– Én is azon a napon láttam őket utoljára, mint te. De majdnem biztos vagyok benne, hogy Oleszja és Maxim életben vannak – jelentette ki Guzel, a tatár legnagyobb megelégedésére. – Nem gondolom, hogy bárkit is cél nélkül helyeznének át a Földről Evilágba.
– Rendben – csapta az asztalra mindkét tenyerét Szubotáj. – Akkor nekem innentől kezdve elsőszámú célom a két bajtársam megkeresése. Nézzük először a kicsi lányt. Tudsz róla valami pontosabbat is, mint amit a lebukásod előtt meséltél? – faggatta az androidot. – Tényleg igaz, hogy kiugrottál az űrsiklóból, és azóta nem tudsz Oleszjáról semmit?
– Tényleg igaz – felelte Guzel.
Attila az asztal végén most elérkezettnek látta az időt, hogy színpadiasan felemelje a mutatóujját:
– Hallottátok? Senkit nem helyeznek át ide cél nélkül… Megtudhatnánk erről valami többet is? – fordult a már nem baskír felé.
Az asztal túlvégéről is hasonló kívánság fogalmazódott meg:
– Csatlakozom a magyarhoz – szólalt meg Dariosz. – Mielőtt megérkeztél közénk, fél napokon keresztül tanakodtunk azon, vajon mi lehet a célja bárkinek azzal, hogy ide kerültünk. A magam részéről kifejezetten örülök, hogy végre itt van az az emb… szóval az a személy, aki felvilágosítással szolgálhat ez ügyben. Én már nyolc éve erre várok, ez a szegény nő pedig – mutatott Sztavrilára – kereken egy évtizede.
Guzel egyelőre nem volt túl informatív:
– Megtisztelnétek, ha a jövőben nem akadna meg a nyelvetek, amikor embernek kell neveznetek engem – kérte szelíden. – Egyrészt a saját identitástudatom is igen közel áll ehhez, másrészt pedig a későbbiekben akár komoly probléma is lehet ebből, ha olyan helyzet adódik, amikor el kell magyaráznotok egy beavatatlan személynek, hogy ki vagyok.
– Ezt aláírom – bólintott Dariosz. – Próbálom elképzelni, ahogy például az öreg titkáromnak mesélem el, hogy ki is vagy, csak nem nagyon sikerül. Tippem sincs, hogy meori nyelven hogyan írnám körül mondjuk azt a fogalmat, hogy szintetikus.
– Már meg ne haragudj, kormányzó, de most vajmi kevéssé érdekelnek az öreg titkárod képzeletbeli problémái – szólt közbe idegesen Szubotáj. – Nem lehetne visszatérni az eredeti kérdéshez? – Azzal visszafordult az android felé: – Tehát Guzel, vagy hogy is szólítsalak… elmesélnéd nekünk, hogy…?
– A Guzel névvel semmi problémám nincs – szögezte le az android. – Ez egyébként valóban egy baskír keresztnév, és azt jelenti, hogy tökéletes.
Attila jóízűen felröhögött az asztal végén. Ám amikor megszólalt, hamar kiderült, hogy inkább gúnyosan keserédes volt az a nevetés:
– Hát ez jó! A tökéletes baskír, akinek mindössze a baskír kultúra évszázadokon átívelő emlékeit felejtették el betáplálni a memóriájába.
– Igaza van Attilának, ez eléggé ellentmondásos – vélekedett Mario. – Ha például egy videojátékot adnának ki ilyen hibával, a kommentelők hamar szétszednék a gyártót a neten.
– A kicsodák a micsodán? – nézett az olasz fiúra Sztavrila, és egyre rosszabbul érezte magát amiatt, hogy zsong a feje a sok új információtól, és szinte már semmit sem ért a körülötte zajló beszélgetésből.
– Rátok nézve is igaz, hogy a földi idő szerint korábbról érkezettnek nem szerencsés és nem is etikus olyasmikről mesélni, amiket nem ismerhet – figyelmeztette Mariót az android.
Szubotáj lába újra elkezdett járni az asztal alatt. Végül nem is bírta tovább, idegesen felcsattant:
– Ti mindannyian szándékosan húzzátok az időt? Kit érdekelnek most holmi baskír népdalok, kommentelők meg videojátékok? Sokkal lényegesebb kérdésekre kellene választ kapnunk! Létezne, hogy titeket nem érdekelnek ezek a válaszok? Talán féltek tőlük, vagy mi van? – Aztán a társához fordult, és őt is leteremtette: – Te is félsz az igazságtól, azért szabotálod, hogy végre alaposan kikérdezhessük Guzelt?
– Éppen ellenkezőleg! – bizonygatta Attila. – Hát nem érted? Nagyon is érdekel, hogy akik ezt az egész projektet szervezik, azok milyen képességekkel rendelkeznek. Egyelőre az derült ki számomra, hogy a felkészültségük hagy némi kívánnivalót maga után. Gondold csak végig! Bedobnak közénk egy androidot, akinek a világ összes nemzeti identitását kitalálhatnák, de ők pont a baskírt választják. Annak ellenére, hogy tudják, a projektben egy tatár és egy magyar is szerepel. Két olyan nép képviselője, akiknek azért van valamiféle kapcsolódási pontjuk a múltban a baskírokkal.
– Milyen kapcsolódási pontunk van nekünk a baskírokkal? – hunyorgott értetlenül Szubotáj.
Attila megütközve nézett a társára, aztán így szólt:
– Most már elhiszem, hogy tényleg nem a történelem volt a kedvenc tantárgyad az iskolában. Csakugyan nem tudsz erről az egészről semmit? Hát akkor elmesélem neked, hogy a baskírok nyugati nyelvjárása nagyon közel áll a tatár nyelvhez. Rólunk, magyarokról már nem is beszélve! Évezredekkel ezelőtt egymás szomszédságában éltek a népeink, a honfoglaló magyarság két törzsének neve, a Gyarmat és a Jenő a baskír törzsrendszerben is megtalálható.
– Talán nem tudták rólad, hogy ekkora tudósa vagy a különféle nyelvrokonságoknak meg az őstörténetnek – vélekedett Szubotáj.
– Az azért nem vagyok – szerénykedett Attila –, de a kultúra utazó nagykövete igen. Egy magyar színész vagyok, az ég áldjon már meg! Felléptem Baskírföldön is, kevesebb mint egy évvel az ideutazásunk előtt!
– Lehet, hogy erről nem is tudtak, vagy ha mégis, hát akkor nem tulajdonítottak neki túl nagy jelentőséget – vonogatta a vállát a tatár. – Esetleg pontosan azért választották ki a baskír identitást Guzelnek, mert manapság már ez az egyik legalacsonyabb lélekszámmal rendelkező kisebbség Oroszországban.
Dariosz elnéző mosollyal szemlélte a két anagur törzsfőt. Kortyolt egyet a borából, aztán kedélyesen odaszólt nekik:
– Az azért elég vicces, hogy az imént még mi voltunk a kerékkötői Guzel kikérdezésének, most pedig, ha jól értem, több ezer éves történéseken polemizáltok, mit sem törődve a jelennel, amelynek kínzó kérdéseire alig egy perccel ezelőtt még sürgős válaszokat akartatok kapni. Mi volna, ha befejeznétek a tippelgetést, és meginterjúvolnátok magát a delikvenst erről a baskír dologról?
– Hiába kérdeznének, én is csak tippelni tudnék – közölte Guzel.
– Hogy mi van? – vonta össze a szemöldökét Szubotáj.
– Jól hallottad. Csak tippelni tudok. És ha mindenképpen mondanom kellene valamit, akkor amellett tenném le a voksot, hogy szándékosan kaptam a baskír identitást. Én ezt tartom a legvalószínűbbnek.
– Na, álljon meg a menet! – fakadt ki a tatár. – Arról volt szó, hogy te benne vagy ebben az egész projektben! Mindent tudsz például az űrhajón történtekről. Eleve be voltál avatva, már az indulás előtt. Erre most lazán a képünkbe tolod, hogy csak tippelni tudsz? Fogalmad sincs, hogy miért lettél pont baskír?
Guzel felemelkedett a székéről, mint aki hosszabb szónoklatra készül, és már megint olyan furcsa energiák áradtak a tekintetéből, hogy hirtelen síri csend lett az asztal körül.
– Úgy érzékelem, hogy ti mindannyian téves következtetéseket vontatok le a szavaimból – kezdett bele a mondandójába. – Bizonyos értelemben csakis annyira vagyok része ennek a projektnek, mint bármelyikőtök. Persze vannak dolgok, amikről többet tudok, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy bármilyen kérdésetekre azonnali és kimerítő választ tudok adni. Arra kérlek benneteket, hogy próbáljatok megbízni bennem. Ez nem csupán egy egyszerű kérés, a jövőben mindent meg fogok tenni azért, ami csak a képességeimből telik, hogy elnyerjem a bizalmatokat. Továbbá megígérem, hogy minden olyan információt, amit megoszthatok veletek, kellő időben és kellő mélységben a rendelkezésetekre fogok bocsátani. Most azonban sajnos mennem kell, hamarosan fontos dolgom lesz a déli városrészben. Ma csak ennyire volt időm, de talán ez nem is baj, nyilván van mit megemésztenetek és átbeszélnetek, de immár a jelenlétem nélkül… Kormányzó, köszönöm a vendéglátást! Béke veletek, és ne feledjétek, hamarosan újra találkozunk!
