Gergő hebegett még egy sort, megpróbálván bizonygatni az ártatlanságát, miszerint ő csupán véletlenül lett fültanúja Ákos és apa beszélgetésének, de csekély megértésre talált hallgatósága soraiban. A családfő meg is szánta kissé középső fiát, és hogy véget vessen a kínos jelenetnek, magához ragadta a szót:
– No, gyermekeim, meghallgattam előterjesztéseiteket, most pedig elmondom, milyen lehetőségek állnak előttünk: nos, a kocsi nagygenerálozásáról, pláne újabbra cseréléséről szó sem lehet. Ez tehát kipipálva. A számítógéppel kapcsolatos problémátokat viszont komolynak ítélem, de azt gondolom, ez külön anyagi befektetés nélkül is megoldható, így aztán a jövőben szigorú beosztás szerint fogjátok használni a masinát, amitől eltérni csak különösen indokolt esetben lesz lehetséges. A fiúszoba állapota megítélésem szerint is aggasztó, így hát indítványozom, hogy a jövő hét végén fessétek ki. Egy vödör festékre valót azért még ki tudunk szorítani a családi költségvetésből… Nos, van valakinek kérdése?
A három Almási csemete elképedve hallgatta az atyai szónoklatot, s közben mind határozottabban olvadt le a mosoly az ábrázatukról. Végül egyiküknek sem akadt kérdése, hanem nagy szomorúan elindultak a szobáik felé.
– Hát ez hihetetlen! Nemhogy pénz nem üti a markunkat, de még dolgozhatunk is – morgott félhangosan Gergő, amikor már hallótávolságon kívül tudta a szüleit.
– Elképesztő! – kontrázott rá Hugi is. – Apa pont úgy beszélt, mint azok az ostoba politikusok a parlamenti közvetítésekben.
– Nekem is épp ez volt a benyomásom – bólogatott Gergő, de a húga egyszeriben távolodni kezdett a közös platformtól:
– Neked köszönhetjük az egészet! – támadt neki a bátyjának. – Egyáltalán minek hozakodtál elő a témával? Sőt! Miért kellett hallgatóznod? Ha nem teszed, most a világon semmi bajunk nem lenne.
Gergő hirtelen nem tudott mit felelni a neki címzett interpellációkra, így hát csak magában dohogott. Nem így Öcsi:
– Na, ebből sem lesz közös frakció – jegyezte meg mosolyogva, mert ő a szíve mélyén azért nagyon örült annak, hogy egy hét múlva hófehéren ragyognak majd a fiúszoba falai.
Azonban később úgy alakult, hogy mégis ő lett az, aki ellenvetéssel élt a fehér színnel kapcsolatban. Két napra rá így szólt a többiekhez a családi vacsora után:
– Képzeljétek, olvastam egy nagyon érdekes cikket a színdinamikáról. Röviden arról van szó, hogy ha valamilyen hideg színnel festjük ki a falakat, mint például a világoskék, akkor tágasabbnak fogjuk érzékelni a helyiséget. Viszont ha meleg színnel, mint mondjuk bordó, fűzöld vagy barna, akkor épp ellenkezőleg: a tér kissé szűkebbnek fog tűnni az érzékszerveink számára.
Gergő nem is Gergő lett volna, ha a maga sajátságos stílusában nem köt bele az öccsébe:
– Mi ez a többesszám? Hogyhogy „érzékszerveink”? Én csak a szememmel szoktam érzékelni a falakat, nem tapogatom, pláne nem nyalogatom őket – jegyezte meg gunyorosan, de rögtön leolvadt a vigyor az ábrázatáról, amikor Hugi is beleszólt a társalgásba:
– No, azért a füledet néha-néha rátapasztod a falra, főleg akkor, amikor hallgatózol – pirított rá a bátyjára, mire az elhallgatott. Öcsi viszont újabb szempontot terjesztett elő:
– És még azt is olvastam, hogy a meleg színektől kicsit melegebbnek érezzük a hőmérsékletet a helyiségben, a hideg színek miatt pedig pár fokkal hidegebbnek. Ha tehát most valamilyen meleg árnyalattal festenénk ki a szobát, akkor még akár a fűtés költségein is spórolhatnánk.
– Fiam, azért azt nem gondolhatod komolyan, hogy minden tavasszal és ősszel kifestjük a szobát, az éppen aktuális időjárásnak megfelelően – mondta az édesapjuk.
– Pedig milyen remek is volna! – incselkedett tovább Gergő. – Tavasszal kimázolnánk világoskék festékkel a falakat, ettől aztán úgy kitágulna a tér, hogy vennünk kéne még egy szekrényt a szobába.
Végül aztán Öcsi hiába terjesztette a szerettei elé a színdinamika témakörében gyűjtött – egyébiránt valóban érdekes – ismereteit, a végső döntés értelmében a fiúszoba falának megszavazott szín a fehér maradt. Így aztán a következő hétvégén a család férfitagjai kihordták a bútorokat a szobából, kivéve a szekrényeket, amiket a helyiség közepén összetoltak.
– Most pedig ezzel a nylonnal le fogjuk takarni a szekrényeket – szólt a családfő –, utána pedig alul szigetelőszalaggal leragasztjuk, hogy ne mehessen alá a por.
– Miféle por? – csodálkozott Öcsi. – Nem a festéktől kell óvni a bútort?
– Attól is, de körberagasztani elsősorban a por miatt szükséges.
– De miből gondolod, apa, hogy akkora port fogunk csinálni a festéssel? – csatlakozott az öccséhez Gergő is.
– A festéssel nem is, de a munkafolyamatot csiszolással fogjátok kezdeni – felelte Almási Károly, majd gyorstalpaló oktatásban részesítette a gyermekeit, miért is fontos a festés megkezdése előtt a munkafelület alapos megtisztítása. Végül pedig három porálarcot húzott elő, aztán magukra hagyta a csemetéit.
Gergő, Öcsi és Hugi ezek után már nem túl nagy elragadtatással kezdtek hozzá a munkához, mert a „művészi” jellegű pingáláshoz mindannyiuknak több kedvük lett volna, mint a „prózai” jellegű tevékenységhez a csiszolóvászonnal. Így hát, mire végeztek a falfelületek megtisztításával, már a festés sem tűnt úgy számukra, mint ami mókás foglalatosságnak ígérkezik.
Szombat estére kisebbfajta vita is kialakult köztük, mégpedig abban a tárgyban, hogy ki mekkora teljesítménnyel járult hozzá a szoba jelenlegi állapotához.
– Én már kétszer végigmázoltam az egyik hosszabbik falat, plusz egyszer a rövidebbet. Minden kétséget kizáróan én vezetek a munkaversenyben – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Gergő, nem is sejtve, milyen rossz emlékű kifejezést használt éppen.
– Álljon meg a menet! – vágott közbe harciasan Hugi. – Te azt a rövidebb falat festetted le, amelyiken az ablak van. Én viszont azt, amelyiket teljes egészében végig kellett mázolni, úgyhogy nem hiszem, hogy bármiben is vezetnél.
Öcsi szomorúan megjegyezte:
– Nem hittem volna, hogy a végén matematika házi feladatot is magába foglal majd a tevékenységünk. Mert ahogy elnézem, a végén geometriai területszámítással fogjuk tölteni az időt két festés közt, amíg a falak száradnak.
Gergő felnevetett:
– Mégiscsak jobb lett volna, ha elfogadjuk Öcsi ötletét. Persze, egy kicsit továbbfejlesztve. Ha mindannyian más-más színnel festettünk volna, akkor most pontosan lemérhetnénk, hogy ki hol tart.
– Na, az gyönyörű eredményre vezetett volna, nem mondom – csóválta meg a fejét Hugi. – Te pirossal, Öcsi kékkel, én meg sárgával festettem volna, a szoba meg most úgy nézne ki, mint valami elvarázsolt kastély, vagy a bohócok öltözője a Fővárosi Nagycirkuszban.
Gergőnek szemmel láthatóan megindították a fantáziáját húga szavai:
– Sőt, ahol a piros és a kék összeért volna, az lila lenne, ahol a kék és a sárga, az meg zöld.
Öcsi egyre csak a fejét fogta:
– Ez már fizika, abból is a szín- és fénytan. Miért akarjátok az összes tantárgyat belekeverni? Azt hittem, a hétvége arra való, hogy olyankor ne is gondoljon az ember az iskolára.
Hugi és Gergő azonban ekkor már egymás szavába vágva, hahotázva álltak elő az újabb és újabb ötletekkel:
– Végül is testnevelésnek sem rossz a létrán való föl-le mászkálás, és ha közben nótázunk is, akkor az ének-zene tantárgyat is kipipálhatjuk.
– Sőt, ha az egyik falra versidézeteket festünk, a másikra meg térképeket, akkor a magyar, a földrajz és a történelem is…
A nagy nevetésnek az vetett véget, hogy az édesapjuk bement a szobába osztályfőnöki órát tartani…
