– Legyen – sóhajtott nagyot Gergő –, indítványozom, hogy térjünk vissza az alapokhoz. Vegye úgy, atyám, hogy épp ebben a percben értem az elbeszélésem végére. És most fölteszem a kérdést: vajon mi indíthatta Annát, hogy hirtelen ilyesféle kijelentéseket tegyen? Vagy ilyesféle elveket valljon?
– Nem vagyok benne biztos, hogy hirtelen kijelentésről van szó – felelte Imre atya. – Sőt, inkább afelé hajlok, hogy nagyon is lehettek előzményei, legfeljebb te nem vetted észre őket.
– Na tessék! – csattant fel Gergő. – Már megint én vagyok a hibás.
A házigazda felemelkedett a konyhaasztal mellől, aztán hátat fordított a vendégnek, kihúzott egy fiókot, és elkezdett matatni benne.
– Most mit keresgél, atyám? – kíváncsiskodott az Almási fiú.
– Valami olyan teát, amelyik fokozza a türelmet. Úgy érzem, most nagy szükségem van egy jó nagy csészényi adagra.
Gergő úgy elámult, hogy a száját is eltátotta:
– Csakugyan létezik olyan gyógytea?
– Természetesen nem létezik – fordult vissza Imre atya. – Mindazonáltal nem túloztam, mert ha létezne efféle hatású főzet, akkor most valóban készítenék magamnak egy nagy adagot.
A tréfa jó szolgálatot tett a hangulatnak. Amikor Gergő megértette a célzást, már csöppet sem volt sértődött, látványosan felkacagott. Később már együtt nevettek Imre atyával, de aztán a plébános komolyra fordította a szót:
– Nézd, akárhányszor is indítjuk újra ezt a beszélgetést, mindig csak ugyanazt tudom mondani neked. Meg kell tudnod az előzményeket. Az ilyesmi nem alakul ki egyik napról a másikra. Ha azt mesélted volna, hogy a feleségednek megharapta a kezét Ölvetiék komondora, és ezért most már fél a kutyáktól, akkor azt mondanám, természetes dolog. És nagyon is érthető. De az, hogy egy életerős fiatalasszony egyik percről a másikra úgy dönt, ő márpedig nem akar gyermeket, ez nem természetes. Nagyon távol áll attól. És nem is életszerű. Meg nem is logikus. És még sok ilyen jelzőm lenne, de megkíméllek a felsorolástól. Azt viszont váltig állítom, hogy rá kell jönnöd az előzményekre, máskülönben nem fogod tudni orvosolni a bajt.
Gergő, amilyen sértődött és méltatlankodó volt az imént, most annál inkább beleesett a lelkifurdalás és az önvád csapdájába:
– Elismerem, teljesen logikus, ahogy levezette, atyám. Előzményeknek igenis kell lenniük – motyogta maga elé. – Márpedig ha léteznek előzmények, de én nem vettem észre őket, akkor én is hibás vagyok. Engem tényleg villámcsapásként ért ez a kijelentése… De mi lehet az, ami elkerülte a figyelmemet?
– Nem is tudom – simított végig a haján a plébános. – Nem vetted észre például, hogy a tévében ilyesféle műsorokat szokott nézni?
– Milyeneket?
– Amilyenekben környezetvédelmi meg klímaváltozási kérdésekről van szó, ráadásul szenzációhajhász módon tálalva.
– Én eddig azt hittem, hogy délutánonként a kedvenc sorozatát nézi, ha ráér. Márpedig abban nincs szó környezetvédelemről, inkább afféle humoros, romantikus szappanoperának mondanám – csóválta a fejét Gergő. – Azt a magazint is, amelyikből felolvasott nekem, most láttam először a kezében. Sőt, ha jobban belegondolok, még sosem olvasott fel nekem semmilyen újságból, amióta csak ismerjük egymást. Nem volt szokása az ilyesmi. A híradókat sem nagyon figyelte, mert mindig azt mondta, van elég szörnyűség az ember életében anélkül is, hogy még a tévében is azt hallgassa, miféle szörnyűségek történtek a világ más tájain. A politika meg aztán végképp nem érdekelte soha, az öt évvel ezelőtti önkormányzati választáson teljesen megcsömörlött tőle. Mit mondjak, én is – tette hozzá az Almási fiú.
Imre atya bólintással jelezte, hogy emlékszik a történtekre.
– Akkor valahol máshol kell keresnünk a rejtély nyitját – vélekedett a plébános.
– Igen ám, de hol? – tette fel a kérdést Gergő, mégpedig olyan lemondóan és elkeseredetten, hogy Imre atya jobbnak látta azonnal megvigasztalni:
– No, azért nem kell mindjárt ilyen tanácstalannak lenni, nem olyan bonyolult az eljárás. Ha segítségül hívjuk a jó öreg logikát, akkor a végére járhatunk a dolognak.
– Nem értem, atyám – csóválta a fejét Gergő. – Azt mondta az imént, hogy amit Anna kijelentett, az teljesen logikátlan. Hogy lehetne egy teljesen logikátlan dolgot épp a logika mentén visszafejteni és felderíteni?
– Figyelj csak erősen, és rögtön meg fogod érteni – biztatta a plébános. – Hol érhetik az embert hatások? Nyilvánvalóan ott, ahol az ember testi valójában is megfordul. Például a családja körében, az otthonában vagy éppenséggel a munkahelyén. Eddig érthető?
– Érthetőnek érthető, de kissé hiányosnak gondolom a listát. Mert az embert szerintem nemcsak ott érhetik hatások, ahol testi valójában is megfordul, hanem a virtuális térben is. Az ilyesmit manapság már nem lehet félvállról venni. Itt van például az internet, a közösségi oldalak, amelyeken csak úgy hemzsegnek a…
Imre atya a keze felemelésével jelezte, hogy helyt ad a közbevetésnek, szükségtelen a felsorolás.
– Elfogadom a distinkciót – jelentette ki. – Rögtön módosítom is a felsorolást. Bontsuk tehát ketté a dolgot, mégpedig a való életre és a virtuális térre, azzal a megkötéssel, hogy a két terület között jócskán lehetnek átfedések. Nos, akkor a kedvedért kezdjük a nem valóságos helyszínekkel és életterekkel. Ideértem a könyveket, újságokat, a televíziót és az internetet. Az imént azt mondtad, nem vetted észre, hogy a feleséged olyasféle műsorokat nézne a tévében, amelyek ilyen rossz hatást gyakoroltak volna rá.
– Így van – szólt közbe türelmetlenül hadarva Gergő –, és a könyveket is kizárhatjuk, mert azt biztosan észrevettem volna, ha újabban ilyen olvasmányokkal múlatja az időt. De ne feledkezzünk meg arról a színes magazinról, amelyből felolvasott nekem!
– Nem feledkezünk meg róla – nyugtatta meg Imre atya. – Már csak azért sem, mert mindjárt itt van az egyik átfedés, amiről beszéltem. Az a színes magazin nem csak úgy ott termett az asztalotokon, hanem valakitől kapnia kellett Annának – mutatott rá a plébános, aztán így folytatta: – Nézzük az internetet. Észrevettél olyasmit, hogy mostanában furcsa honlapokat böngészget a feleséged?
– Nem – jelentette ki határozottan Gergő. – Eleve nem sok ideje van ilyesmire, ha mégis, akkor inkább kikapcsolódni szeret valamilyen egyszerűbb játék segítségével.
– Rendben – nyugtázta a házigazda –, akkor térjünk át a valóságos helyszínekre. Elképzelhetőnek tartod, hogy a családja köréből érte valamilyen rossz impulzus?
– Teljességgel kizárt – állította Gergő, még az előbbinél is határozottabban. – A szülei alig várják, hogy unokájuk szülessen végre.
– Akkor csak egyetlen szóba jöhető helyszín maradt – mutatott rá Imre atya. – Ha sem otthon, sem a szülői házban nem érték ilyen hatások, akkor csak a munkahelye lehet a megfejtés, kizárólagos alapon. Nem ártana kissé körbeszimatolnunk ott.
Gergőnek a szája is tátva maradt a csodálkozástól:
– Csak nem arra céloz atyám, hogy induljunk el kocsmázni?
A plébános felnevetett:
– Amennyiben arra gondolsz, hogy most elmegyünk a feleséged munkahelyére, és a cél érdekében parttalan vedelésbe kezdünk, akkor el kell, hogy keserítselek, ilyesmiben nemhogy a partnered nem leszek, de neked sem ajánlom.
– Hát akkor?
– Hadd emlékeztesselek, hogy abban a sörözőben alkoholmentes italok is kaphatók. Már nem emlékszel? Pedig annak idején éppen azzal tetted a legjobb benyomást a jövendőbelidre, hogy a megismerkedésetek idején végigkóstoltad nála az összes létező gyümölcslevet.
– Emlékszem, nagyon is jól emlékszem – bólogatott a múltba révedve Gergő, nosztalgikus mosollyal az arcán.
