– Hogyhogy mi lesz holnap vagy holnapután? – háborgott Gergő, majd újfent elvigyorodott: – Regisztrálom magam egy másik pókeres honlapon, ahol majd megint megdobnak indulásként öt dollárral, és azzal hátha nagyobb szerencsém lesz.
– Gondolkozz már el egy kicsit! – emelte fel a hangját Ákos. – Szerinted miért úgy működik ez a rendszer, ahogy? Szerinted a két szép szemedért vágnak hozzád induló tőke gyanánt öt dollárt? Szerinted azok, akik ezt a pókeres honlapot üzemeltetik, valami jótékonysági egylet felkent bajnokai? Nem, kisöcsém. Ezek kérges szívű, kőkemény üzletemberek, akik öt dollár befektetésre ötvenet, ötszázat meg ötezret remélnek nyereségként. Pontosan tudják, hogy a játékosok, miután elveszítették az ajándék zsetonokat, mélyen bele fognak nyúlni a saját zsebükbe. És egyáltalán nem érdekli őket, honnan teremtik elő a pénzt a játékosok, és kinek a szájától kell megvonniuk a falatot emiatt.
– Engem ez a veszély nem fenyeget – jelentette ki magabiztosan Gergő. – Semmiféle számlám nincs, ahonnan át tudnék utalni nekik, pláne nem olyan, amelyiken a megtakarításomat valutában őrizgetném.
– Úgy látom, mindössze a lényeget nem érted – sóhajtott fel Ákos, a beszélgetés folyamán immár sokadjára. – A cél az, hogy rákapj a játékra, és szép lassan, szinte észrevétlenül a szenvedélyeddé váljon. Onnantól kezdve pedig már édesmindegy, hogy egy internetes honlapon pókerezel, vagy egy kaszinóban, netán egy füstös lebujban. És az is teljesen mindegy, hogy forintban úsztatod-e el a nehezen megkeresett pénzedet, vagy előtte átváltod valutára. A lényeg az, hogy pontosan úgy cselekedj, ahogy a szerencsejátékból busás hasznot húzók ezt elvárják tőled.
No persze, értem én, hogy ez most nagyon divatos. A csapból is a póker folyik. Játszik a popsztár, a híres sportoló, a fotómodell, az egykori valóságshow-szereplő, a tévés személyiség, a bukott politikus meg a rádióriporter. Játszik az álszent sztárvilág manapság celebnek nevezett összes perc-emberkéje. A hozzád hasonló, igencsak befolyásolható fiatalok pedig azt mondják maguknak: Nahát, ez milyen menő! Hiszen ha Csucsu, Dodó meg Lala is játszik, akkor a póker nyilván jó dolog. Izgalmas és nagyvilági, hogy ne mondjam: trendi. Hát akkor miért ne játszanék én is?
Épp ez a leggyűlöletesebb ebben az átkozott jelenségben. Azt sugallja, hogy aki nem ismeri minimum a póker szabályait, az csak egy unalmas, szürke, csökött személyiség lehet, akinek nincs helye a csillogó-villogó társasági életben. Aki viszont játszik, az pont olyan menő, nagyvilági és sikeres lehet, mint az imádott sztárjai és példaképei… De pontosan akkor kell a legerősebben ellenállnunk a kísértésnek, amikor az a leginkább fenyeget bennünket.
– Nemcsak híres emberek játszanak – vetette közbe Gergő. – Engem különben sem érdekel, hogy ezek az úgynevezett celebek pókereznek-e vagy sem. De az már nagyon is elgondolkodtató, amikor bemutatnak egy egyszerű egyetemista srácot, titkárnőt vagy autószerelőt, akik nagy pénzre tettek szert ezzel a játékkal.
– Na persze, ilyen is van, nem vitatom. Egyszer kijöhet a lépés bárkinek. De hány emberből egynek? Ezerből? Százezerből? Millióból? Naná, hogy őket kapja fel az átmeneti és kétes értékű hírnév, velük foglalkozik a média, nem pedig azokkal a tízezrekkel, akiknek mind ugyanaz a sorsuk: az utolsó fillérjüket is elbukják ennek az ostoba szenvedélynek köszönhetően… Lottó ötöst talán milliók szoktak nyerni?
De mondok egy érzékletesebb példát: emlékszel arra a tudósításra, amit a minap láttunk a híradóban? Tudod, arról a lengyel kislányról szólt, aki kizuhant a negyedik emeletről, de a csodával határos módon megúszta ezt a hátborzongató kalandot. Hála Istennek életben maradt, és az ijedségen kívül más baja nem esett. Nos, szerinted hány ember élt már túl hasonló zuhanást? És ha azt látnád, hogy a barátod kalandvágyból ki akarná vetni magát a negyedik emeleti ablakból, mit mondanál neki? Csak tegye bátran, hisz annak a lengyel kislánynak is sikerült túlélnie anélkül, hogy a haja szála is meggörbült volna? Vagy inkább visszarángatnád a párkányról, és minden erőddel megpróbálnád lebeszélni az efféle hajmeresztő ostobaságokról?
– Hülye példa – dünnyögte Gergő. – Továbbra is úgy érzem, hogy túldramatizálod a helyzetet. Jó, hogy ki nem mész a térre egy sodrófával, és szét nem csapsz a nyugdíjas bácsik között, akik ötforintos alapon ultiznak a betonasztal körül.
– Ha az enyémet hülye példának minősíted, akkor mit mondjunk a te szavaidról? – kérdezte higgadtan Ákos. – Szerinted túldramatizálom a helyzetet, én meg úgy gondolom, inkább te vagy az, aki megpróbálja elbagatellizálni. Azt állítod, ez nem is szerencsejáték, mert sokkal inkább ész meg logika kell hozzá. Pedig ha így lenne, a kaszinókban egyenesen be is tiltanák a pókert. Azt állítod, nem pénzre játszol, mert egyáltalán nem a nyeremény érdekel…
– Ez így is van!
– Na jó, akkor kérdezek én tőled valamit. Ha téged valóban nem a nyeremény érdekel, akkor miért éppen pókert játszol? Miért nem, teszem azt, kanasztát?
– Olyat még nem láttam az interneten.
– Jaj, ugyan már! – nevetett fel gúnyosan Ákos. – Akkor játsszál pasziánszot. Ahhoz még internet sem kell.
– Mindig is díjaztam a humorodat – motyogta Gergő, és a bátyja hirtelen nem tudta eldönteni, hogy most éppen gúnyolódik, vagy hízelegni próbál. Ez egyelőre nem derült ki, mert Gergő minden átmenet nélkül a kezébe temette az arcát, és így sajnálkozott:
– Jaj, miért is kellett neked meglátnod, hogy mit csinálok?
– Isteni gondviselés, hogy időben észrevettem – jegyezte meg Ákos.
– Tudod, a humorodat valóban díjazom – emelte föl a fejét Gergő –, de az néha elviselhetetlen benned, hogy mindenkinél okosabbnak hiszed magad, és mindig te akarod megmondani, mi a helyes, és mi nem.
Ákos most már komolyan kezdett kijönni a béketűrésből:
– Na idefigyelj! Ha nem tűnt volna fel, nekem ez a munkám. Minden hétköznap reggeltől késő délutánig olyan emberekkel foglalkozom, akik a játékszenvedély rabjai. Nekem hiába okoskodsz, kutyafülét nem tudsz erről az egészről. Csak ülsz a számítógép előtt, és lesed a lapjárást. Én meg eközben odabenn az intézetben egy olyan emberrel beszélgetek, akit már kitagadott az egész családja, mert nem bírták elviselni, hogy az egész fizetését kártyára költi, és ha az elfogyott, akkor meglopja apját-anyját, és a gyerekét is csak azért kíséri el nagy néha iskolába, hogy elvehesse a tízóraiját, mert neki már vizes zsemlére sem futja.
Na persze, tudom én azt, hogy te egy zseni vagy, te mindenféle kísértésnek ellen tudsz állni, téged soha, semmiféle szenvedély nem keríthet hatalmába! Tudsz te magadra vigyázni, elvégre nagy fiú vagy már. Csak hát tudod mi az érdekes? Az, hogy az osztályunk tele van ilyen nagyokosokkal, akik mind ezt képzelték magukról.
Tudod, van egy betegem, aki pontosan úgy kezdte, mint te. Azt gondolta, kipróbálja ezt az internetes fogadást, hátha egy kicsit ki tudja egészíteni a zsebpénzét, amit a felesége szerinte túlságosan szűkösen mért számára. Az első apró sikerek után azonban vérszemet kapott, és már nem volt számára megállás. Mára ennek az embernek már nincs fedél a feje fölött, és sem a felesége, sem a gyerekei nem látogatják, mert nem tudják neki megbocsátani, hogy az egész családi vagyont kockára tette.
És olyan emberrel találkoztál-e már, aki végső kétségbeesésében és pénztelenségében a saját szerveit próbálta meg áruba bocsátani egy kórházban?… Nem?… No, akkor addig ne akarj nekem kiselőadást tartani a póker és az egyéb szerencsejátékok társadalmi veszélytelenségéről.
Tudod, ha nem lenne tilos, legszívesebben bevinnélek az intézetbe, és beültetnélek az íróasztal mögé, amikor ezek a szegény ördögök a nyomorúságukról mesélnek. De ez sajnos nem lehetséges. Pedig akkor talán leolvadna ez a magabiztos mosoly az ábrázatodról, és átvenné a helyét a rémült döbbenet…
Gergő arckifejezésén pontosan látszott, hogy a legcsekélyebb kedve sem volna egy efféle tanulmányúthoz, azonban Ákos arca is megváltozott hirtelen, mert körvonalazódni kezdett a fejében egy különös terv, amiről egyelőre maga sem tudta eldönteni, hogy vakmerőnek vagy inkább zseniálisnak értékelje-e.
