Brogin testőr – vállán az akkor már kissé vergődő fogollyal – megérkezett az Orgil-birtokra, és az intézőnek rögtön parancsokat osztogatott:
– Kell egy hely a pincében. És szerszámokra is szükségem lesz. Meg kötélre.
Az intéző meglehetősen riadt arcot vágott eme közlemény hatására, mivel a birtok elmúlt évtizedeinek ügymenete rendkívül kevés precedenst tartalmazott efféle kérések vonatkozásában. Úgymond itt nem volt szokás vértől csöpögő illetők fogadása, főleg nem különböző pincehelyiségekben további kínzatásuk megszervezése. Márpedig ez a derék intéző nem tudott másra gondolni, mint hogy csak valami ilyesmi következhet. De nyilvánvalóan nem mert ellentmondani a Kormányzói Testőrség jeles tagjának, így hát megígérte, hogy azonnal intézkedni fog.
Zina néni átkarolta Emma vállát, és igyekezett megnyugtató lenni:
– Semmi baj nem lesz, én ismerem ezt az embert, és biztos vagyok benne, hogy tudja, mit csinál.
Emma ebből nyilvánvalóan semmit sem értett, de ha értett volna, legfeljebb annyit válaszol: „Hát, azt láttam, hogy immár szerfölött behatóan ismered ezt az embert, és tudod, hogy mit csinál”.
Végül a borospince jutott Broginnak, ott kötözte ki a foglyot, és próbálta megnyugtatni az intézőt, miszerint nem szükséges a ház népét felajzani, teljesen fölösleges akár csak tudniuk is arról, hogy mi folyik odalenn.
Zina néni már a kezdet kezdetén elment a dolgára, de Emma képtelen volt elengedni az eseményeket. A fáról lógó ember végül is az ő zsákmánya volt, hát nagyon érdekelte, hogy mi lesz a sorsa.
Brogin igazán kitett magáért. A kőfalhoz X alakban, lemeztelenítve, teljes kiszolgáltatottságban kikötözött emberhez egy hatalmas fogóval lépett oda, és így szólt:
– Mondd meg, minek jöttél Osmosisba. És akkor nem tépem ki a lábujjaidat. A kicsivel fogom kezdeni – tette hozzá, hogy semmilyen részlet ne maradjon homályban.
Mivel értékelhető válasz nem érkezett, Brogin ráharapott a fogóval a delikvens kislábujjára. A testőr nem volt egy finom ember, cizellált megoldások nem környékezték eddigi életútját, így hát a következő pillanatban már egy kitépett kislábujjat szemlélt meg, a fogóval a szeme elé emelve a trófeát, legalábbis ő így tekintett rá.
A delikvens persze üvöltött, ahogy a torkán kifért:
– Könyörgök, nagyuram, ne tegye ezt velem!
– Megmondtam, hogy mi a titok – fordult vissza az orzó felé Brogin, miközben szétnyitotta a fogó szárait, és a szerencsétlenül járt kislábujjat leejtette a pince döngölt padlójára. – Elárulod, hogy miért küldtek téged ide?
Emma nem bírta nézni a kínzást, ezért belekapaszkodott a testőr vászoningébe, úgy könyörgött:
– Ne tegyél ilyet, nagyuram! Ez csak egy nyomorút, aki beszorút egy csapdába. Nem érdemel ilyen sorsot!
Brogin ellökte magától a szőke lányt, aztán odasziszegte neki:
– Ez egy tetves orzó! Valaki valamiért ideküldte! Ha én ezt megfejtem, akkor jutalmat kapok a kormányzótól!
– Nem egészen biztos, hogy így van – zengett fel a szólam a bejárat felől.
A borospince bejáratánál Guzel állt, és a háta mögött lévő ajtónyílásból beáramló fény egészen furcsa aurával vonta körbe az alakját.
