Osmosis legdíszesebb hintója hamarosan begördült a Kormányzói Palota elé. Dariosz felvezette Sztavrilát a hivatalába, majd futárokat küldetett Marióhoz és a két anagur törzsfőhöz. Amíg várakoztak, a kormányzó felkészítette a görög nőt arra, hogy nem lesz mindennapi élmény a találkozás. Az olasz fiú még hagyján, de hát Attila és Szubotáj mégiscsak a 23. századból érkezett!
Sztavrila elnéző mosollyal nézett a kormányzóra:
– Érdekes elképzeléseid vannak az idősíkokról. Te mindent csak a saját szemszögedből vagy képes látni? Nekem már te is a jövőből érkezettnek számítasz, hiszen a 21. századból kerültél át Evilágba. Még meg sem születtél a Földön, amikor én már meghaltam. Mario pedig…
– Nem haltál meg! – vágott közbe azonnal a kormányzó. – Mikor fogod végre megérteni, amit mondok? Ha valaki kómában fekszik, az nem egyenlő azzal, hogy meghalt! Amíg nem tudsz semmi biztosat, addig mindig lesz remény, hogy visszatérj a földi életedbe.
Sztavrila összeszorította az ajkait, miközben jelentőségteljes pillantást vetett a férfira, majd kimért hangon folytatta:
– Szóval…, Mario pedig egyenesen a 21. század szülötte. Már ha jól számítottam ki az általad megadott évszámokból. Az én szemszögemből tehát ti mindannyian a jövőből érkeztetek.
Dariosz egy darabig szúrós tekintettel vizslatta a mellette ülő nő arcát, aztán megkérdezte:
– Mondd, miért vagy ilyen hideg és lekezelő mindig, amikor én lelket akarok önteni beléd? Mi a bajod azzal, hogy segíteni akarok neked?
– Pont az, hogy nem segítesz, hanem akadályozol – felelte Sztavrila. – Többek között ez az oka annak, hogy a leveleidre sem válaszoltam, és már nem akarok semmiféle személyes kapcsolatot veled. Mit tegyek még, hogy ezt megértsd végre? Nézd, én már belenyugodtam, hogy a földi utam véget ért, és örökre itt ragadtam Osmosisban. Vagy a bánat se tudja, hogy meddig fog tartani az életem ebben a különös világban. Semmit sem segítesz azzal, ha folyton feltéped a sebeimet, és azt próbálod elhitetni velem, hogy amit már rég elfogadtam, amibe beletörődtem, az talán nem is úgy van. Nincs szükségem a hiú reményre, amelyet mindenáron rám akarsz erőltetni, mert pont ez borítja fel a lelki egyensúlyomat. Eközben te egyfolytában olyan szerepben tetszelegsz magad előtt, mint aki csak jót akar nekem, aki az én megmentőm, és az egyetlen ember, aki lelket tud belém önteni. Erre semmi szükségem, fogd fel végre, nagyon kérlek!
– Rendben – tárta szét megadóan a kezeit Dariosz. – Többé nem fogok rád erőltetni semmit. Egyáltalán, meg sem nyikkanok ebben a témában. Talán jobb lenne befejeznünk a civakodást. A futáraim elég gyorsak. Nem volna szerencsés, ha a földi társaink arra érnének ide, hogy feldúltan vitatkozva sértegetjük egymást.
– Nem állt szándékomban megsérteni téged – közölte békülékenyen Sztavrila.
– Ilyesmit nem is feltételeztem – mosolyodott el halványan Dariosz, és kezet nyújtott a nőnek, aki ezt el is fogadta.
A kormányzó időérzéke elég pontosan működött, mert csakhamar tényleg megérkezett a három földi férfi, és a kölcsönös bemutatkozások után immár öten ülték körül a tárgyalóasztalt. A görög nő és az olasz fiú is elmesélte a maga történetét, utána Attila és Szubotáj is ejtett néhány szót a pusztai nomád törzsek életéről, végül pedig Dariosz próbálta meg átvenni a moderátor szerepét:
– Nem olyan könnyű megszólalni egy ilyen társalgás során. Az ember csak kapkodja a fejét, hogy hányféle idősík összpontosul eme ovális asztal körül. Ókori és kora középkori miliőből kilépve beszélgetünk itt mi, a huszadik, a huszonegyedik és a huszonharmadik század emberei, mármint földi időszámítás szerint, és egyelőre semmiben sem lehetünk biztosak, legfeljebb abban, hogy nem véletlenül történik velünk mindez.
– Márpedig én másvalamiben is biztos vagyok – szólt közbe Mario. – Nevezetesen abban, hogy előttünk is jártak földi emberek ezen a bolygón.
– Mitől vagy ebben olyan biztos? – firtatta Dariosz.
– Mennyire vagy járatos a norling vallásban? – kérdezett vissza a fiú.
– Annyit tudok róla, hogy több ága is létezik, sokszor ez szolgál ürügyként ahhoz, hogy szinte folyamatos vallási háborúskodás folyik a különböző norling fejedelemségek között.
– Ez igaz – bólintott Mario –, de minden vallási leágazásnak közös alapjai vannak. Például a hét istenség, akiket tisztelnek, illetve a hét démon, akiket félnek. Felsorolnám az istenek neveit, pontosabban azt, hogy minek az istenei: alázat, szeretet, szelídség, buzgalom, adakozás, mértékletesség, tisztaság.
Mario tartott egy rövid hatásszünetet, de mivel Dariosz meglehetősen értetlen arccal nézett rá, így folytatta:
– Látom, ez nem sokat segített, ezért most felsorolom a démonokat: kevélység, irigység, harag, restség, fösvénység, torkosság, bujaság… Na, dereng már valami?
– Nem igazán – ismerte el Dariosz. – Mit kellene ebből kikövetkeztetnem?
– Látom, nem vagy gyakorló katolikus, kormányzó – vigyorodott el Mario. – Tudod, mik ezek? A hét erény és a hét főbűn. Legalábbis a katolikus egyház erkölcsi tanítása szerint. Mondd, szerinted mennyi a valószínűsége annak, hogy egy tök idegen bolygón pont a hét főbűnnek van démona, és pont a hét erénynek istene?
Súlyos csönd telepedett a helyiségre. Dariosz sokáig meredt maga elé, majd így szólt:
– Egyvalami nem fér a fejembe. Ha tényleg úgy van, ahogy mondod, akkor a régebbi korokban megfordulhatott az északi földrészen legalább egy katolikus hittérítő. Vagy akár több is. Ám ha ez így van, akkor miért nem egyistenhitre próbálták téríteni a norlingokat? Mondjuk a saját hitükre.
– Ha már ezer éve tartózkodnék itt, akkor talán válaszolhatnék a kérdésedre, de alig egy év után erre még nem vagyok képes – tárta szét a karját Mario. – Talán ez a hittérítő felmérte, hogy ha a többistenhitről az egyistenhitre akar áttéríteni egy egész földrésznyi embert, akkor túl nagy fába vágja a fejszéjét, és teljes sikertelenségre van ítélve. Lehet, hogy lépcsőzetesen próbálta meg a feladat teljesítését. Csak valami okból nem jutott túl az első lépcsőkön.
Dariosz kénytelen volt elismerni, hogy ez elég logikusan hangzik.
