Osmosis – 288. fejezet

A Kormányzói Hivatalban egy nagydarab testőr állt Dariosz színe előtt, és éppen jelentést tett. Az utána következő párbeszéd alatt pedig hol égővörössé, hol meg halálsápadttá vált az ábrázata, és mivel ezek az állapotok egyre gyorsabb ütemben követték egymást, félő volt, hogy a derék katona a kihallgatás végén piros-fehér csíkos arccal fog távozni a helyiségből.

– Mi volt az egyes számú parancsod, Brogin? – kérdezte a kormányzó, mert természetesen Brogin volt ez a nagydarab delikvens.

– Jelentem, az egyes számú parancs az volt, hogy Emma úrhölgyet soha nem hagyhatom magára, és a személyi védelem mellett segítenem kell neki, hogy mihamarabb megtanulhassa a meori nyelvet.

– Úgy van – nyugtázta Dariosz. – Javíts ki, ha tévednék, de sehol sem látom Emma úrhölgyet. Talán mögötted bujkál?

– Nem, uram.

– Hát akkor hol van?

– Jelentem, Emma úrhölgy ott maradt az Orgil-birtokon – nyelt nagyot a katona.

– Brogin testőr! Tisztában vagy vele, hogy mitől egyes számú parancs az egyes számú parancs?

– Tisztában vagyok, uram. Annál fontosabb és előbbre való parancs nem létezik. Semmilyen más utasítás nem olthatja ki. Az egyes számú parancs hatálya csakis akkor szűnik meg, ha azt visszavonja az az elöljáró, aki kiadta.

– És ki volt az az elöljáró, akitől ezt a parancsot kaptad?

– A kormányzó úr.

– A mindenkori kormányzónak van elöljárója a köztársaságban, aki érvénytelenítheti vagy felülírhatja az egyes számú parancsot?

– Nincs, uram.

Dariosz egy darabig a testőr arcát nézte, aztán az asztala mögé sétált, és visszaült a székébe:
– Úgy látom, kiválóan ismered a szolgálati szabályzat idevágó passzusait. Nincs más hátra, figyelmesen hallgatlak, Brogin. Kérlek, add elő röviden és tömören, mi indított téged arra, hogy megszegd a létező legfontosabb parancsot.

– Néhány napja az történt, uram – húzta ki magát a testőr –, hogy egy orzót ejtettem foglyul az Orgil-birtoktól nem messze. Jobban mondva először egy csapda ejtette foglyul, amit a birtok vadőre állított fel az erdőben. Ez az orzó ott lógott az egyik fán, mégpedig egy kötélen, mert a hurok rá volt tekeredve a lábára, amikor…

– Úgy emlékszem, azt kértem, hogy légy rövid és tömör.

– Igenis, uram! Szóval…, az orzót őrizetbe vettem – folytatta Brogin, és bár először igyekezett fékezni magát, később azonban szép lassan visszatért a terjengős elbeszélőmódra. Nagy szerencséjére azonban ez már csöppet sem érdekelte a kormányzót, mert ekkor besietett a helyiségbe Trin, az öreg titkár, és a kormányzó füléhez hajolva hosszasan jelentett neki valamit.

Miután Trin távozott, Dariosz felemelte a kezét, mire a testőr abbahagyta az öndicsérő, már-már hősi eposzba hajló előadást.

– Brogin! A megérzésed nem csalt, valóban sikerült egy igen értékes foglyot leszállítanod. Most kaptam a jelentést a titkáromtól, miszerint az orzó kihallgatása az alagsorban abba a stádiumba ért, amely után már bízvást nevezhetjük az emberedet egy bizonyos ügy koronatanújának is… Na, nem kell mindjárt megijedni ettől a szótól. Igaz, hogy a királyság idejéből maradt ránk, de attól még a tartalma igaz. Nagyon fontos személyt ejtettél foglyul.

– Szívből örülök neki, kormányzó úr. Tudtam, hogy végül nekem lesz igazam!

– Töröld csak le gyorsan ezt az önelégült vigyort a képedről, Brogin! Ettől még a tény tény marad! Megszegted az egyes számú parancsot! Van erre valamiféle mentséged?

Néma csend volt a válasz, melynek végén Dariosz előredőlt a székében, és már jóval barátságosabb tónusban szólította meg a katonáját:

– Mondd csak, az elmúlt napokban miért nem találtál módot rá, hogy tudasd velem a történteket, és közben az őrhelyedet se kelljen elhagynod?

– De hát én akartam, kormányzó úr! Nagyon is akartam tudatni! – bizonygatta kikerekedett szemekkel Brogin. – Amikor például megjött az őrjárat az Orgil-birtokra, akkor jelentettem a történteket!

– Miféle őrjáratról beszélsz?

– Amelyik szekéren hozta ki az öregembert! Azt a tanítót, vagy kicsodát. Akkor én világosan közöltem az őrjárat parancsnokával, hogy van egy fogoly az épületben, mégpedig egy orzó, aki nagyon fontos lehet a kormányzó úr számára.

– Van rá tanú, hogy ez így történt?

– Hát már hogyne lenne? Az egész tized hallotta, amit mondtam!

– Úgy. És ki volt az őrjárat parancsnoka?

– Hurga őrvezető.

– Szóval jelentetted a történteket Hurga őrvezetőnek. Ezek után mi történt?

– Csak a szokásos. Megint kigúnyoltak, ahogy szoktak, és azt mondták, hogy nem hiszik el egy szavamat se. Utána megfordították a lovaikat, és elporoztak. Így történt, kormányzó úr, minden istenekre esküszöm!

– Vajon mi okuk volt rá, hogy így cselekedjenek? – értetlenkedett Dariosz.

– Mindig ez van – vonta meg a vállát a testőr. – Ha kinéz valami dicséret, akkor azt ők akarják bezsebelni. Mindig, minden babért ők akarnak learatni.

– Kik azok az ők?

– Hát ezek a Hurga-félék.

A kormányzó gyanakodva vonta össze a szemöldökét:
– Ha ez így lenne, akkor az orzó már napok óta itt raboskodna az alagsorban, mert elhozta volna az őrjárat. Tehát másvalaminek is lennie kell a háttérben.

– Hát van is, uram – ismerte el a testőr lesütött szemmel, aztán nagyot sóhajtva folytatta: – Az az igazság, hogy engem butának tartanak. Ezért van az, hogy néha nem hiszik el a szavamat. Most is ez történt, mert amikor jelentést tettem az orzóról, akkor kinevettek, és faképnél hagytak. Utána meg, ahogy teltek a napok, arra jutottam, hogyha én nem viszem fel a fővárosba az orzót, akkor senki se fogja. Hát ezért hagytam el az őrhelyemet.

Dariosz fejcsóválva hallgatta a testőr önvallomását, és szinte részvétteljesen mutatott rá:
– Még ekkor is lett volna olyan megoldás, hogy ne kelljen megszegned az egyes számú parancsot.

– De mi lett volna az, uram? – meresztgette újra a szemét Brogin.

– Magaddal hozhattad volna Emmát Osmosisba.

– Csakugyan! – világosodott meg a testőr, miközben a homlokára csapott, de ezt a mozdulatot rögtön meg is bánta, és haladéktalanul újra vigyázzba vágta magát.

Hosszú csönd keletkezett a helyiségben. Dariosz a gondolataiba merült, és átmenetileg erős nosztalgiával tekintett vissza az elmúlt esztendőkre. Milyen szép idők is voltak, amikor még csupán azzal teltek a délelőttjei, hogy a Kormányzói Testőrség tagjait kihallgassa a legváltozatosabb ügyekben!

Mindig érdekelte az alakulat tagságán belüli kapcsolati háló felderítése, az emberi viszonyok feltérképezése. Pár éve még jegyzeteket is készített magának a különböző esetekről, aztán szinte tudományos igénnyel hasonlította össze őket a földi tapasztalataival, amelyeket melbourne-i rendőrként szívott magába a testületben.

Csakhogy immár más idők jártak Osmosisban. Néhány hónappal ezelőtt a legnagyobb kíváncsisággal járt volna a végére, hogy vajon miért csúfolják a többiek ezt a Brogin nevű, tényleg nem igazán elmebajnok, de mégiscsak jólelkű és elhivatott óriást. Hogy kiféle-miféle alak lehet az egyenruha mögött Hurga őrvezető. Hogy az általa vezetett őrjárat tagjai közül miért nem tartotta fontosnak egyetlen katona sem, hogy neki, a kormányzónak jelentést tegyen, vagy legalább kihallgatást kérjen… De most kisebb gondja is nagyobb volt mindezeknél.

– Nézd, Brogin! – emelkedett fel végül az asztal mögül. – Most választás elé állítalak. Figyelj rám jól, mert azonnal kell döntened, nincs túl sok gondolkodási időd, és a kimondott szavadat később nem vonhatod vissza.

– Értettem, kormányzó úr! – vágta magát vigyázzba újból a testőr.

– Az, hogy megszegted az egyes számú parancsot, főbenjáró bűn. Viszont az, hogy leszállítottad az orzót, akit koronatanúként lehet felhasználni, igen nagy szolgálat Osmosis Köztársaságnak. A kettő gyakorlatilag kioltja egymást. Tehát ha úgy döntesz, szabadon kisétálhatsz a Kormányzói Palotából, és visszatérhetsz az Orgil-birtokra, folytatni a megbízatásodat. Mert hiszen az egyes számú parancs jelenleg is érvényben van. Nem oldottalak fel alóla. Eddig érted?

– Bizonyára – közölte sután a katona, és Dariosz számára most már valamivel világosabb volt, hogy miért gúnyolják ezt a nagydarab fickót a testőrtársai.

– Elmondom még egyszer, és csak utána kell választanod. Tehát! A hőstettedért magas állami kitüntetés jár, az egyes számú parancs megszegése miatt azonban komoly büntetés. Ha ezt a két dolgot egy mérleg különböző serpenyőibe tesszük, akkor a mérleg egyensúlyban van, ezért lényegében úgy vehetjük, mintha meg sem történt volna egyik dolog sem. Tehát sem a hőstett, sem a parancsmegszegés nem történt meg.

– Értem, értem – bólogatott a nyelve hegyét is kinyújtva Brogin.

– Ha azt választod, hogy csöndesen eltávozol ebből a helyiségből, aztán visszatérsz az Orgil-birtokra, és ott továbbra is védelmezed Emma úrhölgyet, akkor ennek semmilyen következménye nem lesz. De dönthetsz úgy is, hogy kéred a kitüntetést, viszont akkor a fenyítést is el kell viselned.

– És mi a kitüntetés, uram? – érdeklődött mohón Brogin.

– Az Osmosis Köztársaságért Érdemrend a nyolcágú csillaggal.

– És mi a büntetés? – kérdezte a testőr, jóval csekélyebb lelkesedéssel.

Dariosz halványan elmosolyodott:

– Mióta vagy kormányzói testőr, Brogin?

– Hét éve, uram.

– És ezalatt senkit sem láttál még, aki büntetést kapott az egyes számú parancs megszegéséért?

– De láttam – nyelt hatalmasat a nagydarab katona.

– Hát akkor határozz a saját sorsodról belátásod szerint – jegyezte meg majdhogynem közönyösen Dariosz, és hátat fordított a testőrének, hogy az minden befolyástól mentesen dönthessen.

Megint csönd telepedett a Kormányzói Hivatalra.

– A kitüntetést választom, nem a mérleget – bökte ki végül Brogin.

Dariosz gyanakodva fordult vissza, de hiába vizslatta a testőre arcát, a nagydarab katona vigyázzállásban, meredten előre nézve, a lehető legszabályosabban várta döntése elfogadását.

– Tudomásul vettem. Nemsokára találkozunk az Arénában – nyugtázta a kormányzó.