Amikor másnap reggel Benur kinyitotta a szemét, jó darabig azt hitte, hogy még mindig álmodik. Ugyanis meg mert volna esküdni, hogy Arua ül az ágya szélén. És akárhogy dörzsölgette a szemét, a látomás sehogy sem akart eltűnni. Sőt, később meg is szólalt:
– Jó reggelt, kedvesem.
Benur most már nem dörzsölgette semmilyen testrészét, hanem amikor megbizonyosodott a valóságról, megbűvölve meredt a lányra, és csak annyit suttogott:
– Ez volt eddigi életem legvarázslatosabb ébredése.
Kiderült, hogy a lány még tudja fokozni. Felállt, lehúzta a ruháját, aztán teljesen meztelenül odabújt a fiú mellé az ágyba.
– Nem szerettem volna, ha úgy válunk el egymástól, hogy haragban vagyunk – búgta halkan Benur fülébe. – Hát visszajöttem, hogy itt legyek veled, amikor felébredsz.
A Kormányzói Testőrség növendéke, aki másféle, de hasonlóan váratlan helyzetekben pontosan tudta, mit kell tennie, mert hiszen elsőrangú kiképzést kapott, most csak halkan és félszegen hebegett:
– Nagyon örülök, hogy visszajöttél. Mert ha nem jössz, akkor én mentem volna. Megálmodtam. Már úgy értem…, amit most mondok, az…
Arua egy forró csókkal zárta le Benur nyelvének akadozását. És ettől a fiú is úgy érezte, nincs itt szükség semmiféle magyarázatra. Újra feloldódtak egymás szeretetében, simogatásában, minden jóleső érintésében, és végül egymás testében is.
Benur minden alkalommal valóságos csodaként élte meg a szeretkezésüket. Már azért is hálás volt az isteneknek, hogy láthatja ennek az általa oly régen imádott lánynak a gömbölyű vállait, a melleit, a combjait, a hasát, végigsimíthatja az olajbarna bőrét. Átölelheti, a karjába szoríthatja ezt a csodalényt, imádata örökös alanyát. A testük egyesülése pedig a legvarázslatosabb érzés volt, amelyet valaha átélhetett. Úgy gondolta, annál nemesebb, magasztosabb cél nem létezhet Evilágon, mint hogy ő és Arua egy pár lehessenek, és ezért mindent meg kell tennie, ami csak az erejéből és a tehetségéből kitelik.
– Mégiscsak nagyon jó, hogy átjöttél újra – jegyezte meg hősünk, immár kifeküdve, a mennyezetet bámulva. – Elvégre ez a te otthonod is lesz.
– Mit beszélsz? – ült fel mellette a lány.
– Kettőnknek csinosítom ezt a viskót – magyarázta Benur. – És nem állítom, hogy itt akarom az egész életemet leélni veled, de kiindulásnak jó lesz.
– Már megint álomvilágban élsz, mint kisfiú korodban…
– Nem! Én ezt tényleg így gondolom. Te leszel a feleségem, mert ez másképp nem lehet! – harsogta Benur, és most már ő is fölemelkedett, mi több, ki is szállt az ágyból, és csakhamar eltűnt az ajtó mögött.
Amikor visszatért, már túl volt a mosakodáson és a felöltözködésen. Mi tagadás, a díszes kimenő egyenruhája csinosan feszült rajta, a mellén pedig csak úgy ragyogott a kitüntetése.
Arua ettől a látványtól kissé elkedvetlenedett:
– Máris vissza kell menned a laktanyába?
– Dehogyis, kis bolondom – vigyorgott a fiú, miközben odalépett az ágyhoz, megcsókolta a szerelme arcát, aztán kíméletet nem ismerve húzta ki a párnák közül: – Öltözz te is gyorsan, mert fontos dolgunk van!
A lány még akkor is kíváncsian faggatta a titokzatosan mosolygó Benurt, amikor már harmadjára kerülték meg a piacot. Végül aztán kezdett neki derengeni, hogy maga a séta a cél. Az, hogy minél többen láthassák őket kézen fogva andalogni.
Ezt egyébként végül a fiú is megerősítette:
– Mostantól én vigyázok rád, és ezt immár mindenki tudhatja – szögezte le határozottan. – Megnézném magamnak azokat a férfiakat, akik egy ilyen bemutató után úgy érzik, hogy szabad préda vagy! Mögöttem egy egész ezrednyi bajtárs áll. Még a tisztek is, érted? Akinek ezek után nem világos, hogy kivel kezd ki, az nem tudja, mire képesek a kormányzói testőrök egymásért.
Benur szabadságának további napjai korábban soha nem tapasztalt idillt hoztak az ifjú szerelmespár életébe. Bár igaz, hogy a menetrend kissé egysíkú volt. Nappal a házat vagy a kertet csinosítgatták, este pedig egymás karjaiban oldódtak fel, kiadós szeretkezések közepette.
És persze a nagy beszélgetések sem maradhattak el. Igyekeztek mindent tisztázni egymás között, és a végére lelkileg is nagyon közel kerültek egymáshoz.
– Szeretsz?
– Téged szeretlek a legjobban a világon.
– Akkor jobban, mint a hentes fiát?
– Mivel belé sosem voltam szerelmes, hát nyilván jobban, te hólyag!
– Én soha nem szerettem mást, csakis téged. És mindig is csak téged foglak szeretni, Arua, ezt azóta tudom biztosan, hogy először pillantottam meg azt a gyönyörűséges arcodat. Mindörökké hű leszek hozzád.
– Hiszem, ha látom!
– Egy egész élet áll előttünk, hogy bebizonyíthassam.
* * *
Filkor százados olyan figyelmesen hallgatta végig Benur beszámolóját az eltávozása során történtekről, mint a legizgalmasabb hadi jelentést. És a véleményét sem rejtette véka alá:
– Már előre megkérlek, hogy emiatt ne legyél beképzelt, fiam, de nagyon büszke vagyok rád – jelentette ki, szokás szerint fel-alá járkálva a szobában. – Először is, amit elmondásod szerint a szülői portával műveltetek, az minden kétséget kizáróan lenyűgözőnek hangzik. Alig várom, hogy láthassam. Remélem, hamarosan meghívsz majd egy látogatásra, hogy saját szememmel is felfedezhessem a változást. Másodszor pedig örömmel hallom, hogy minden kérdést ilyen okosan megbeszéltetek a szíved hölgyével. Bízom benne, hogy iránymutatásom szerint kellő súlyt fektettél Arua külső és belső tulajdonságainak dicséretére.
– Jelentem, ez pontosan így történt, százados úr – felelte katonásan a tisztiszolga. – Utólag is nagyon köszönöm a százados úrnak, hogy apám helyett apám volt, és idejekorán megtanított ezekre az okosságokra.
– No, de most már összpontosítsunk a feladatokra, Benur – váltott komor hangszínre Filkor. – Ülj az íróasztalhoz, diktálni fogok.
A növendék úgy sejtette, hogy ismét a választási kampány kerül terítékre, és nem is tévedett. Efféle súlyos mondatok hangzottak el hamarosan:
– Ejtsünk szót a közbiztonságról is. Első pont! Nem engedhetjük meg a köztéri veszélyeket semmilyen napszakban. Elfogadhatatlan, hogy abban a körzetben, amelyikben egy laktanya is található, a lakosság ne érezze magát biztonságban az utcán. Járőrök megkettőzése, az őrjáratok összehangolása. Minden időpontban legyen olyan járőrpáros a közelben, akik meghallhatják a polgárok esetleges segélykiáltását… Megvagy, Benur?… Rendben, akkor új papiros, második pont: a védelmi pénzek ügye… Megengedhetetlen, hogy egyes gazemberek a maguk köré szervezett bűnözői hordák segítségével úgynevezett titkos védelmi pénzeket szedhessenek Osmosis becsületes árusaitól, vállalkozóitól, az üzletek tulajdonosaitól. Az állam egyik legfőbb funkciója a jogbiztonság és a közrend szavatolása, ennélfogva azonnal felszámolandó, hogy ezeket a feladatokat holmi alvilági csoportok önhatalmúlag és törvénytelenül átvállalják, hiszen ez egyrészt az állam tekintélyét is aláássa, másrészt megrendíti a lakosság hitét abban, hogy Osmosis Köztársaság képes a saját polgárai biztonságát szavatolni.
Benur kifejezetten élvezte ezeket a diktálásokat. Egyrészt szerette az írástudását csiszolni, másrészt hamar rájött, hogy őt voltaképpen érdekli az úgynevezett közélet. És bizony a közélet híreiről egy laktanya zárt világában legfőképp Filkor százados szavaiból értesülhetett.
Ha lehet, még magasabb polcra helyezte magában a gazdáját. Kimondhatatlanul tisztelte azért, mert nem elégedett meg egy kiváló és sokat fizető pozícióval a Kormányzói Testőrségben, ő igazán tenni akart a közösségért is, amelyet képviselni szándékozott. A fiú számára nem volt kérdés, hogy ha rendelkezne szavazati joggal, akkor a következő választáson habozás nélkül a Filkor nevű jelöltre adná le a voksát.
A választásra való készülődés viszonylagos egyhangúságát hamarosan érdekes kérés színesítette. Egy ősz végi napon Maduráj százados kopogtatott be Filkor szállására, és nemes egyszerűséggel kölcsönkérte a tisztiszolgáját. Ennek a kérésnek Benur írástudása volt az alapja. Maduráj ugyanis nem sokkal korábban kellemetlen balesetet szenvedett egy kiképzési feladat közben, miáltal az alkarja sínbe került. Tehát momentán nem tudott írni, és így szüksége lett egy afféle íródeákra, aki papírra veti mindazon gondolatokat, amelyek megszülettek a fejében.
Maduráj százados azonban nem katonai jelentőségű tartalmakat, főleg nem a választási kampányhoz kapcsolódó sorvezetőket szándékozott lediktálni Benurnak. A megfejtés sokkal prózaibb volt. Maduráj nagy szerelmese volt a színháznak, és az volt a leghőbb vágya, hogy az egyik jól sikerült darabját végre bemutassák Osmosis valamelyik nagyobb teátrumában, és így szerezzen dicsőséget és hírnevet magának.
Benur nem bánta, hogy olykor át kellett fáradnia Maduráj százados lakosztályába a tiszti épületben. Úgy könyvelte el magában, hogy a változatosság gyönyörködtet, tehát minden jó így, ahogy most van. Közélet, szavazás, választási program, aztán meg művészet, dráma, színház, párbeszédek, szövegkönyv. Az élet szép.
Na jó, azért amikor hősünk és a gazdája kettesben maradt esténként, tettek néhány gunyoros megjegyzést Maduráj százados munkásságára.
– Az úgy volt – számolt be ilyenkor Benur –, hogy az egyik fiatal szereplő egy levelet olvasott fel, és ezt a levelet diktálta le nekem Maduráj százados úr.
– Ez egy pancser – jegyezte meg Filkor a pamlagon ülve. – Semmiféle fogalma nincs a színházról. Én nem vitatom, hogy imádja, mint néző, de hogy jeles és ünnepelt szerző soha nem lesz belőle, az biztos… Mi az, hogy az egyik szereplő felolvassa a levelét, amit egy másik szereplőhöz írt? Ekkora baromságot még életemben nem hallottam… Ennek a szerencsétlennek annyira idegen a színpadi műfaj, mint egy tengeri kalóznak a szárazföld. Bizonytalanul mozog rajta. Nem érti. De azért küzd, mint malac a jégen… Hát ez nem színjátszás, ez nem színdarab, hanem felolvasás! Van olyan is, csak az egy másik műfaj.
– Akkor többé ne menjek át hozzá, ha diktálni akar? – kérdezte elbizonytalanodva Benur.
– Dehogynem – vágta rá Filkor százados, ám jellegzetes, huncut mosoly jelent meg a szája szegletében. Ezzel egy időben felpattant a pamlagról, és odament az íróasztalhoz. Kihúzta az egyik fiókot, és felmutatott valamit Benurnak, amit a fiú még sosem látott.
– Ez egy csuda okos találmány – magyarázta a százados. – Latum mestertől szereztem, jobban mondva ő adta nekem ajándékba. Tudod, hogy mire képes ez a vékony készség?
– Nem tudom – nézte bávatagon a vékony lapot Benur.
– Latum mester indigónak nevezi – újságolta Filkor. – Azt tudja, hogy ha két papírlap közé helyezed, akkor amit a felső papíruszra írsz, megjelenik az alsón is. Mit gondolsz, Benur, képes leszel megoldani azt a feladatot, hogy Maduráj százados nagyívű színpadi művének részleteit ezek után közösen is kielemezhessük?
A tisztiszolga elgondolkodva vette át a hártyavékony találmányt a gazdájától, majd elmosolyodott:
– Biztos vagyok benne, hogy megoldható. Maduráj százados mindig nagy feneket kerít ennek az egész diktálásnak, és vannak rituáléi is, amiket soha nem hagyna ki. Ezek során többször fordít hátat nekem. Bőven lesz időm két papírlap közé helyezni ezt a csudaságot. A végén meg ellopni a másolatot.
– Remek – nyugtázta Filkor, de aztán újra szigorú arcot öltött, és szinte tudományos érdeklődéssel bocsátotta előre: – Megtudhatjuk, hogy mire alapozza Maduráj az irodalmi tehetségét. De ez maradjon köztünk, fiam. Nem tagadom, engem nagyon is érdekel, hogy miféle drámát is akar a nem igazán túltengő tehetségével összehozni. Tudod, vannak olyan helyzetek, amikor a vetélytársadat is szemmel kell tartanod, ha nem akarsz a végén a legnagyobb vesztesként kikerülni a játszmából.
Benur mélyen elgondolkodott a tisztje szavain, de bárhogy erőlködött, nem jutott sok mindenre, legfeljebb arra, hogy ez az átkozott élet sokkal bonyolultabb és szerteágazóbb, mint amilyennek egy ifjú férfiember gondolhatja, és neki még eszméletlenül sokat kell tanulnia, hogy megértse, ami körülötte történik.
Hamarosan már az töltötte ki minden gondolatát, és az jelentette számára a legnagyobb boldogságot, hogy a következő eltávja kezdetén Arua ott várta a laktanya kapujában.
– Édes kicsi szerelmem – haladt oda kitárt karokkal a lányhoz, miután elengedte az ügyeletes tiszt a kaputól. – Honnan tudtad, hogy éppen ma fogok szabadulni?
– Az maradjon az én titkom – hajtotta le a fejét szégyenlősen a lány.
– Még ilyen sem történt velem. Még soha nem vártál itt, a laktanya bejáratánál – állapította meg szélesen mosolyogva Benur.
– Ott, ahogy elnézem, van egy kis liget – jegyezte meg Arua.
Benur elcsodálkozott. Hogy jön ide az a kis liget? És mi köze ahhoz, hogy Arua idejött? Egyértelmű választ várt, de egyelőre nem kapott.
Mindegy. Odamentek, átcsatangoltak az ember nagyságú gazon, csak hogy a kis ligetben lehessenek.
– Szeretsz még, édesem? – érdeklődött Benur. – Még mindig igaz, amit a múltkor mondtál? És engem szeretsz a legjobban a világon?
Arua nem válaszolt, egészen addig, amíg nem álltak ott a tisztáson. Ám akkor nagyon vészjósló hangon szólalt meg:
– A lehető legrosszabb dolgok fognak megtörténni veled. Tudom, mert beszéltem az istenek követével, a szegénynegyedben. Ő tudja, hogy el vagy átkozva és halálra vagy ítélve. Hát ezért jöttem most eléd, hogy mindezt megmondjam.
– Már megint átmentél a vészjósló nyanyához? – fancsalodott el Benur képe, de a lány nem hagyta magát. Térdre borult, és a fiú lábait átkulcsolva sírva fakadt:
– Nagyon szeretlek, és nem akarlak elveszíteni! Kérlek, vedd komolyan, amit az istenek jövendölnek neked!