Nem az unokájuk, hiszen őt megismerném. És különben is… ez egy betörés, ehhez kétség nem férhet!
Amikor idáig jutott a gondolatmenetben, Öcsi szíve vadul kalapálni kezdett. Most aztán mitévő legyen? Szaladjon el a két rendőrért? És ha a betörő kereket old addig, amíg ő megtalálja és a helyszínre irányítja a járőröket? Akkor maradjon itt, és figyeljen? De mi lesz, ha a betörő észreveszi, és esetleg verekedésre is sor kerül…?
Öcsinek ekkor szöget ütött a fejében valami. Miért nem ugat Jóska bácsiék kutyája? Hol lehet Bundás? Lehet, hogy ez az elvetemült gazember meg akarja mérgezni?
Most már biztos volt benne, hogy nem megy a rendőrökért, hanem a betörő után mászik a kertbe. Úgy érezte, ez a kötelessége, de nem volt boldog ettől a gondolattól. Amikor megindult a kerítés felé, minden ízében reszketett.
– Csak semmi pánik, az igazság a te oldaladon áll – biztatta magát.
Amikor felmászott a kőkerítés tetejére, először szemrevételezte a kertet. Sem a behatolónak, sem a házőrzőnek nem volt nyoma benne. Felhúzta magát egészen, de majdnem visszaesett, annyira remegett a lába.
Eszébe jutottak tornatanárának szavai, aki mindig ostorozta őt testnevelés órákon, mert szerinte ügyetlenül mászott kötélre és rúdra egyaránt.
„Ernő bácsinak igaza volt. Többet kellett volna gyakorolnom” – ismerte el magában Öcsi, de most nem volt idő sem a sopánkodásra, sem a múlt elszalasztott lehetőségein való merengésre.
Leugrott a kerítés túloldalán a gyepre, és egy darabig meglapult az egyik rózsabokor mögött. A szíve a torkában dobogott, a fejében pedig úgy lüktetett valami, mintha egy dzsesszdobos költözött volna a dobhártyája közvetlen közelébe. Azt gondolta, olyan zajjal mászott át a kerítésen, hogy azt biztosan meghallotta a betörő… No de hol lehet Bundás, a derék házőrző?
Ebben a pillanatban üvegcsörömpölés hallatszott a ház mögül. Öcsi azonnal levonta a következtetést: a gazfickó betörte a szuterén ablakát, és ott hatol be az épületbe. Ez a gondolat kissé megnyugtatta. Az előző pillanatban még úgy érezte, talán les rá valahonnan a gyanús külsejű egyén, és bármelyik percben rávetheti magát. Most azonban tudta, hogy időt nyert, és végre biztos lehetett benne, hogy az illető hol tartózkodik éppen.
Óvatosan átlopakodott a kerten, a kutyát keresve. Végül megtalálta a láncot, amihez Aranka néniék akkor szokták kikötni a kutyát, ha ismeretlen vendég látogat a portára. Csakhogy a lánc végén a nyakörv üres volt.
