Rés a kerítésen – 13. rész

A következő napokban Benur egyre komolyabb lelkifurdalást érzett. Közeledett a határidő, és neki meg kellett hoznia a döntést. Mi a fontosabb? A szülői ház megmaradása vagy a rabszolgasorban tengődő testvérei kiváltása? Kuracs szabadsága vagy a családjuk végleges széthullásának megakadályozása?

Ha elúszik a ház, akkor ő hova fog hazamenni, ha kimenőt kap? És a felszabadított testvérei majdan hova fognak hazamenni? Ha rögtön az utcán találják magukat, akkor nem fenyeget-e a veszély, hogy előbb-utóbb újra valakinek a rabszolgái lesznek? Hiszen nem lesz semmiféle biztos pont az életükben, ahonnan kiindulva felépíthetnének egy jobb sorsot!

De ha most nem menti meg Kuracsot, akkor nem fogja-e egész hátralévő életében kínozni az önvád? Nem fogja-e minden egyes napon azt érezni, hogy méltatlan bármiféle testvéri szeretetre? Hiszen pont akkor hagyta cserben a legidősebb bátyját, amikor annak a legnagyobb szüksége lett volna a segítségre!

Fájdalmasan kínzó tépelődései közben egyszer csak belehasított az elméjébe Filkor százados egy korábbi mondata: „Értsd meg, nekem mindenről tudnom kell, ami veled történik”.

Elhatározta, hogy az első adandó alkalommal beszámol gazdájának a dilemmájáról, és tanácsot kér tőle. Ám amikor így tett, az eredmény szerfölött lehangolóra sikeredett. A százados ugyan végighallgatta, láthatóan igencsak figyelmesen, de aztán csak ennyit szólt:

– Benur, én most csalódást fogok neked okozni, pontosan tudom. Mert nem fogom megmondani, hogy mit cselekedj. Ugyanis nem tehetem. Tudod, amikor az ember a felnőttkor küszöbére lép, az arról ismerszik meg, hogy egy szép napon ráébred, többé nem dönthet senki helyette, minden döntésért neki, magának kell felelősséget vállalnia. És nálad éppen most jött el ez a nap. Dönts hát felelősséggel, mindent jól átgondolva, legjobb tudásod és legjobb lelkiismereted szerint.

A százados most sem tévedett. Benur valóban csalódást érzett. De akkorát, hogy azt lehetetlen volt eltitkolni, mert azonnal kiült az arcára. Jól látta ezt Filkor is, ezért biztatólag hozzátette:

– Hidd el, minden, de minden tudásnak a birtokában vagy, amely ahhoz kell, hogy helyes döntést hozhass. Ezt onnan tudom egészen biztosan, hogy a tudásod egy része tőlem származik. A szíved pedig mindig is a helyén volt, ezt is biztosan tudom. Hozd meg hát a döntést, és én megígérem, hogy akárhogy is döntesz, én támogatni foglak.

Azzal kilépett az ajtón, és Benur újra csak magára maradt a dilemmájával. De immár sokkal biztosabban érezte, hogy mi a helyes döntés. Ehhez pedig csak arra volt szükség, hogy alaposan átgondolja gazdája szavait. Ugyanis rögtön eszébe jutott egy olyan előadás, amelyet maga Filkor százados tartott nemrégiben a tiszthelyettesi képzésen.

Az ominózus kérdés az oktatóteremben úgy szólt, hogy ha egy katona olyan helyzetbe kerül, amikor az egyik választás csak egyetlen bajtársát menti meg a fogságba eséstől, a másik választás pedig kettőt, akkor mi a helyes döntés. A válasz pedig az volt, hogy a kettő több, mint az egy, tehát mindig azt az utat kell választani, amelyik több katonát ment meg a hadseregnek, a hazának. És a katona még akkor sem mérlegelhet, ha az az egy személy történetesen a legjobb barátja.

Filkor százados ki is fejtette a magyarázatot. Ha a katona érzelmi döntést hoz az egy a kettő elleni helyzetben, akkor ezt a metódust többé már nem lehet korlátok közé szorítani. Akkor később is az egy szem barátját fogja megmenteni három, négy, tíz vagy akárhány bajtárs ellenében. És ennek bizonyos harci helyzetekben beláthatatlan következményei lehetnek. A konklúzió tehát az, hogy a katonának ezekben a szituációkban tilos érzelmi alapú döntést hoznia.

Benur gyors számvetést végzett. Nyolc testvére van. Egyet megmenteni hét másik ellenében nem szabad. Mert a hét több, mint az egy. Főleg úgy, hogy az a hét testvér semmiről sem tehet, Kuracs viszont mindenről. Ez idáig tiszta sor. Kuracsnak tehát vállalnia kell a tettei következményeit… Na jó, de hogy lesz ebből egy olyan megoldás, amikor a házat is meg lehet menteni?

A fiú nem kínozta tovább az agytekervényeit. A lehető leghamarabb jelentette Filkor századosnak, hogy meghozta a döntést. Nem adja oda a pénzt, amit a testvérei felszabadítására gyűjtött, a szülői házért cserébe. Aztán várta, hogy a gazdája vajon milyen segítséggel rukkol elő, amelyet úriember módjára beígért.

Nos, az elkövetkező napon Benur úgy érezte magát, mint aki egy tornádó közepébe került, olyan szélvészgyorsan pörögtek az események körülötte. És az egész megoldás nem vett igénybe több időt egyetlen délutánnál.

Azzal kezdődött a folyamat, hogy délben különös kis csapat indult útnak a laktanyából Osmosis főváros felé. Hurga őrvezető lovagolt a menet élén, mögötte a nagydarab Brogin testőr és maga Benur haladt, a sort pedig egy nyitott kocsi zárta, amelyen Filkor százados foglalt helyet egy rókaképű fickó társaságában, aki valami Brana ügyvéd úr, vagy ki a bánat volt.

Amikor megérkeztek a szegénynegyedbe, a szülői ház előtt Hurga és Brogin furcsa lelkesedéssel pattantak le a nyeregből, és úgy vonultak be a portára, mint akik régi ismerősüket keresik.

– Á, szóval te lennél az a híres-nevezetes Kupacs? – örült meg a kertben bóklászó fiatalembernek Brogin.

– Én Kuracs vagyok – javította ki a meglepetten pislogó házigazda.

– Annyi baj legyen! – legyintett vidoran Brogin, és a következő pillanatban olyan túláradó kedvességgel vágta hátba Kuracsot, hogy szegény azt érezte, ha most nem szakadt le a lapockája, hát akkor már sohasem fog.

– Halljuk, hogy hamarosan a bajtársunk leszel – vette át a szót Hurga őrvezető. – Ez igen derék dolog. Ugyan egy kicsit már öreg vagy növendéknek, de tanulni sohasem késő. És mi mindig nagyon örülünk, ha azt halljuk, hogy elszánt és lelkes fiatalemberek szeretnének csatlakozni a Kormányzói Testőrség csapatához.

Kuracs immár rémülten járatta a tekintetét a kertet ellepő jövevényeken, és esedezve fordult az öccséhez:
– Benur, kérlek, mondd meg nekik, hogy ez valami félreértés. Én sohasem akartam csatlakozni a Kormányzói Testőrség csapatához!

Benur egy árva mukkot sem szólt, mert a gazdája előzőleg a lelkére kötötte, hogy az egész akció során csak akkor szólalhat meg, ha személyesen ő kérdezi. Viszont annál beszédesebb volt a rókaképű fickó, aki ekkor Kuracs elé lépett, és hivatalos stílusban bemutatkozott:

– Nevem Brana ügyvéd. Én fogok nyilatkozni a védencem nevében, úgyhogy a továbbiakban velem fogsz tárgyalni. Érthető vagyok, ugye…? Remek. Akkor most talán fáradjunk be a házba, mert feltételezem, hogy a berendezési tárgyak között szerepel egy asztal is, amelyen megejthetjük a szükséges aláírásokat.

Végszóra Brogin és Hurga őrvezető közrefogta a házigazdát, és bevezették a konyhába. Odabent pedig folytatódott a rókaképű ékesszólása:

– Az ügy megismerése során tudomásomra jutott, hogy eme ingatlanra száz százalékos tulajdonlási igényt jelentett be bizonyos Karagoj nevezetű kocsmáros. Az adatok megismerése során megállapítottam, hogy az igény jogos és törvényszerű, a tartozás felhalmozódása elérte eme ingatlan jelenlegi piaci értékét, bármily csekély is legyen az. Ügyfelem, az itt jelen lévő Benur testőrnövendék arról tájékoztatott, miszerint szándékában áll az ingatlan megvásárlása Kuracs nevezetű testvérbátyjától, mind a száz százaléknyi tulajdonhányad vonatkozásában. Eddig érthető vagyok?

Kuracs úgy sejtette, hogy ennek az ügynek számára nem lesz kedvező kimenetele, ezért zsigerből rávágta:
– Nem!

Kár volt, mert erre Brogin testőr barátságosan megragadta Kuracs fülét, és úgy elkezdte húzni, mintha csak a szakítószilárdságát akarná vizsgálat tárgyává tenni:
– Talán azt az utolsó korsó bort már nem kellett volna felhörpinteni, hátha akkor jobban értenéd, amit az ügyvéd úr mond – osztotta meg tippjét a házigazdával, aki úgy érezte, a bal fülére valószínűleg most egy pár napig nem fog hallani.

Ez volt az a pillanat, amikor felharsant egy komor hang a helyiségben:

– A nevem Filkor százados, én vagyok legkisebb öcséd gazdatisztje, egyben nevelője és kiképzője. Az ügyet teljes mélységében ismerem, tisztiszolgám mindenről részletesen tájékoztatott. Mindannyian azért vagyunk itt, veled együtt, hogy azt a döntést segítsük elő, amelyik a családotok minden tagja számára igazságos és elfogadható. Most pedig felsorolom, hogy mely kimenetelek közül választhatsz, Kuracs.

A sarokba szorított testvérbáty könyörgő pillantást vetett legkisebb öccsére:
– Egy szót sem értek az egészből, kicsi Benur! Segíts nekem, szólj már valamit!

A fiú összeszorított ajkakkal állt a helyiség közepén, a részvét legcsekélyebb jele nélkül. Filkor százados viszont belekezdett a nem túl bonyolult felsorolásba:

– Első pont. Nem írod alá a szerződést, amelyben a házat átruházod Benur nevű öcsédre. Ez esetben, mint a Kormányzói Testőrség egy tekintélyes századparancsnoka, saját jogkörben intézkedem, hogy azonnali hatállyal, akár kényszert is alkalmazva vonultassanak be téged a Kormányzói Testőrségbe, és helyezzenek állandó felügyelet alá, melynek értelmében a laktanyát el nem hagyhatod. A kiképzésed addig tart, amíg az előírt normákat nem vagy képes teljesíteni.

– Nagyon nehezek ám a normák – hajolt oda Kuracs még meg nem tépázott füléhez Hurga őrvezető, és olyan negédes modorban súgta bele a saját, bennfentes információit, mintha legalábbis gyerekkori barátok lennének. – Tudsz például ötvenszer felülni egymás után? És mennyi kardcsapást bír ki a tested gyenge és vékony bőrpáncélban?

– Vannak olyanok, akik belehalnak a kiképzésbe – jegyezte meg szinte mellékesen Brogin, a körmét piszkálgatva. – Pedig nincs semmi előjele. Nem lehet ellene mit tenni. Ha így alakult, hát így alakult.

– Kettes pont – folytatta Filkor százados. – Saját magad vállalsz felelősséget a tartozásaidért, és mivel nincs mit elvenni tőled, a testi mivoltodban állsz jót a tartozás fejében. Azaz a kocsmáros rabszolgája leszel, és vállalod, hogy azt a hitelállományt, amelyet saját magad halmoztál fel a saját javadra, a saját munkáddal törleszted le.

Ismét az ügyvéd vette át a szót, és egyúttal egy pergament is kitekert, majd lefektette a konyhaasztalra:
– Itt kell aláírni.

– Nem tudok írni! – nyüszítette az egyre kétségbeesettebb Kuracs. – Benur, könyörgök! Segíts!

– Egy kereszt odarajzolása is elég lesz – szögezte le az ügyvéd. – Van hozzá elég tanú.

* * *

A csapat – immár Kuracs felemelő társaságában – a kocsmároshoz indult. Kivéve az ügyvéd urat, aki nyomban a Kormányzói Hivatalba sietett, hogy érvényt szerezzen a frissen aláírt szerződésnek.

A szegénynegyed piaca mellett működő ivó nagy népszerűségnek örvendett. Tele volt ezúttal is, de már nem sokáig, mert amikor Hurga őrvezető és a nagydarab Brogin testőr belépett az ajtón, kicsit mintha fékezettebb habzásra váltott volna a közhangulat.

– A tulajdonost keressük – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Filkor százados a pultnál, mire a csapos lány még a kiszolgálást is félbehagyva rohant el a hátsó traktusok felé, ahonnan kisvártatva egy őszes szakállú, tekintélyes külsejű férfiember jött elő.

– Karagoj vagyok, az ivó tulajdonosa – közölte magabiztosan hangon. – Mit parancsoltok?

– Először is nagyon örvendünk, hogy megismerhettünk – felelte nyájas mosollyal Filkor százados. – Amint az egyenruhánkról láthatod, a Kormányzói Testőrség kötelékébe tartozunk. Hoztunk neked egy visszautasíthatatlan ajánlatot.

– Nofene – bökte ki a tulajdonos, alaposan összehúzva a szemöldökét.

– Arról a házról van szó, amit már jó ideje meg akarsz kaparintani – ecsetelte a százados –, pont emiatt adtál hitelbe mindenféle italt a Kuracs nevű egyénnek, akit itt látsz közöttünk, nem véletlenül. Nyilvánvaló, hogy kezdettől fogva arra hajtottál, miszerint a Kuracs nevű egyén majd nem tud fizetni, így a hitelek egyenlege végül eléri a ház árának mértékét, és így tiéd lehet az ingatlan. Most azt a hírt jöttünk közölni, hogy ez nem így lesz.

Az őszes szakállú férfiú haragos arcot öltött, és miközben megvakarta az üstökét, igazi kültelki modorban fogalmazta meg érdeklődését:
– Végül is ti ki a kurva anyátok vagytok?

A csapat már mozdult volna, de Filkor százados felemelte jobbját, és ezzel egyetlen pillanat alatt lecsitította az övéit.

– Még egyszer elmondom, hátha nem volt megérthető – közölte egy úriember modorában. – Van rá esélyed, hogy a jog és az észszerűség mezsgyéjén tárgyalj velünk, de persze van olyan kimenetel is, hogy a nyers erő és a hatalom fog felülkerekedni. Tegyél egy próbát! Hogy is hívnak…?

– Karagoj…

– Na, hát akkor megígérhetem neked, Karagoj, hogy a századom a közeljövőben csakis úgy kaphat kimenőt, hogy ide jönnek, hozzád, és itt fogják tölteni azt a délutánt és estét, amit a papírjuk megenged. Nem lesz neked az jó, hidd el.

Végszóra Hurga őrvezető dalra fakadt, és a lehető legharsányabb, de egyúttal a leghamisabb módon elkezdte üvölteni a harci dalokat, aztán levert néhány korsót és kupát a közeli asztalokról, mintha csak révületében tenné, mint aki nincs is magánál. Már emiatt is sokan riadtan távoztak, de aztán Brogin testőr beállt középre, szabaddá tette izmos felsőtestét, és követelte, hogy álljon ki vele valaki a megmaradt népségből könyökpárbajra.

– Nem hiszem, hogy megér ennyit egy ház a nyomornegyedben – súgta oda sejtelmesen Filkor százados a tulajdonosnak. – Sokkal többet veszíthetsz, mint amennyit nyersz egy ilyen jó ügyleten. Hidd el, hogy Kuracs nagyon jó rabszolgád lesz. Ha elég időt adsz neki, ledolgozza az összes tartozását. Itt kell aláírni – tolta oda a papirost a tulajdonos elé. – Ha nem tudod leírni a nevedet, tegyél oda egy keresztet. Számtalan tanúm lesz, hogy te írtad alá.

A kicsi Benur lesújtva és egyszersmind lenyűgözve álldogált mozdulatlanul és szótlanul a kocsma bejáratánál. Most kezdte csak megérteni, hogy mi is az a felmagasztalt és fennkölt fogalom, amit úgy neveznek, hogy nagybetűs Élet.