Osmosis – 320. fejezet

Zsatar főpapot lenyűgözte a világűr. Talán ha nincs sem asztmája, sem tüdőbetegsége, akkor is elnémult volna, most mindenesetre tátott szájjal bámult kifelé a szélvédőn. Kicsivel később arra a fehér, kettős kereszt alakú valamire szegezte a tekintetét, amely egyre csak nőtt és nőtt, ahogy közeledett a végtelen űrben. Amikor pedig az ütközés elkerülhetetlennek látszott, a főpap levetette magát a padlóra, és megpróbált összegömbölyödni az irányítópult alatt.

– No, nem kell ennyire megijedni, bácsi! – biztatta az utast ékes meori nyelven Raudona. – Hidd el, ez egy biztonságos és jól megtervezett találkozás lesz.

A Zvezda fedélzetén már a két Tanító vette a szárnyai alá Zsatart. Végigvezették a hibernációs kabinok között, és közben halkan magyaráztak neki valamit. Az öreg főpap rémült arccal meredt a preparált holttestekre, és nagyokat nyelt, miközben Guzel és Baskír elbeszéléseit hallgatta.

Raudona nem sokkal később odaszólt a vezérlőpultnál tevékenykedő Oleszjának:
– Úgy látom, végeztek a fiúk a hibernátoros szakasszal. Kapcsold ki a mesterséges gravitációt.

Zsatar főpapot ekkor a sokadik megrázkódtatás érte. Mintha hirtelen minden súly lehullott volna róla, könnyűnek érezte magát, és mindezen tapasztalatok igazolásaként elkezdett lebegni a teste. Egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy most száll ki a lelke a szánalmas porhüvelyéből, mivel eljött a végítélet, de nem volt módja ezen elmélkedni, mert a Tanítók – akik szintén lebegtek – karon fogták, és odaúsztak vele a mennyezet egyik üvegfülkéjéhez. Bár az is igaz, hogy a főpap momentán nehezen tudta volna behatárolni, hogy itt mi a mennyezet, és mi a padló.

A célhoz érve a főpap gyanakodva járatta a tekintetét a mennyezeti üvegfülke és a hibernációs kabinok között, ám az öreg Tanító, mintha csak kitalálta volna a gondolatát, nagyon megnyugtató hangon azt közölte:
– Nem kell félned, Zsatar. A te fülkéd nem olyan, mint azok ott. Teljesen más a célja. Hamarosan érezni fogod, úgyhogy csak bízd ránk magad egész nyugodtan.

Dariosz is alig tudott betelni a súlytalanság érzésével, de talán még ennél is jobban érdekelte, hogy mi történik a főpappal. Zsatar arca elé most egy olyasféle készséget illesztett Guzel, amelyet a kormányzó a földi szókincse alapján leginkább gázmaszkként írt volna el. Ezután Baskír következett, aki egy bukósisak-szerűséget húzott a főpap fejére. Igaz, ez egy olyan sisak volt, amely eltakarta a delikvens arcát is, így feltehetőleg nem is látott ki alóla. Végül pedig a Tanítók együttes erővel szíjazták be Zsatart a mennyezeti üvegfülkébe, bár ehhez a súlytalanság miatt különösebb erőfeszítésre nem is volt szükségük.

– Mondd csak, mi a bánat történik most a vén gazemberrel? – érdeklődött a kormányzó Szubotájtól, erősen markolva az irányítópult szélén elhelyezkedő kapaszkodót.

– Mozizni fog – felelte hamiskásan mosolyogva a tatár.

– Hogyhogy mozizni? Most a bolondját járatod velem?

– Eszemben sincs – csóválta meg a fejét Szubotáj. – Mondd csak, a te idődben milyen volt egy mozizás a Földön?

– Jótól kérded – húzta el a száját Dariosz. – Otthon egyáltalán nem voltam nagy mozijáró.

– De ha jók az értesüléseim, fogalmatlan barlanglakó sem voltál otthon, tehát csak le tudod tán írni a saját szavaiddal, hogy milyen volt egy mozizás…

– Ha annyira akarod, hát leírhatom – vonta meg a vállát a kormányzó. – Beültünk egy nagy terembe, popcornt nassoltunk és kólát szürcsöltünk, közben pedig néztük a filmvetítést, ami…

– Elég is lesz ennyi, sikerült betájolnom a korszakot – intett a pilóta. – Tudod, a mi időnkben ez már egész más. Kissé fejlettebb és szerteágazóbb az élmény. A virtuális sisak, ami a főpap fejére került, igen sokrétű és szerfölött plasztikus szórakozást nyújt most neki. Hamarosan úgy fogja érezni, mintha ő maga is ott lenne a történet helyszínén, az események közepében, a maga három dimenziós önnön valóságában. Hangok, illatok, fények, hőérzet, amit csak el tudsz képzelni. Ezenkívül…

– Na, álljon meg a menet – szakította félbe a leírást Dariosz. – Nem is olyan rég még azt állítottad, hogy semmiféle olyan kütyüt nem hoztatok magatokkal, amivel szórakozni lehetne, mert nem játszani szoktatok idegen bolygókra utazni, hanem ridezitet bányászni.

– Szó sincs puszta szórakozásról – magyarázta Szubotáj. – Ezt az üvegkalitkát úgy hívjuk magunk között, hogy nyugifülke. Ha valakire netán rátörne a klausztrofóbia, vagy más hasonló pánikroham, akkor úgy járunk el vele, mint most a főpappal, és csakhamar megnyugszik.

– De mi a bánatnak kell lenyugtatni Zsatart? – értetlenkedett még mindig a kormányzó. – Nem láttam rajta a pánikroham jeleit, és arról sincs tudomásom, hogy klausztrofóbiás lenne.

– Alapjaiban érted félre az egész koncepciót – mutatott rá a tatár. – A nyugifülke elsősorban gyógyeszköz. Láttad a maszkot, amit Guzel a főpap arcára húzott? Na, kérlek szépen, annak a segítségével meggyógyítjuk például az asztmáját, meg a tüdejét is feljavítjuk kicsit, hogy normálisan tudjon beszélni az egyházi per folyamán, és ne tartson hetekig a vallomása. Különböző egyéb módokon a vitalitását is helyrepofozzuk némileg, meg a testi erejét is, úgyhogy mire kiszabadul a nyugifülkéből, magára sem fog ismerni. Pár évvel szerintem az életét is meghosszabbítjuk, de hogy ez mennyire sikerül, azt majd meglátjuk… És hogy ez az egész beavatkozás ne legyen túlságosan unalmas számára, némi mozizással tesszük elviselhetővé, sőt egyenesen szórakoztatóvá az élményt.

– Akkor Baskír miért beszél hozzá, miért nem hagyja nyugodtan mozizni? – kérdezte Dariosz, még mindig gyanakodva figyelve a „mennyezeti” jelenetet.

– Úgy tűnik, Baskír lett a virtuális asszisztense – felelte Szubotáj. – Tudod, a Zvezda fedélzetén érthető okokból nem nagyon állnak rendelkezésre meori szinkronnal ellátott filmalkotások. És abban is biztos vagyok, hogy a vénember egy szót sem beszél például angolul… Vagy nem is amerikai filmet tettél be neki, galambocskám? – szólt oda Oleszjának.

– Oroszt, de most hagyjál koncentrálni – vetette oda a szőke lány, és Raudonával együtt le sem vették a tekintetüket a plasztikus kijelzőről. Láthatóan nagyon lefoglalta őket valami fontos feladat.

– Mindegy is – legyintett Szubotáj –, hiszen a vénember nyilván oroszul sem ért. Ezért most Baskír alkalomadtán segít neki értelmezni a dolgokat.

– Biztos, hogy jó ötlet ez? Zsatar talán őt rühelli a legjobban, főleg a vízpróba óta.

Ezúttal Raudona szólt oda:
– Emiatt ne aggódj, az öreg Tanító nem a saját hangján beszél hozzá, hanem egy olyan hangon, amiről a bácsi még azt sem tudja eldönteni, hogy férfihang-e vagy női.

– Na de hagyjuk most már ezt a témát – vette vissza a szót Szubotáj. – Te kormányzó! Én még mindig nagyon csodálkozom rajtad. Életedben először veszel részt egy űrutazáson. Már jó negyed órája itt vagyunk egy fantasztikus, modern űrállomás fedélzetén. Ám ahelyett, hogy az orrodat az ablakhoz szegezve csodálnád a pazar látványt, egyfolytában egy vén gazemberről beszélsz, mintha a világon semmi más nem érdekelne. Létezne, hogy még mindig félsz valamitől?

Dariosz alsó ajka újra látványosan megremegett…