Érdekes módon Rebeccán ekkor vettek erőt bizonyos kétségek:
– Egész biztos, hogy ki fog hullani ez a loncsos szőrzetünk? – simítgatta magát gondterhelten. – Nincs kedvem életem végéig gyantáztatni az egész testemet!
– Ne aggódjon, hölgyem! – vigasztalta a kis lengyel. – Legfeljebb leszerződünk egy cirkuszi társulathoz, mint beszélő majmok. Világszám leszünk, és hülyére keressük magunkat!
– Különben is, hogy beszélhetsz ilyen hálátlanul a csodálatos kutyasamponomról? – háborodott fel a teljesen vétlen és legalább ugyanannyira részeg feltaláló. – Végül is az mentett meg minket egy őrült arab karmai közül!
– Ugyan már, Bill! – hurrogta le Kowalski. – Ha én nem látom meg azt a táblát az igazi gorillák ketrecén…
– Hiába láttad volna meg – szakította félbe Morgan –, ha én előzőleg nem cserélem ki a bőrradírt, a hajbalzsamot és a…
– De ez is miattam jutott eszedbe, mert előtte én vetettem föl, hogy becsempészhetjük a szert Whitney Houston pipereholmijai közé…
– Uraim! – szólt közbe Rebecca. – Maradjunk annyiban, hogy az én hajfestékem nélkül még mindig ott ülnénk a röhögő rakodómunkások körében!
Smily sem szándékozott kimaradni a hencegésből:
– Kíváncsi vagyok, mit kezdenétek nélkülem néhány perc múlva az út szélén. Vagy talán tud valamelyikőtök teherautót vezetni?
Csak Rodrigó nem kezdte taglalni az érdemeit, mert egyébként is igen szerény fickó volt.
Amikor már hosszú ideje haladtak egyenletes sebességgel, Morgan úgy döntött, hogy eljött a cselekvés ideje. Előkotorta a szalmából a kiürült whiskysüveget, és tiszta erőből a rácshoz csapta, a ketrecnek a vezetőfülkéhez legközelebb eső részén. A kocsikísérőnek meg is ütötte a fülét a szokatlan zaj:
– Mi a francot randalíroznak ezek? Meg kéne állni megnézni…
– Kit érdekel? Tőlem akár New Orleansig vergődhetnek!
– Ne hülyéskedj már, Tom! Még a végén kárt tesznek magukban vagy a kocsiban. Jobb, ha megnézzük, mit csinálnak.
Így aztán a derék sofőr az útpadkára kormányozta a teherautót, és társával együtt kiszállt, hogy megszemlélje, vajon mi okozhatott nyugtalanságot a gorillák körében. Amikor felhajtották a ponyvát, mindkettejüknek a földbe gyökerezett a lába. Az egyik morózus tekintetű majom ugyanis, kifogástalan angolsággal, a következőket mondta nekik:
– Azonnal nyissák ki a ketrecet, különben átmegyek a rácsokon, és sajátkezűleg fogom magukat a sírgödörbe hajítani!
Rögtön hanyatt estek, de még fel sem ocsúdhattak első megdöbbenésükből, amikor egy köpcös emberszabású enyhe lengyel akcentussal lehurrogta a társát:
– Ne ijesztgesd őket! Inkább kérd szépen, hogy nyissák ki a zárat. A saját érdekükben biztosan teljesíteni fogják.
Tom, a sofőr ugyan dermedten fekve maradt, de a kocsikísérő nyomban a ketrechez sietett, és remegő kézzel a zárba illesztette a kulcsot. A gorillák sorban leugráltak a platóról, s közben az egyikük, egy meglehetősen imbolyogva közlekedő főemlős a következő tájékoztatást adta a részükre:
– Aggodalomra semmi ok, srácok, hukk! Most át fogjuk venni a hatalmat a Földön. Ugye, olvastátok a Majmok bolygóját? Akkor tudjátok, mi a dörgés. Miután elhúztuk a csíkot, keressétek fel a legelső ufókutató központot, és közöljétek a jó hírt… Egyébként van valamelyikőtöknek egy cigije? Ugyanis erős nikotinhiányban szenvedek…
A kocsikísérő azonnal a mellényzsebéhez kapott, hogy megkínálja a földönkívüli lényt egy Marlboroval, az aktus végeztével azonban igyekezett éppoly mozdulatlan maradni, mint azelőtt.
– Gyere már, te banánzabáló! – hangzott a vezetőfülke felől, s erre az előbb még oly közlékeny űrlény most némán, imbolyogva elindult az autó eleje felé, egy félig üres brandysüveget szorongatva a mancsában.
A vezetőfülkében egyébként szokatlanul kedélyes hangulat uralkodott:
– Taposson a gázba, Mr. Neandervölgyi! – biztatta Kowalski egy barátságos hátbavágás keretében Smily-t, aki eleget is tett a felszólításnak, olyannyira, hogy például Rebecca tehetetlen zsákként zuhant Morgan karjaiba. Érdekes módon egy csöppet sem igyekezett kibontakozni onnan, nagyon úgy festett, hogy az egész utat eme kényelmes pozitúrában kívánja megtenni. Később a teljesen vétlen feltaláló arra használta ki ezt az intim helyzetet, hogy végre tiszta vizet öntsön a pohárba, és mivel erős alkoholos befolyásoltság alatt állt, volt bátorsága feltenni azokat a kérdéseket, amik már régóta izgatták a fantáziáját:
– Mondd csak, nem sajnálod, hogy a sokat ígérő találmányomat könnyelműen szétkentük magunkon?
– A legkevésbé sem érdekel – suttogta a „gorillahölgy”.
– És mondd, kívánni fogsz akkor is, ha majd kihullik az összes szőrzetem? – tudakolta elsősorban a hajára célozva.
– Akkor foglak csak igazán kívánni – búgta érzékien Rebecca.
– No, valahogy én is így vagyok veled… – motyogta Bill, és úgy döntött, hogy bár a helyzet ugyan megérett rá, egyelőre mégsem csókolja meg szőrös kedvesét.
