Osmosis – 401. fejezet

– Miért nem veszed igénybe a Zvezda rendszereit Mario megtalálásához? – kérdezte Szubotáj.

– Egyrészt azért, mert Dundé város kikötője túlságosan messze van a stacionárius origótól, így kívül esik a Zvezda látókörén – magyarázta Raudona –, másrészt meg a segédem jelentése szerint a város fölött jelenleg vastag, kiterjedt felhőzet található, így akkor sem láthatnék semmit, ha az űrállomást kissé délkeletre navigálnám. De a harmadik ok a leglényegesebb…

– Mi volna az?

– Mario időközben előkerült. A segédem megtalálta.

– Akkor gond egy szál se!

– Épp ellenkezőleg. Most van csak igazán nagy baj, kedves férjem. Mario ugyanis jelenleg nem mással beszélget egy meghitt kis teraszon, mint az avatárjának a hajdani legjobb barátjával.

– Hogy micsoda? – hüledezett a tatár. – Javíts ki, ha tévednék, de tudtommal jó pár millió ember él Evilágon. Hogy lehet az, hogy Mario éppen azzal a fickóval futott össze, akivel soha nem szabadott volna neki? Ráadásul a Déli-földrésznek valami koszlott kikötőjében!

– Úgy látom, nem igazán van fogalmad róla, hogy mekkora forgalmat bonyolítanak le ezek a szerinted koszlott kikötők – csóválta meg a fejét Raudona. – A gond nem ezzel van.

– Hanem mivel?

– Eddig úgy tudtuk, hogy a Gonagó nevű fiú rabszolgaként tengeti az életét Gordea szigetén. Egyelőre még sejtelmem sincs, hogyan kerülhetett Dundé városába, és mit keres ott, de lényegében semmi esély nem volt rá, hogy azon a helyszínen találkozzanak.

– Hát nem tartottátok megfigyelés alatt ezt a Gonagót?

– Miért tartottuk volna? Most mondtam, hogy semmi esély nem volt a felszabadítására. A Terv nem sorolta be a megfigyelendő személyek közé.

Szubotáj nem állta meg, hogy fitymáló megjegyzést tegyen:

– Van egy olyan érzésem, hogy ez a híres-nevezetes Terv kissé megbízhatatlan. Mintha összetévesztené a valószerűtlent a lehetetlennel. Gondolom, azt sem tartotta valószínűnek, hogy Mario barátunk olajra lép Osmosis szigetéről. Most meg ez a varázslatos találkozó…

– Nézd, kedves férjem, a Központnak nincs arra kapacitása, hogy mindig, mindenhol megfigyeljen mindenkit, akinél a legcsekélyebb valószínűség is fennáll arra, hogy…

– Hagyjuk már, ez csak a mundér becsületének védelme – szakította félbe a metamorfot Szubotáj. – Neked tényleg nem gyanús ez az egész? Éppen sikerül meggyőznöd Mariót, hogy térjen haza a kedveséhez, aki az ő gyermekét várja, hiszen maga is földi ember, erre magára hagyod pár órára, ő meg pont azzal a fickóval fut össze, akinek ott sem szabadna lennie! Nem gondolod, hogy ez valami szabotázs a Nergal részéről?

– Most már minden balul sikerült akciónk mögött a Nergalt fogod felfedezni? – mosolyodott el Raudona. – Mondd csak, te otthon, a Földön is hittél az összeesküvés-elméletekben?

– Nem értem, hogy vagy képes mosolyogva beszélni egy balul sikerült akcióról.

– Metamorf vagyok. Tudomásul kell vennem azt is, amikor elrontok valamit, nincs belém programozva a siránkozás és az idegroham.

– De hiszen nem is te rontottad el!

– Roppant kedves tőled, hogy így véded az újdonsült feleségedet, de a helyzet az, hogy a Központ értékelése szerint igenis én leszek a hibás. A Központnak aztán pláne nincsenek érzelmei. Ő csak feladatokat és műveleteket ismer, azok végén pedig a pozitív és a negatív eredményjelzőt. Ez a feladat most negatív értékelést fog kapni, és mivel én vagyok a műveleti felelős, minden bizonnyal le fognak kapcsolni az operatív munkáról, legalábbis egy időre. Hát ezért mondtam azt neked, hogy bőven lesz módom a hőn szeretett anagur néped előtt a hitvesed szerepét alakítani.

A tatárnak minden vágya az volt, hogy lecsapjon a végszóra, és kifaggassa a metamorfot ennek a titokzatos Központnak a mibenlétéről, de ekkor jellegzetes hangeffekt jelezte, hogy Oleszja regenerációs kezelése véget ért, és a szőke lány annak rendje és módja szerint ki is szállt az orvosi kabinból.

Nagy szemekkel csodálkozott rá a főfedélzet megnövekedett létszámára. Két ájult fiú lebeg a helyiség közepén, a vezérlőpultnál meg Raudona és Szubotáj beszélget valamiről… Mi a fene folyik itt?

Egy pillanatig azt hitte, máris megbukott, és a metamorf már rég mindent tud az ő titkos kis kalózkodásáról, de aztán Szubotáj arcára nézett, és megnyugodott. Ha úgy lenne, a pilótatársa nyilván nem ilyen kedélyes ábrázattal forgolódna a vezérlőpult egyik ülésében.

Akkor pedig végképp megkönnyebbült, amikor Raudona odalebegett hozzá, röviden elmagyarázta a fejleményeket, megpaskolta az arcát, lehúzta az alsó szemhéjait, mustrálta egy darabig a szemeit, majd mosolyogva a fenekére is rácsapott:
– Mehetsz vissza a Ziara-fennsíkra, drágám, a kormányzód már epekedve vár. Szerencsés landolást!

A szőke lány forró öleléssel búcsúzott a pilótatársától, és a lelkére kötötte, hogy nagyon vigyázzon magára, aztán ellebegett a kettes dokk irányába.

Közben Raudona megragadta Gunnerud herceg grabancát, és az alélt trónörököst az orvosi fülke felé irányította. Miután beszíjazta a helyére, visszarúgta magát a vezérlőpult felé, és belemélyesztette az ujjait a plasztikus kijelzőbe.

– Nem mered szóban utasítani Irinát, mi? – incselkedett vigyorogva Szubotáj. – Még megtudnám, hogy min mesterkedsz.

– Ez egy nagyon kényes művelet, biztonsági okokból csakis manuálisan állítható be a program – felelte a vörös démon. – Egyébként semmit sem titkolok előtted. Most fogom visszaadni ennek a két fiúnak a személyiségét. Sőt, hogy úgy mondjam, kicsit fel is turbózom őket. Szükség lesz rá, ugyanis nagy terveink vannak velük.

– Csak nehogy itt is közbejöjjön egy Gonagó – morogta a tatár.

Ami ezután következett, azt Szubotáj egyenesen vérfagylalónak találta. Raudona egyszer csak odafordult felé, magához húzta, megragadta a fejét, és nemes egyszerűséggel lesmárolta.

A tatár pilóta még sohasem tapasztalt ilyesmit. Váratlanul megjelent egy nyelv a szájüregében, és elkezdett körözni, különös módon simogatva az ő nyelvét. Köpni-nyelni nem tudott, bár arra hamar rájött, hogy most egyik tevékenység sem lenne észszerű vagy illedelmes. Kivárta hát azt a néhány másodpercet, amíg a művelet befejeződik, és csak utána nyilatkozott:

– Még sosem volt egy nő nyelve a számban – közölte zavartan.

– És még most sem! – vágta hátba igen jó hangulatban Raudona.

– Úgy értettem, hogy… izé…, szóval… még nem volt nőnemű lény nyelve a számban – dadogta.

– Miért, hímneműé már volt? – kacagott fel a metamorf.

Szubotáj inkább elhallgatott. Világos volt előtte, hogy ebből ő már nem tud jól kijönni.

– Nézd, kedves férjem – fordította komolyra a szót Raudona. – Megértettem a kérésed indokait, és nagyon szívesen leszek a feleséged. De tudnod kell, hogy ha ugyanilyen karót nyelt módon akarod eljátszani a férjemet, azzal talán még gyanúsabb leszel az anagurjaid között, mint eddig. Ezek természetközeli, nomád népek, a testiség számukra teljesen magától értetődő dolog.

Azzal megragadta az egyre rémültebb törzsfő kezét, magához vonta, majd a tenyerét rátapasztotta a bal mellére. És Szubotáj húzódozása ellenére ott is tartotta.

– Csak egy napunk van – mutatott rá a metamorf. – Holnap már a feleséged leszek a törzsed előtt is. Próbáld megszokni, hogy innentől kezdve nem a bajtársad vagyok, nem a kedvenc androidod vagyok, pláne nem a parancsnokod, hanem a nejed. Akinek bármikor megfoghatod a mellét, ha úgy tartja kedved. Érted?

– Érteni értem, és igazad is van, csak hát…

– Ne csakhátozzál itt nekem, hanem viharsebesen szokd meg a helyzetet.

– De én nem foglak a nyilvánosság előtt taperolni!

– Nem is arról van szó. Hanem a tudatodról. Állítsd át minél hamarabb, különben egykettőre megbukik az álcánk, és mindenki tudni fogja, akinek van szeme, hogy ez csak valami látszatkapcsolat. Egy ócska kis alibi. Ugye, te sem akarod ezt?

– Persze, hogy nem, de hát…

– Akarod megfogni a fenekemet is?

– Te jóságos ég… – motyogta Szubotáj.

– Na, erről beszéltem! – harsogta szinte diadalmasan a vörös démon. – Mit szégyellősködsz? Te vagy az anagur néped egyik törzsfője, mégpedig a katonai vezetője! Ezt a nyafogást még Attilától sem venném jó néven, pedig ő a szakrális törzsfő, akár még azzal is védekezhetne, hogy a nyílt bujálkodás nem illik egy szent emberhez. Hát hogy venné ki magát az ilyesmi a törzs előtt? De te nem bújhatsz efféle kifogások mögé! Minél hamarabb elrendezed magadban a dolgokat, annál biztosabb lesz a siker.

A tatár kénytelen volt igazat adni Raudonának. Eszébe jutottak azok a néhány évvel korábbi emlékek, amikor Attila a tábortűz mellett oly önfeledten csókolt bele szegény Küncse nyakába, és bármikor a világ legtermészetesebb mozdulatával fogta át a derekát, amikor úgy adódott, hogy éppen egymás mellett álltak.

Merengéséből újabb közjáték zökkentette ki. A vörös démon kiszállt az ülésből, odasündörgött mellé, és újra megragadta a kezét. Ezúttal a fenekén vezette végig a tenyerét, és közben mindvégig az arcát figyelte.

– Na, mi a véleményed, kedves férjem? – érdeklődött pajzán mosollyal.

– Hát ööö… szó se róla, elég szabályos – nyögte ki zavartan a tatár. – Már úgy értem, eléggé szabályos félgömb.

Raudona úgy kacagott fel, hogy ilyesféle reakciót Szubotáj egy metamorftól el sem tudott volna képzelni:

– Mit mondjak, nem ez volt életem bókja, de kezdetnek megteszi – hahotázott a vörös démon. – Lehetne róla szó, hogy a hasonlataidat ne a geometria tárgyköréből válaszd ki?

– Hát akkor honnan a picsából válasszam ki? – csattant fel a tatár, aki most már kissé megalázónak érezte a procedúrát.

– Az irány jó – biztatta Raudona –, csak annyi a kérésem, hogy a picsa helyett mondjunk legalább segget, ha már feneket nem lehet. Egyébként meg a segg jobban illik az anagur férfiak szóhasználatához, tehát raktározd el így az agyadban.

Aztán megint megragadta a tatár fejét, közel húzta magához, de most nem csókolta meg, hanem szemtől szembe próbálta belesulykolni:

– Állítsd át az elmédet nagyon sürgősen arra a programra, hogy én a nőd vagyok, a feleséged, az asszonyod, a nőstényed, az ágyasod. És friss házasokként nincs is más vágyunk, mint üzekedni minden éjjel. Ha úgy fogod előadni magad a törzsed körében, mint aki nem is nagyon akar ránézni a kedvesére, és úgy viselkedik vele, mintha a kishúga volna, akkor jobb, ha el sem kezdjük az egészet, mert nem akad majd senki a törzsedben, aki el fogja hinni ezt a frigyet.

Azzal elengedte Szubotáj fejét, sőt még kicsit el is tolta magától, miközben közönyös hangon megjegyezte:

– Egyébként azt tudtad, hogy én képes vagyok nemi életet élni?

– Nem tudtam – köszörülte meg a torkát a tatár –, de igazság szerint nem is nagyon gondolkodtam ilyesmiről veled kapcsolatban.

– Pedig tudok – büszkélkedett Raudona. – A kialakításom, hogy úgy mondjam, igen fejlett, és ezt is lehetővé teszi. Szükségem is volt rá néhány alkalommal, hogy ne bukjak meg azonnal egy-egy komolyabb művelet közben. De hogy közelebb hozzam kettőnket egymáshoz, el is árulom rögtön, hogy én sem érzek közben semmit. Tehát azt is mondhatnám, hogy te meg én igazán összeillünk, mert a lényeget tekintve mindketten aszexuálisok vagyunk.

– Ez nagyon érdekes – nyelt nagyot Szubotáj.

– És ha már a férjem lettél ezen a szép napon, elárulok neked egy még érdekesebb dolgot. Vannak olyan fejlett metamorfok, amelyeket pontosan erre a célra fejlesztettek ki.

– Mármint mire?

– A szexre. Hogy ezzel az eszközzel kerítsenek a hálójukba embereket. Talán mondanom sem kell, hogy ezek leginkább nőnemű produktumok, igen ritka közöttük a hímnemű. Tudok is egy olyat mondani neked, akiről talán már hallottál.

Szubotájnak hosszú idő után most először csillant fel a szeme:

– Ki lenne az?

– Zina néni, az Orgil-birtokon.

A tatár nyomban elveszítette a lelkesedését, bár közben lázasan keresgélt az emlékei között, hogy ki a bánatról lehet szó.

– Tudod, az az idős néni – magyarázta Raudona –, aki mostanság is azon munkálkodik, hogy Emmát megismertesse az Osmosis szigetén fellelhető gyógynövényekkel.

– De hogy jön ide a szex?

– Egyszerű. Zina néni pontosan egy ilyen célra kifejlesztett metamorf.

– Nem értem – csóválta a fejét Szubotáj. – Öreg néniket állítotok hadrendbe szexuális célzattal, hogy titkos és érzékeny adatokat szerezzenek meg? És mégis ki a célcsoport?

Raudona elégedetten dőlt hátra az ülésében, és belekezdett az ismertetőbe:

– Látod, kedves férjem, Zina néni esetével nagyon jól tudom érzékeltetni veled, hogy milyen bonyolult is a Terv, meg az a hadi helyzet, amelyre a Tervnek minden áldott nap, sőt szinte minden órában reagálnia kell. Amikor Zinát rendszerbe állították, még fiatal volt. Tette a dolgát, egészen addig, míg fel nem lépett nála ugyanaz a probléma, mint Baskírnál. Valami máig kiderítetlen rendszerhiba miatt elkezdett abnormális tempóban öregedni.

– Nagyon megnyugtató kitétel ez a máig kiderítetlen…

– Ekkor az Orgil-birtokot határozták meg számára műveleti területeként, és ő hamarosan bele is simult a környezetébe, ami azért volt kiemelkedő fegyvertény, mert akkoriban a Nergal legnagyobb főhadiszállása Osmosis szigetén éppen az Orgil-birtok volt.

– Már Sztavrila úrnővel?

– Akkor még éppen nem. De most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a Zina fedőnevű metamorf bármennyire is megöregedett, nem tudott leállni arról a beleprogramozott feladatról, hogy szexuális teljesítmény útján hálózzon be embereket, és így szerezzen meg adatokat.

– Dicséretes igyekezet.

– Na persze, egészen addig, amíg át nem állt a Nergal oldalára.

Szubotáj most már egészen kikelt magából:

– Ezt nem mondod komolyan! Tehát pontosan tudjátok, hogy az Orgil-birtokon van egy metamorf, aki a Nergalnak dolgozik?

– Igen.

– De hát ott gyerekek is vannak, nem is kevesen, a Világügyelő Férfiú áldjon már meg benneteket! És Baskír meg Guzel is ott szokott tevékenykedni! Hát oda alapították az új egyházat, vagy mi a fenét! És akkor azt mondod, hogy van egy magát öregasszonynak álcázó vén kurva áruló metamorf, aki még jelen pillanatban sincs felrobbantva, vagy agyonbaszva árammal?

– Ha már a baszást voltál szíves említeni, amit a magam részéről a holnapi megjelenésünk tekintetében előremutató szóhasználatnak értékelek, akkor hadd mondjam el azt is, hogy jelenleg a Brogin nevezetű kormányzói testőr bassza ezt a metamorfot, természetesen mit sem tudva arról, hogy az általa rendkívül vonzónak talált néni nem is emberi lény.

– Eszem áll meg…

– Tudnod kell azt is, hogy a metamorf hiába mutatott indokolatlanul gyors öregedést, a nemi képességei, hogy úgy mondjam, világraszólóak, hiszen épp erre a feladatra hozták létre. Ezeket a tulajdonságait nem érinti az a rendszerhiba, amit a külső kinézete indokolna, tehát aki nemi jellegű kapcsolatba lép vele, az utána szerfölött nehezen fog lemondani erről az élvezetről. Ezt mi nem igazán érthetjük, kedves férjem, mivel a lényeget tekintve mindketten aszexuálisak vagyunk.

– Még mindig azon vagyok kiakadva, hogy ez a némber hogyan praktizálhat jelenleg is Osmosis kellős közepén – dörmögött a tatár. – Nem az érdekel, hogy kivel kefél, hanem az, hogy ahol Mario, Emma, Guzel, Baskír, meg a sok gyerek előfordult, ott ez a Központ nevezetű balfasz gárda eltűrte és még most is eltűri az ellenség jelenlétét. Nem tagadom, most kurvára megrendült a hitem ebben az egész küldetésben.

Raudona most közelebb úszott a tatárhoz, és a bal karjával átfonta a nyakát, a jobb kezével pedig az arcát simítgatta, miközben búgó hangon bókolt neki:

– Ennek az egész küldetésnek a legjelentősebb és legrokonszenvesebb férfiúja vagy, édes férjem. Örülök, hogy veled lehetek ezeken a sorsfordító napokon.

Szubotáj kissé hátrafeszítette a fejét, így próbálván tisztességes távolságot tartani az újdonsült feleségétől, miközben szerfölött megvilágosodott gondolatokkal és nagyon határozottan kijelentette:

– Nem örülsz, hogy velem lehetsz, mivel te nem tudsz örülni, legfeljebb megjátszani tudod azt. Neked csak pozitív vagy negatív eredményjelződ van az egyes műveletek végén. Csakhogy nekem is van egy műveletem, és nagyon ajánlom, kedves feleségem, hogy még annak a végén is velem legyél, különben tényleg sok lesz a negatívum a bizonyítványodban.

Raudona magához húzta a tatár pilóta fejét, és újra megcsókolta.