– Sokáig kotlasz még a gépnél, öcskös? – kérdezte Ákos a számítógép előtt ülő Gergőtől.
A legidősebb Almási fiú, mi tagadás, kezdett kissé ideges lenni. Az este folyamán most szólt rá harmadjára nagyobbik öccsére, jelezvén, hogy a másnapi munkájával kapcsolatban meg kellene néznie valamit az interneten, de Gergő hol a füle botját sem mozgatta, hol meg mindenféle fontos és halaszthatatlan dolgot sejtető kifogásokkal hozakodott elő. Ákos pedig nem sejtette, hogy nemsokára lesz ő még sokkal ingerültebb is, amikor arra kell majd rádöbbennie, hogy az öccse személyében úgymond házhoz jött némi pszichológusi munka, ráadásul a nem túl egyszerű fajtából.
Amikor már negyedjére dörrent rá Gergőre, amaz így válaszolt:
– Jaj, nehogy pont most szálljak már ki, amikor két ászt kaptam osztáskor! Mit türelmetlenkedsz? Be vagy sózva? Mindjárt átadom a gépet, aztán azt csinálsz vele, amit akarsz.
Ákosnak a feje búbjáig szaladt a szemöldöke, és most már elfutotta a méreg. Nézzenek már oda! Hát mi történik itt? Ő könyörög, hogy hadd dolgozhasson egy kicsit a gépen, mire kiderül, hogy az öccse azért nem akarja odaengedni, mert játszik? Hát ez lenne az a fontos és halaszthatatlan dolog?
Az ám, de mit is játszik?… Mi az, hogy „két ász”, meg „osztás”?…
Odalépett Gergő mögé, a monitorra vetette a tekintetét, és immár semmi kétsége nem maradt. Most már nemcsak a düh futotta el, hanem az ijedtség és az aggodalom is. De megpróbált higgadtságot erőltetni magára, és egyelőre közömbös hangon jegyezte meg:
– Szóval pókerezel…
Gergő fel sem pillantott, büszkén válaszolta:
– Úgy ám! Momentán szó szerint, mert minden esélyem megvan rá, hogy ász pókerem legyen.
– Aztán kikkel játszol? – érdeklődött továbbra is higgadt modorban Ákos.
– Egy belga és egy szingapúri fickóval – jött a felelet. – Látod, ezért nagy dolog a technika, bátyókám! Anélkül kopaszthatom meg ezt a két pasast, hogy valaha is találkoznom kéne velük… Na, én most emelem a tétet, aztán meglátjuk, ki bírja tartani, és ki nem…
– Pontosan mit értesz az alatt, hogy megkopaszthatod őket?
– Jaj, azt csak úgy mondtam! Természetesen nem igazi, hanem úgymond virtuális zsetonokkal játszunk, de ha nyerek, akkor az internetes játékszervező jóváír nekem öt dollárt, amivel már beszállhatok akár egy igazi partiba is! És amit ott nyerek, az már valóban és igazából az enyém lesz, és bármikor elküldik nekem, amikor csak a kifizetést kérem!
Ákos egyszerre úgy érezte, képtelen türtőztetni magát. Elfutotta az indulat, és ellenállhatatlan késztetést érzett rá, hogy egy hirtelen mozdulattal egyszerűen kikapcsolja a gépet. De aztán végiggondolta, milyen következményei lehetnének ennek a későbbi beszélgetésre nézve, amit mindenképpen meg akart ejteni a fivérével. Erőt vett magán, leült egy fotelbe, és rezignált arckifejezéssel végighallgatta Gergőt, aki jó negyed órán keresztül egyik partit kommentálta a másik után, míg végül dühösen felpattant:
– Ezt nem hiszem el! Bejött neki a pikk dáma a végén! Ez nem lehet igaz!
– Nocsak, mi történt? – érdeklődött Ákos, mint akit tulajdonképpen nem is nagyon érdekel a dolog, csak éppen szendergésből riadt fel.
– Kiestem. Betoltam az összes zsetonomat, de a szingapúri pasasnak kedvezett a szerencse – magyarázta elkeseredve Gergő, aztán nagyvonalúan intett: – Tied a gép, mára nekem elegem volt ebből.
Aztán csodálkozva konstatálta, hogy Ákos kikapcsolja a számítógépet, és fel-alá kezd járkálni a szobában. Ahogy Gergő a bátyja arcát vizslatta, már kezdett rosszat sejteni. Az első kérdést hamarosan meg is kapta:
– Mondd csak, mióta hódolsz ennek a szerencsejáték-szenvedélynek, öcskös?
– Miféle szenvedélyről beszélsz? – kérdezett vissza Gergő.
– Na ne mondd nekem, hogy teljesen ismeretlen számodra ennek a szónak a jelentése – emelte föl a mutatóujját Ákos. – Szóval, azt szeretném megtudni, mióta hódolsz ilyen szenvedéllyel ennek a szerencsejátéknak.
– Már miért lenne ez szerencsejáték?
Ákos lerogyott egy székre, és fásultan a kezébe temette az arcát:
– Így nehezen fogunk előrejutni, ha minden egyes szavamhoz értelmező kéziszótárt kell mellékelnem.
– Én csak arra céloztam, hogy ez nem szerencsejáték – magyarázkodott Gergő. – Vagy legalábbis csak részben. Sokkal nagyobb szerepe van a tudásnak és a tapasztalatnak. Aztán kell még hozzá logikai készség, empátia, koncentrációs képesség és még egy csomó…
– Ismerek ezer és egy olyan játékot, ami a pókernél sokkal veszélytelenebbül fejleszti a logikai készséget és a koncentrációt, ami pedig a szerencsefaktort illeti, meg se próbáld nekem bemesélni, hogy bármiféle ráhatásod van arra, milyen lap fog következni a pikk dáma után.
– Más sportágakban is van szerepe a szerencsének. Sőt, mindegyikben! – replikázott Gergő. – Ott van például a foci. Ha a labda megpattan egy fűcsomón, vagy éppen megtolja egy kicsit a szél a levegőben, akkor…
– …akkor nem történik semmi végzetes – fejezte be a mondatot Ákos. – Ha focizol a barátaiddal, és netán rosszul pattan meg a labda egy fűcsomón, vagy éppen megtolja a szél a levegőben, attól még nem lesz oda a félhavi kereseted. Legfeljebb kikap a csapatod. Szépen elbúcsúzol a sporttársaktól, bosszankodsz egy sort, aztán hazajössz, és lehűtöd magad egy frissítő zuhannyal.
– Szokás szerint drámaira szeretnéd venni a figurát, úgy érzem – próbálkozott Gergő egy gunyoros félmosollyal. – Figyelj, bátyó, én megértem, hogy imádod a pszichológiát, és nagyon tisztellek érte, hogy ennyire odavagy a hivatásodért, komolyan mondom…
– …Ne hízelegj, mert most egyáltalán nem vagyok rá fogékony…
– …de azért mégse kéne hazahoznod a munkát, vagy ha mindenáron valamelyik családtagodon akarod gyakorolni a mesterségedet, válaszd inkább az ikreket – javasolta Gergő.
Ákost egy percre elnémította ez a fajta szemtelenség, aztán nagyot sóhajtott, és rezignáltan megszólalt:
– Nézd, kisöreg, én az intézetben mindennap tucatszám találkozom olyan emberekkel, akik mára már egyáltalán nem tartják olyan viccesnek, hogy egy ezerszer elátkozott szenvedély tönkretette az életüket. Hidd el, nem túl felemelő dolog nap mint nap félresiklott és már-már kilátástalan emberi sorsokkal szembesülni. Eszem ágában sincs hazahozni semmiféle fásult hangulatot, arra bőven elég nekem a napi nyolc-tízórás munka az intézetben. Ahhoz meg aztán végképp nincs kedvem, hogy a családom körében is a hivatásomat gyakoroljam, főleg akkor nem, ha szerencsejáték-szenvedélyről van szó.
Gergőnek hirtelen leolvadt az arcáról a vigyor. Aztán gondolt egyet, és elkezdte megjátszani a sértődöttet:
– Akkor se beszélj így rólam, mintha egy lennék az ápoltjaid közül! Állandóan a szerencsejáték fogalmát emlegeted, de tudtommal a szerencsejátéknak az a legfőbb ismérve, hogy pénzre játsszák. Na, hát én egy fillért sem költöttem arra, hogy az interneten pókerezzek, ebből következik, hogy nem is lehetek szerencsejátékos. Pláne nem szenvedélyes. Elhiszem, hogy a munkahelyeden sok olyan mukit láttál, akinek elúszott a fél vagyona, mert olyan meggondolatlan volt, hogy pénzre játszott, de az a gyanúm, valami szakmai ártalomból kifolyólag engem is azonosítasz velük. Ezt pedig kikérem magamnak… És egyáltalán: milyen félhavi fizetésről beszélsz? Én még nem dolgozom, keresetem sincs, tehát nincs is mit szerencsejátékra költenem. De biztos lehetsz benne, hogy ha lesz pénzem, akkor nem ilyen marhaságokra fogom elherdálni. Ez egy ingyenes játék, ha nem tűnt volna fel neked. Egyetlen fillért sem invesztáltam bele.
– Egyelőre nem – bólintott Ákos –, de vajon mi lesz holnap, vagy holnapután?…
