Már nincs kedvem Osmosist írni

Tudjátok, az a baj, hogy most már nincs kedvem Osmosist írni. És ez persze csak szelektíven igaz, és mindenféle hosszú magyarázatot igényel – már ha igényel –, de tényleg eljött az a pillanat, vagy sokkal inkább az a hetekben, napokban kifejezhető korszak, hogy nincs kedvem hozzá. Divatos szóval élve: nincsen motivációm.

Sosem hittem volna, hogy bekövetkezik egy ilyen korszak. Eleve úgy kezdtem annak idején a promózást a facebookos és élőszereplős ismerőseim között, hogy én ezt most már életem végéig írni fogom.

Már nem akarom. Ennek az 1200 napnak a totális sikertelensége annyira megviselt, kiborított és elhasznált, hogy ilyen fokú fásultságot még soha nem éreztem. Na jó, hát öregszem én is, de ez nem ilyen egyszerű.

Például nagyfokú izgalmat érzek más projektek iránt. Zokon lehet ezt venni tőlem? Csodálnivaló dolog, hogy valami másba akarok belekezdeni azok után, ami az Osmosissal történt?

És itt most nagyon szépen megkérem a kitartó, hűséges, mindvégig támogató és elhivatott olvasókat, hogy ne vegyék magukra ezt az egészet! De már ezt is olyan fárasztó leírni…

Egy írót a leginkább a siker motivál, és gördíti tovább azon az úton, amelyen hite szerint haladnia kell. És ha ez láthatóan és statisztikai alapon kimutathatóan nem az Osmosis, akkor valami más kell. Valami friss, valami újdonság, a még szűz hómezők, a még sikerrel kecsegtető próbálkozások varázsa. Főleg az én koromban.

Nagyon sajnálom az Osmosist olyan szempontból, hogy amit én bele tudtam tenni a legjobb tudásom szerint ebbe az egészbe, azt beletettem. Úgy érzem, hogy emiatt engem elmarasztalás nem érhet. És a leghűségesebb, legaktívabb olvasóimat sem. Mindent beletettünk, mindent megpróbáltunk azért, hogy sikeres lehessen ez a projekt, de ez nem volt elég.

Jó, persze írom a most futó Osmosis-novellát, meg a fejezeteket is, de már azt gondolom magamban, hogy itt, ahol van, hagyjuk abba, nem agyalok tovább a történeten, majd valamikor folytatom, ha két vagy három év múlva, hát akkor kisnyúl, és nem a szívügyem már. Valami másba kell fogni.

Mindent meguntam. A mutassam meg, hol van az előző fejezet, a tegyem jobbá a honlapomat, de közben EGYETLEN kibaszott hozzászólás nem érkezik a jobbítás szándékával, hogy mit kéne máshogy berendezni, meg általában mindent.

Azt untam meg a legjobban, hogy milyen kurvára egyedül vagyok ezen a kibaszott honlapon. És ez még akkor is igaz, ha közben édes, drága, aranyos törzsolvasók nap nap után igyekeznek minden módon segíteni. Ők tízen. Miközben százan meg hallgatnak.

Ezt három év alatt rohadtul meg lehet unni, és bele lehet fásulni.

Hát most nem lesz Osmosis-fejezet jó darabig, de hát maguk az olvasók mondták ki az ítéletet, hogy nem kell. Mert nekik nem fontos. Oké. Tudomásul vettem.