Osmosis – 387. fejezet

Emma szerfölött megörült, amikor az Orgil-villa emeleti folyosóján találkozott Baskírral. Már jó ideje szeretett volna kérdezni tőle valamit, de napok óta nem sikerült összefutniuk.

– Van valami hír Mariórul? – tért rögtön a lényegre. – Véget ért mán a hadjárat?

– Még nem, de hamarosan eljön a nagy győzelem – felelte biztatóan mosolyogva az öreg Tanító. – Már csak napok kérdése.

– És akkor Mario is hazagyühet?

– Hát persze – simogatta meg a lány arcát Baskír.

Az öreg Tanító legutóbb a villa lugasában érintette meg Emma orcáját, igaz, az a jó néhány kvintával korábbi kontaktus sokkal jelentékenyebb volt. Azon a napon került rá sor, amikor Mario szó nélkül faképnél hagyta a kedvesét.

Emma akkor sokáig állt földbe gyökerezett lábbal a lugasban, és dermedten bámult a fiú után. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire képesnek érezte magát egyáltalán megmozdulni. Aztán lerogyott az egyik nyugágyra, a tenyerébe temette az arcát, és keservesen felzokogott.

Időtlen idők óta nem érezte magát ilyen mérhetetlenül tanácstalannak és kétségbeesettnek. Sejtelme sem volt, mi rosszat tett, vagy mi rosszat mondhatott. Talán túl korai volt elárulnia, hogy gyermeket vár? Vagy ezen a szigeten nem szokás holmi lugasokban bejelenteni az ilyesféle híreket, mert az illem zárt helyet ír elő? Esetleg van valami külön szokás, eljárás, babona, akármi, és ha az ember nem tartja magát hozzá, akkor szerencsétlenséget hoz a gyerekre? De hát ki ismerheti ezeket, aki idegenből érkezett?

És most mi lesz? Mario csak felmérgelte magát, és majd visszajön, ha lenyugszik, vagy talán… örökre elhagyta őt?

De hát az nem lehet! Mit fog akkor kezdeni egy idegen országban, ahol alig ismer valakit, és még a nyelvet is csak makogja? Hogy fog egyedül felnevelni egy gyereket? Ki lesz az ő védelmezője a nagy magányban? És mi lesz a takaros kis bolttal a városközpontban? Annak is vége, mielőtt egyáltalán megnyithatott volna? Akkor miből fog élni, hogy fogja eltartani a gyerekét? Őt is levegőnek nézi majd a kormányzó, meg a többiek, mint Mariót?

Emma hirtelen úgy érezte, iszonyú súlyok nehezednek rá, és többé fel sem bír állni erről az átkozott nyugágyról. Hát minden csak megjátszás lett volna, amit a fiú eddig mutatott? De akkor meg miért kérdezősködött nem is olyan régen arról, hogy ha nekik nem lehet közös gyermekük, akkor örökbe fogadnának-e egyet? És miért mondott olyanokat, hogy „hidd el, kincsem, ha van valaki, akit sohasem akarnék bántani, akkor az te vagy”? Hiszen ennél jobban meg sem bánthatta volna!

Emma csak akkor vette észre, hogy már nincs egyedül, amikor valaki finoman a vállára tette a kezét. Baskír állt a háta mögött, aztán letelepedett mellé a nyugágyra.

– Mi a baj, leányom? – kérdezte együttérzően. – Miért itatod az egereket?

Emma hirtelen az öreg Tanító vállára borult, és még keservesebb zokogásba fogott. Aztán erőt vett magán, és szipogva-hüppögve elmesélte a történteket.

– Nagy kár vót elgyünni nekem ide Kalrund fejedelem országábul – állapította meg végül. – Hát mi lészen itt a sorsom?

Baskír felállt a nyugágyról, leginkább azért, hogy szelíd gyöngédséggel végigfektethesse rajta Emmát. Letérdelt mellé, két oldalról óvatosan megsimította a lány arcát, aztán a középső ujjai a lány halántékán állapodtak meg.

– Ne gondolj most semmi rosszra – kérte szerfölött megnyugtató, meleg hangon. – Hunyd le a szemed, és csakis a szavaimra figyelj. Még a madárcsicsergést se halld meg. Mert most elmesélem neked, hogy mi történt ma ebben a lugasban, és miért nem kell aggódnod semmin. De egyáltalán semmin…

Emma érezte, ahogy különös biztonságérzet hullámzik végig a testén, a feje búbjától egészen a talpáig. Engedelmesen lehunyta a szemét, és rácsodálkozott, hogy valóban nem hallja a rigókat, akik pedig az előbb még a bokrok alján perlekedtek, csakis az öreg Tanító hangját hallja immár, aki kedvesen és megfontoltan így beszél:

– Az imént ment el Mario. Nehéz volt a szíve, hiszen azt kellett mondania neked, hogy egy darabig nem láthatjátok egymást. A kötelesség Neridea szigetére szólította. Ott most harcok folynak. Kemény harcok. És a kormányzónak szüksége van Mario segítségére. De hidd el, amikor majd hazatér, nagyon-nagyon örülni fog annak a hírnek, amivel te várni fogod…