Mi tagadás, Gergőt alaposan letaglózta a hír.
– Csak nincs valami baj? – kérdezte halkan, de így is nehezen tudta palástolni rémületét.
A szakállas férfi gyanakodva végigmustrálta a tejfelesszájú vendéget, majd megkérdezte:
– Te vagy az a fiatalember, aki sohasem iszik alkoholt?
– Én volnék – bólintott Gergő büszkén, és bemutatkozott.
Kocsmárosok általában ritkán örülnek olyan vendégnek, aki bevallottan absztinens, ám ez esetben az Almási fiú úgy érezte, mintha valamiféle rokonszenvet sikerült volna kiváltania bejelentésével.
– Anna sokat mesélt rólad – bólintott a férfi a pult mögött, aztán ő is bemutatkozott: – Detki László vagyok, Anna apukája.
Gergő azt remélte, a dolgok ilyetén alakulása folytán végre bővebb információhoz juthat a lány egészségi állapota felől, és az édesapa csakhamar el is mesélte a szanatóriumba utazás okát:
– Anna a napokban átesett a kötelező tüdőszűrésen. Komoly baj hála Istennek nincsen, de az orvos azt javasolta, egy ideig kerülje a füstös helyeket. És hát, ugyebár egy kocsmáról nem lehet azt mondani, hogy ne lenne épp eléggé füstös hely.
Gergő körbetekintett a helyiségen. Egy tucatnyi ember üldögélt az asztaloknál, és bizony majdnem mindegyikük dohányzott.
– Van valami, amit nem értek – vallotta be az Almási fiú. – Úgy tudom, január elsejétől a szórakozóhelyeken is tilos a dohányzás. Most meg már februárt írunk, mégis majd’ minden vendég fesztelenül füstölög. Sehol egy tiltó tábla, egy felirat. Akkor hogy is van ez, Laci bácsi?
– Áprilisig szól a türelmi idő. Addig, ha ellenőriznek is, büntetést nem szabnak ki – magyarázta a kocsmáros. – Ha sikerül kihúznunk tavaszig, akkor megnyitjuk a kerthelyiséget, és onnantól kezdve idebenn nálunk is tilos lesz a dohányzás.
Gergő szíve újra csak elszorult:
– Ez egyúttal azt is jelenti, hogy Anna áprilisig nem tér haza a szanatóriumból?
– Két hétre szól a beutaló, utána hazajön.
– És újra munkába fog állni?
– Muszáj lesz neki.
– Ezen a füstös helyen? Az orvos tanácsa ellenére?
A kocsmáros némán széttárta a karját, mintha csak azt mondta volna: „ez van, öcsi, ezt kell szeretni”.
Gergő elfordult. Csupa barátságtalan gondolat kavargott a fejében, és nem szerette volna, ha a hirtelen támadt ellenszenv leolvashatóvá válik az arcáról. Úgy vélte, ez a hozzáállás akkor is elfogadhatatlan lenne, ha a kocsmáros az alkalmazottjáról beszélne, na de hát az ég szerelmére, Anna nem csupán az alkalmazottja, hanem a tulajdon lánya!
– Legalább a szellőztetést kellene sűrűbben alkalmazni – nyögte ki végül, mielőtt túl hosszadalmasra nyúlt volna a csend.
– Ingem-gatyám rámenne a fűtésre – siránkozott a kocsmáros. – Van fogalmad róla, mekkora gázszámlát hozott a postás a múlt hónapban is? Pedig ez a tél még az enyhébbek közül való.
Az Almási fiút e percben csekély mértékben foglalkoztatták időjárási kérdések, holmi fűtésszámlákról nem is beszélve. Legszívesebben körbejárt volna a helyiségben, és minden vendégnek kipöckölte volna a szájából a füstölgő bűzrudacskát. Sőt, a fantáziájában már az a kép is kirajzolódott, ahogy egy méretes poroltó segítségével bírja jobb belátásra a dohányzó vendégeket.
– Azért az ebédet itt hagynám – jegyezte meg végül. – Jó étvágyat hozzá – nyújtotta át az ételhordót, nem egészen őszinte arckifejezéssel. Ám a kocsmáros ezt nem vette észre, örömmel köszönte meg a kedves figyelmességet.
Gergő ezek után újra a faluház felé vette az irányt. Elhatározta, hogy mindenképpen utánanéz az interneten ennek a bizonyos rendeletnek. S bizony – hogy stílszerűek legyünk – nem is csalta meg a szimata, hamarosan érdekes tényekre bukkant a törvénykezési hírek dzsungelében.
Amint összegyűjtötte a dohányzási tilalomra vonatkozó híreket, Gergő kinyomtatta a jegyzeteit, és a papírlapokkal a kezében visszaindult a kocsmába.
A tulajdonos ezúttal már túláradó jókedvvel fogadta:
– Szenzációsan főz a nagymamád, fiam! Add át neki szívből jövő gratulációmat és köszönetemet.
Az Almási fiú nem sértődött meg, amiért nem nézték rögtön konyhaművésznek, de azért igyekezett tisztázni a szerzői jogokat:
– Át fogom adni az üdvözletét nagymamámnak, de szeretném leszögezni, hogy az ebéd az utolsó morzsáig az én kezem munkája.
A kocsmáros akkora szemeket meresztett, hogy a nagy szakálla mögött úgy festett, mint valami ámuldozó Mikulás.
– Csakugyan? – fakadt ki belőle a kérdés. – Nagyon finom volt. Komolyan mondom, ha vendéglőm lenne, most azonnal felvennélek a konyhára.
– Köszönöm a dicséretet, de inkább megmaradok az asztalos szakmánál – feszengett Gergő. – Hagyjuk ezt a témát, mert most olyasmit fogok mondani, amitől valószínűleg elmegy Laci bácsi étvágya. A dohányzási tilalommal kapcsolatos hírekről van szó. Egészen konkrétan arról, miszerint a türelmi idő nem egyenlő azzal, hogy szabad a vásár a füstölgés terén.
Azzal meglobogtatta a papírlapokat, és nyomban idézni is kezdett a hírekből:
– Az egyik honlapon ezt olvastam: „A bírság összege 25 ezertől 50 ezer forintig terjed, de az az intézményvezető, aki nem tett meg mindent a jogszabály betartatása érdekében, akár 2,5 millió forintig terjedő egészségvédelmi bírsággal is sújtható.”
– Ez itt nem egy intézmény, hanem egy vendéglátóipari egység – vágott közbe a kocsmáros.
Gergő folytatta:
– A dohányzási tilalom betartását az ÁNTSZ ellenőrzi, megsértése esetén egészségvédelmi bírságot szab ki. Az államigazgatási szerv a szabályok szerint eltekinthet a bírság kiszabásától, ha az intézmény vezetője vagy üzemeltetője a tilalmat megsértőt felszólította a dohányzás befejezésére, vagy ha ennek nem tesz eleget, az intézmény elhagyására.
Mire az Almási fiú felolvasta az összes kijegyzetelt idézetet, sikerült alaposan ráijesztenie a tulajdonosra. Ha a krónikás az imént úgy jellemezte a szakállas kocsmárost, mint ámuldozó Mikulást, akkor ezen a ponton azt a hasonlatot kell használnia: a tulajdonos e percben úgy festett, mint egy rémült Mikulás.
– Mit tegyek? Mit tegyek? – járkált fel és alá a pult mögött, a füle tövét vakarászva.
Gergő fel nem foghatta, hol itt a probléma:
– Nem bonyolult – jegyezte meg. – Ki kell tenni egy „Dohányozni tilos!” táblát, és kész.
– Ez nem ilyen egyszerű. Ha betartom a törvényt, és megtiltom a dohányzást, akkor elmaradnak a vendégek. Magad is láthatod, aki leül itt egy-egy sörre vagy egy pohár borra, az elszívja mellé a cigarettát is. Van, aki még pipára is gyújt.
Gergő részvétlen arccal hallgatta az előadást, erre a kocsmáros egyenesen siránkozásra váltott:
– Ha kiteszem a tiltó táblát, akkor egyúttal egy másikat is mellé tehetek, mégpedig azt, hogy csőd miatt zárva. Ha ugyanis elmaradnak a vendégek, akkor lehúzhatom a redőnyt. Üdítőitalok és csokoládék eladásából nem fogok tudni megélni.
– De hát Mátraszederkény nem egy világ végi kis falu – vetette közbe Gergő. – Nem hallottak az emberek erről a törvényről?
– De hallottak, csakhogy azt mondtam nekik, áprilisig türelmi idő van érvényben – ismerte be a tulajdonos. – Ha most visszakozok, akkor rám fognak haragudni.
– Na és aztán? – értetlenkedett tovább az Almási fiú. – Legfeljebb egy darabig morcos arccal fogják meginni a sörüket.
– Csakhogy a borravaló elmarad – mutatott rá a kocsmáros –, márpedig az teszi ki a bevétel jelentős részét.
