Az átbeszélt témával kapcsolatban Dariosznak már csak egyetlen, de annál indokoltabb kérdése akadt:
– Miért nem voltál képes ezekről a dolgokról ugyanúgy beszámolni a titkáromnak, mint ahogy nekem tetted most? Nem gondolod, hogy sok félreértést, haragot és izgalmat meg lehetett volna előzni? A fölösleges utazásokról nem is beszélve, mint amilyen például az én éjszakai kiruccanásom.
– Nem tudtam, hogy az országbíró legfontosabb feladatai közé tartozik a kormányzói titkár folyamatos és részletes tájékoztatása arról, hogy mit miért tesz – vágott vissza Nihuc. – Egyébként is, minden egyes kivégzési helyszínen kihirdették az ítélet indoklását. Már csak azért is, mert ezek a likvidálások csakis így érhetik el a kívánt visszatartó erőt a lakosság körében. Szóval a derék Trin, akinek mindenhol vannak emberei, pontosan értesülhetett minden kivégzés okáról.
– Ez bizonyára így van – ismerte el Dariosz –, csakhogy azt is vedd számításba, hogy egy idős, komoly, felelősségteljes államférfiról beszélünk, aki joggal fogalmazza meg aggodalmait a társadalom jelen állapota vagy éppen az eljárásaid törvényessége okán.
– Az eljárásaim törvényessége kikezdhetetlen – szögezte le a vezérezredes. – Hadiállapot van, országbíró vagyok, bárki fölött ítélkezhetek, akár rögtönítélő bíróság keretében is. Pontosan ezt használtam ki az olyan férgek eltakarításához, mint amilyen például ez az Albiberda volt. A tárgyalás a lehető legszabályosabban zajlott, a létező legnagyobb közönség előtt, az Arénában. És hogy miket művelt ez a nyomorult Albiberda, akit méltatlan köztisztelet övezett, arról koronatanú vallott.
– …akit utána lefejeztettél.
– Már halott volt, amikor a hóhér végrehajtotta rajta az ítéletet. Miközben a fejét a fatönkre nyomtam, észrevétlenül belenyomtam egy méreginjekciót, és fájdalommentesen átsegítettem a túlvilágra. Kegyes halált ígértem neki, ha vallomást tesz, és nem szegtem meg a szavamat.
Dariosznak elfogytak az érvei. Kénytelen volt elismerni magában, hogy a vezérezredes minden cselekedete védhető és magyarázható. Még ha nem is lehet minden mozzanat világos Trin vagy más evilági emberek számára, lásd például a méreginjekciót.
– Arra kérlek – szólt végül csöndesen –, hogy fektess nagyobb súlyt a titkárommal folytatott kommunikációra. Hidd el nekem, ha sikerül ugyanúgy megnyugtatnod, mint most engem, akkor komoly szövetségest tudhatsz magad mögött a személyében. Egyszer már sikerült elnyerned a lojalitását. Itt, ebben a helyiségben borult térdre előtted nem is olyan régen, aztán kezet csókolt, amikor megtudta, hogy köztársaság-párti vagy. Nem volt jó ötlet megingatnod a bizalmát.
– Rendben – bólintott engedelmesen a vezérezredes, aztán csodálkozva tapasztalta, hogy Dariosz feláll az asztaltól. – Hová igyekszel, kormányzó? Épp most ígértem meg, hogy fejleszteni fogom a titkároddal való kommunikációt, erre te faképnél akarsz hagyni? Nem érzed úgy, hogy neked meg a velem való kommunikációdat kellene fejlesztened?
– Mire célzol egész pontosan? – hunyorgott értetlenül Dariosz.
– Én mindenről tájékoztattalak, amiről kérdeztél, csakhogy nekem is lennének ám kérdéseim. Főleg arról, hogy mi minden történt Neridea szigetén. Tudod jól, hogy a társaimmal már nem vagyok közös csatornán, de azért az információk iránti éhségem megmaradt.
Az ausztrál lassan visszaereszkedett a székére. Belátta, hogy egyrészt igaza van a metamorfnak, másrészt pedig még hasznos is lehet egy kis beszélgetés az invázió legújabb fejleményeiről. Ezt ugyan másnap reggelre szerette volna hagyni, mert már igencsak elcsigázott volt, de arra gondolt, ha Nihuc addigra felszívódik, akkor jó darabig lőttek az esélynek. Mostanság csak az itt és most lehet biztos.
– Az invázió a tervek szerint halad, bár kissé lassabban, mint vártam – kezdte a beszámolót. – A Neridea Ezred katonáit nem volt egyszerű meggyőzni, hogy bosszúszomjas vérfürdő rendezése helyett inkább foglyokat ejtsenek, gondolván a sziget jövőjére is, mert kelleni fog a rengeteg dolgos kéz az ország újjáépítéséhez.
– Ez egyházunk különítménye hogy szerepelt? – érdeklődött Nihuc.
– Gyakorlatilag az első adandó alkalommal átálltak az ellenséghez, egy fő kivételével.
– Pindzsuja lovagnak hasznát vetted?
– De még mennyire! És nemcsak tolmácsként, hanem a hadászat terén is. Ezen egyébként nincs mit csodálni, hiszen egymaga több csatában vett részt, mint a tábornokaim együttvéve.
– Tekintve, hogy Osmosis tábornokai eddig nulla darab igazi csatában vettek részt – vigyorodott el Nihuc. – Remélem, azért tapintatosan bánsz velük.
– Igyekszem – bólintott Dariosz. – Sosem a jelenlétükben kérem ki Pindzsuja véleményét, a tapasztalt nerideai vezérkarról nem is beszélve. Tudom jól, hogy milyen önérzetesek tudnak lenni egy fegyveres testület magas rangú parancsnokai.
– Számításaid szerint mennyi idő kell még a sziget teljes visszafoglalásához? – kérdezte Nihuc, nem minden hátsó szándék nélkül, mert tudta, hogy Neridea felszabadításával megszűnik a hadiállapot, ezáltal pedig az ő országbírói megbízatása is.
– Szerintem egy kvintán belül eljön az invázió végső, döntő csatájának ideje – felelte Dariosz, aztán hirtelen elkomorult az arca, és témát váltott: – De nem csak hadászati érdekességekről tudok neked beszámolni. Képzeld, pár nappal ezelőtt foglyul ejtettünk egy fiatal nőt, aki egy mulatt csecsemőt tartott a karjában. Az nyilvánvaló, hogyha ő a gyerek édesanyja, akkor földi emberről beszélünk, elvégre Evilágon nem élnek négerek, márpedig a kisded apja nem lehet más, csakis egy negroid férfi. Mi viszont senki másról nem tudunk, aki szóba jöhetne, egyedül a Tiago nevezetű egykori fegyenc bányászról és űrhajótöröttről. Mit tudsz erről?
Most már Nihucnak is elkomorult az arca:
– Mit nyilatkozott a nő? – kérdezett vissza.
– Nem az a kimondott nyilatkozós típus – közölte Dariosz, és egy pillanatra sem vette le a tekintetét az országbíró arcáról. – Semmilyen nyelven nem kommunikál, pedig a meoritól és a norlingtól kezdve, az angolon és az oroszon át, egészen az anagurig mindenféle nyelvvel próbálkoztunk. De hallgat, mint a sír. Mint ahogy az az öt orzó is, akiknek a társaságában tartózkodott a foglyul ejtésekor.
A vezérezredes kissé ráhajolt az asztalra, és jelentőségteljesen így szólt:
– Hozasd őket Osmosisba. Mind a hetet. Haladéktalanul és mindenáron.
Dariosz oly mértékben megdöbbent, hogy hirtelen csak annyit tudott kinyögni:
– De mivel? Raudona már egy ideje eltűnt a színről az Orellel együtt.
– Ez most teljesen irreleváns, sőt! Eszedbe ne jusson ezeket az embereket bármilyen űrjármű közelébe engedni! Rakasd őket egy kereskedelmi hajóra, de inkognitóban, és a lehető legkomolyabb biztonsági intézkedések mellett hozasd el mind a hetet Osmosisba, haladéktalanul!
Nihuc most már harsogott, és ez a kormányzónak kicsit sem tetszett. Hátradőlt a székében, és miközben gyanakodva fürkészte a metamorf arcát, halkan megjegyezte:
– Én inkább kikérném Raudona tanácsát is ebben az ügyben.
A vezérezredes nagyot fújtatott, majd hirtelen Dariosz szemébe nézett, merevül és áthatóan:
– Látom, nem értettél meg, kormányzó – szólt immár ő is csöndesebben. – Nincs idő senkinek a tanácsát kikérni, főleg nem a Raudonáét. Ő az utóbbi napokban Osmosis fölött őrködik, sok helyen látom ennek a jeleit, bárhová is megyek az országban. Ráadásul a Déli-földrészen tartózkodó Mario sorsát is felügyelnie kell, mert fiatal barátunk ezekben a nehéz időkben huszonnégy órás megfigyelésre szorul, ugyanis…
– Hopp, egy érdekes ellentmondás – vágott közbe szinte diadalmasan az ausztrál. – Ha Raudona többnyire Osmosis fölött röpköd, amit mellesleg nem kétlek, mert nekem is vannak róla információim, akkor hogy tudja huszonnégy órás megfigyelés alatt tartani Mariót?
– Nem ő tartja huszonnégy órás megfigyelés alatt Mariót, hanem egy másik android, akit még nem ismersz – magyarázta Nihuc. – Szerencsétlen olasz fiúnál ezekben a napokban tetőzik annak a folyamatnak a kínja, amit röviden a kettős identitás kitisztulásának szokás nevezni. Most nincs időm ezt bővebben elmagyarázni, de…
– Ó, már megint a régi lemez! – húzta el a száját Dariosz. – Ennek most nincs itt az ideje, ez még túl bonyolult neked, meg a szokásos terelések és időhúzások.
Nihuc immár könyörgőre fogta:
– Nagyon kérlek, kormányzó, vedd komolyan a szavaimat. Mindig melletted álltam, most is megbízhatsz bennem. És valóban nincs szándékomban húzni az időt, mert egyetlen elvesztegethető percünk sincs. Ígérem, később mindent részletesen elmagyarázok, de könyörgök, most azonnal indulj vissza Nerideára!
