Hajnalodott Osmosis szigete fölött. A kormányzói lakosztály ablakain át behatoltak az első napsugarak. A hanyatt fekvő Darioszt még ezek a halovány fények is képesek voltak felébreszteni. Résnyire nyitotta a szemét, és körbepillantott a helyiségen, közben pedig megpróbálta felidézni magában, mi minden történt éjszaka.
A legnagyobb félelme rögtön elmúlt. Érezte, ahogy az édesdeden alvó Sztavrila feje ott nyugszik a vállgödrében. A nő lehelete minden kilégzésnél cirógatta a nyakát.
Tehát nem álom volt – suttogta maga elé megkönnyebbülve Dariosz, ám kis híján fel is nevetett ezen… Álom? Hát hiszen soha, egyetlen egyszer sem álmodott, amióta Osmosis szigetén él.
Most már teljesen kinyitotta a szemét, és alaposan végigmustrálta Sztavrila karját, amely ott hevert az ő mellkasán. Újra ugyanazt a vágyat érezte, mint éjjel. Milyen csodálatosan finom a bőre! Milyen elképesztően finom minden porcikája! És egyáltalán, olyan leírhatatlanul vonzó és kívánatos nő, amilyet álmodni sem mer magának a legtöbb férfi, nemhogy el is higgye, hogy valaha megkaphat egy hasonlót.
Talán szerelmes vagyok? – tette fel magának a kérdést, és egy pillanatra eszébe jutott az ex-neje, ettől pedig elöntötte a harag. Egyáltalán hogy tolakodhat be a képbe annak a melbourne-i cafkának az emléke pont most, egy ilyen meghitt pillanatban?
Aztán rájött, hogy a saját magának feltett kérdés vetítette ki az emlékképet. Szerelmes vagy? Emlékezz csak az ex-nejedre. Éreztél valaha ilyesmit iránta? Amikor megismerted, amikor először ágyba bújtál vele, amikor az oltár elé vezetted?
Igen, szerelmes vagyok – ismerte el saját maga előtt Dariosz, és ez az érzés egyrészt boldog kielégültséggel töltötte el, másrészt viszont – még ha jóval csekélyebb mértékben is – furcsa kételyt ébresztett benne. Mi lesz ezután? Vajon mit érez iránta Sztavrila? Mi van akkor, ha ez az egész csak egy édes kaland marad, és a nő visszatér a vidéki birtokára? És mi lesz akkor, ha valamelyikük egyszer csak eltűnik ebből a különös világból? Mondjuk Sztavrilát felébresztik a kómából abban a görögországi kórházban. Vagy az ő kezelése ér véget megint a pszichológusnál, és a doki mit sem sejtve hozza ki őt a regressziós hipnózisból…
Merengéséből a nő mocorgása zökkentette ki. Sztavrila hirtelen nagyot sóhajtott, aztán belecsókolt a nyakába, közben pedig átfonta a combjával, és igyekezett még jobban hozzábújni. Dariosz most már elengedte a kósza gondolatokat, minden jóslást és számvetést, ehelyett a nő felé fordult, gyengéden végigsimított a hátán, ujjai elkalandoztak a fenekén és a combján, egészen a térdhajlatáig, közben pedig azt gondolta, minden rossz gondolat legyen a holnap problémája, most nem ennek van itt az ideje…
Na végre rájött már, hogy szerelmes! De valóban zseniális írói húzás, hogy hogyan kerültek oda.